4+1 fenntarthatósági tipp az osztályteremben

A „környezetvédelem” és „fenntarthatóság”  szavak sokak számára komolyságot (sőt, elrettentő példákat, illetve számadatokat) sugallnak. Egy osztályteremben azonban ezek a fogalmak is jelenthetnek egyszerű, de praktikus ötleteket, sőt játékokat, közösségformáló együttlétet is!

alt


1. Palack helyett kulacs

Az egyik legegyszerűbb „környezetvédelmi trükk” a csomagolással kapcsolatos (az Európai Unió már 1994 végén kidolgozta a csomagolóanyagok környezetszennyező hatásának csökkentésére vonatkozó irányelveit!) – ez pedig vélhetően a tanulók jelentős részét érinti az iskolába (vagy akár osztálykirándulásra) csomagolt tízórai formájában. A nejlonzacskók helyett érdemes elmosható uzsonnás dobozt vinni, illetve pet-palackos vagy dobozos üdítő helyett kulacsban tárolni az innivalót. Érdemes tehát a szülőkkel egyeztetve előnyben részesíteni, illetve támogatni a környezetbarát csomagolóanyagokat.

2. Gyűjtögessünk! Csereberéljünk! Használjuk fel újra!

Bizonyára minden család számára ismerős a „tárgyfelhalmozódás” – sokan hatékonyan szervezik meg az illető tárgy továbbadását, vagy további felhasználását különböző börzéken, garázsvásárokon. Érdemes iskolai keretben is lehetőséget biztosítani hasonló programoknak – természetesen a gyerekek életkorának megfelelő formában. Megszervezhető például a megunt játékok osztálytársak közötti cseréje (akár játékos keretek között). Az ilyen típusú foglalkozásokon érdemes tudatosan felhívni a figyelmet a takarékosságra – illetve arra, hogy az általunk kidobásra ítélt holmi nagy örömet okozhat másoknak. (Érdemes akár adományakciót is szervezni óvodák, gyermekorvosi rendelők, családi napközik számára is, de ezek esetében mindig érdemes előre egyeztetni, hogy valóban szükség van-e a begyűjtött tárgyakra az adott intézményben.)

Népszerűek lehetnek az osztálytermi barkácsnapok (barkácsdélutánok) is, melyek keretében az újrafelhasználásé lehet a főszerep. Érdemes ezeket az alkalmakat tematikusan szervezni, így például pet-palackok, tojástartók, textilmaradékok, gyógyszeres dobozok és egyéb fiolák „begyűjtését” követően ajándék- és dísztárgyakat készíteni egy-egy meghatározott alkalommal. 

Az újrafelhasználás során különösen nagy szerepe lehet a különböző papíralapú tárgyak „átváltoztatásának”. Az egyik oldalán üres lapok tiszta oldalából jól használhatók röpdolgozatok „elhelyezésére”, és jegyzetlapnak is. Készíthetünk papírmasé figurákat is, amelyek ajándéknak és teremdísznek egyaránt kiválóak. A különböző színes képek felhasználásával egyéni képeslapok és díszcsomagolások készíthetők. Az ilyen típusú rendezvényeknek, közös ténykedéseknek  felbecsülhetetlen hatása van az osztályközösségre is!

3. Szelektív szemétgyűjtés

A szelektív szemétgyűjtés már egészen kicsi korban megtanulható és a gyerekek nagy része jó játéknak is tartja a papír és műanyag elkülönítését. (Meg lehet tanítani a szabályos színjelölést, de akár ábrákkal is elláthatjuk az otthoni szelektív szemétgyűjtőket.) Minderre lehetőség kínálkozik akár az iskolában elhelyezett szelektív szemétgyűjtőkben is. A fiatalabb generációk számára többnyire inspirálóak Németország legismertebb állattrénere, Nicolle von Eberkopf videói, amelyekben bemutatja, hogy az általa „kiképzett” törpemalacok is képesek a műanyag- illetve papíralapú hulladék szétválogatására.

4. Kertészkedjünk!

Akár (erre a célra kialakított) veteményeskertben, akár szobanövények „bevonásával”, akár balkonládában – de mindenképpen érdemes megízleltetni a fiatalokkal a kertészkedés örömét. Szerencsére a tapasztalatok szerint ezt többnyire ők maguk is érdekes játéknak tartják, és izgatottan követik, hogyan fejlődik ki a növénypalánta az elvetett magokból.  

Az ilyen típusú elfoglaltság konkrét haszna, hogy a legkisebbek is megismerik az egyes növényfajták sajátosságait (azaz megtapasztalják, hogy milyenek az egyes növények és mennyi munka szükséges ahhoz, hogy az üzletek polcaira kerüljenek), gondozásuk révén hozzászoknak a rendszerességhez, illetve felelősségvállaláshoz is. Érdemes olyan növényeket választani, amelyeket a gyerekek maguk is elfogyaszthatnak. 

Érdekes ötleteket meríthetünk a korábbi kertészeti-pedagógiai tapasztalatokból is: a Dörmögő Dömötör című gyermeklap a nyolcvanas években több ízben is hirdetett kertészversenyt óvodások és kisiskolások számára – a különböző, kevéssé ismert tökfajták – patiszon, kokocella – népszerűsítésére. A jelentkezési lapot kitöltő gyerekeknek magot küldtek a szervezők és a használati útmutató mellett receptötletekkel is ellátták az ifjú kertészeket. Akinek kedve volt, versenyezhetett is: mennyiségi és „minőségi” (hosszúság, illetve átmérő) szerint is hirdettek győztest. Emellett arra buzdították a résztvevőket, hogy készítsenek fényképeket, vagy rajzoljanak kedvenc „kertes” élményeikről.

+ 1. Mutassunk példát!

Talán a legegyszerűbb és egyben legbonyolultabb „környezetvédelmi trükk” a példamutatás. A pedagógus már akkor is sokat tesz a környezettudatos szemlélet kialakításában, ha tanítványai látják rajta ilyen irányú elköteleződését. Nem is gondolnánk, hogy egy általunk felszedett szemét, szelektív gyűjtőbe dobott papírgalacsin is példaértékű a gyerekek számára: azt sugallja, hogy a környezetvédelem nem csupán az (igen fontos) rendezvényekben nyilvánulhat meg, hanem mindennapjaink természetes részévé válhat.