XI. alkalommal került sor a Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok Találkozójára

2018. március 21-23. között 61 iskola 285 diákja és 66 tanára vett részt a Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok XI. Találkozóján, Szegeden. A magyarországi tudományos tehetséggondozás legjelentősebb rendezvényének vendégei ez alkalommal Bert Sakmann Nobel-díjas fiziológus és Buzsáki György Brain Prize-zal kitüntetett agykutató voltak.

Az eszköz önmagában nem elég: Interjú Dr. Tóth-Mózer Szilvia, IKT módszertani szakértővel

Az információs és kommunikációs technológiák (továbbiakban IKT) használata az oktatásban a modern pedagóguskompetenciák egyik alapköve, ami sokunknak jelent egy újabb megtanulandó területet. Dr. Tóth-Mózer Szilvia, IKT módszertani szakértővel beszélgettem arról, hogy az informatikai eszközök hogyan illeszthetők be a tanítási gyakorlatba.

Mire jó a magyar nyelv és irodalom? – Pályaválasztási tippek jó magyarosoknak

Fakultációválasztás előtt a középiskolások többsége elbizonytalanodik azzal kapcsolatban, hogy mely tantárgyat válassza ki, amely talán továbbtanulását is meghatározhatja. Találunk példát arra is, hogy egy jó földrajzos tanuló a magyart is felvette plusz óraszámban, mert érdekelte. A következőkben megpróbáljuk megfogalmazni, merre indulhat egy diák, aki szereti a magyar nyelv és irodalom tantárgyat.

Alvásról mindenkinek

Az alvás életünk létfontosságú és nélkülözhetetlen eleme. Az alvásidő alatt regenerálódik testünk, agyunk ekkor rendszeri és dolgozza fel a napközben tanult új ismereteket, s az ébrenlét alatti érzelmi hatások is ebben az időszakban kerülnek a helyükre. Nem csak az alvás mennyiségére, hanem annak minőségére is figyelnünk kell, ugyanis akár egyik, akár másik nem optimális, könnyen jelentkezhetnek a fáradtság, álmosság jelei.

Tehetség: átok vagy áldás?

„Olajban, aranyban, urániumban szegény országunkban bizonyosan az emberi tehetség tekinthető a legnagyobb természeti kincsünknek” – mondta Czeizel Endre orvos-genetikus professzor, a Magyar Tehetséggondozó Társaság egykori elnöke. Szavaival kár lenne vitatkozni, elég csak arra gondolni, e kis ország hány és hány világhírű tudóst, kiváló művészt vagy éppen többszörös olimpiai bajnok sportolót adott az emberiségnek. De mi fán terem a tehetség és hogyan ismerhetjük fel fiatalkorban? Cikkünkben most ezt járjuk körül.

Honnan hova? - Tablók, avagy az iskolai évek emlékképei

A képen a diplomájukat ünneplő diákok láthatók.

Az iskolai csoportképek és tablók nézegetése során felidézhetjük az általános iskola, a gimnázium vagy akár az egyetemi évek szép (vagy olykor zavaros) pillanatait, elmélázhatunk a múltunkon. Az üzenetük kezdetek óta ugyanaz, de a kivitelezésük a technikai fejlődésnek köszönhetően sokat változott. Körképünkben az iskolai tablók modernizációjának folyamatát mutatjuk be.

Ésszel a világhálón

A biztonságos internethasználat egy igen népszerű és felkapott téma manapság. Pedagógusként nekünk is feladatunk, hogy a nevelés során átadjuk a fiataloknak azokat az ismereteket és készségeket, amikkel felvértezhetjük őket az internet árnyoldalaival szemben.

Öcsi, pápaszem, létra – bullying egy szóval

A diákok közötti bántalmazás (gyűjtőnéven: bullying) egyik minősített esete, amikor valakit a társai – mondjuk valamely előnytelen testi tulajdonsága miatt – gúnynévvel illetnek, vagy éppen egy, addig csak a családi körben használt becenevet próbálják nevetség tárgyává tenni. De hogyan védekezhet a diák, mit tehet a pedagógus, illetve a szülő e nagyon is általános jelenség ellen?