Hamarosan indul Világ Legnagyobb Tanórája, 2017-ben is!

Idén – szeptember 18–24. között – már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a nagysikerű Világ Legnagyobb Tanórája program. 2017-ben a tudatos táplálkozást, a felelős élelmiszerfogyasztást és az ezzel kapcsolatos fenntarthatósági témákat járják körül a diákok és a pedagógusok közösen. A program részleteiről kérdeztük Néder Katalint, a PontVelem Nonprofit Kft. oktatási vezetőjét.

Több mint kétmilliárd forintnyi oktatási beruházás kezdődik Szegeden és térségében

(MTI) – Szegeden és a környékbeli településeken működő köznevelési és oktatási intézményekben 2,12 milliárd forint összértékben indulnak fejlesztések - jelentette be B. Nagy László (Fidesz) országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón a Tisza-parti városban.

Ezt jól kifőzték!

Az iskolai menzával kapcsolatban számos nézet látott már napvilágot. Jó és rossz példákkal szinte hetente találkozhattunk az elmúlt időszakban. Az alábbiakban olyan kezdeményezéseket mutatunk be, amelyeknek az a célja, hogy pozitív változásokat eszközöljenek a közétkeztetésben és annak megítélésében – ahol nem jó, ott javuljon, ahol jó, ott legyen még jobb!

Adathalászat: mit tehetünk ellene?

Válogatás nélkül szedik áldozataikat a különböző internetes adathalászok, akik a legkülönbözőbb „praktikákkal” próbálják a felhasználók személyes adatait becserkészni. Hiába digitális bennszülöttek, a fiatal generáció az egyik legkiszolgáltatottabb célcsoport, ezért elemi érdek, hogy felhívjuk figyelmüket az adathalászattal szembeni fokozott védelemre.

Tény-LEG? – Írók, művek, tantestületek

A magyar irodalom történetét elő-előbukkanó búvópatakként kíséri egy-egy legendás tanári kar munkássága. Számos közismert magyar regény táplálkozik egy-egy hajdani tanári kar jellegzetes alakjainak munkásságából. Van olyan legendás tantestület, amelyben neves kollégák inspirálják egymást, és olyan is, amely egy-egy neves tanítványa révén kerül az irodalmi lexikonokba.  Ismerjünk meg néhányat közülük!

Új korszak köszönt be az iskolai büfékben

Viszlát kakaós csiga, hello korpás zsemle! Az idei tanév egyik fontos változása, hogy – a 2015-ben életbe lépett menzareformot követően – teljesen átalakul az iskolai büfék kínálata, és száműzik az egészségtelen termékeket. Egyelőre kérdés, hogy a szemléletet illetően milyen gyorsan áll be változás; a TanTrend által megkérdezett szakértő szerint összetett a probléma.

Tény-LEG? - Írók, művek, katedrák

Számos írónk és költőnk kezdte pályafutását – rövidebb-hosszabb ideig – tanárként. Nagyot tévedünk azonban, ha azt gondoljuk, kizárólag magyar nyelv és irodalom szakosok vannak közöttük. Alábbi példáink azt bizonyítják, hogy nincs két egyforma pályakép – és más-más formában hatottak íróinkra, költőinkre a katedrán eltöltött időszakok is.