5 kommunikációs trükk a szülőkkel való együttműködésben

Pedagógusként gyakran kerülünk olyan helyzetbe, amikor be kell számolnunk egy gyerek tanulmányi előmeneteléről, vagy viselkedéséről. Ezek a beszélgetések feszült perceket eredményezhetnek, különösen akkor, ha az a célunk, hogy nehézségeket, problémákat osszunk meg a szülővel, és arra közös megoldást találjunk.

szulokkel egyutt


 

Idő hiányában gyakran arra kényszerülünk, hogy a fogadó óra 10 percében, a napközit követően, üzenő füzeten, vagy digitális naplón keresztül tömören, velősen fogalmazzuk meg a szülőnek a gyerekével kapcsolatos véleményünket. A sietősség azonban a visszájára fordul, hiszen a szülő nem a vártnak megfelelően reagál, mert több információra, időre, vagy megértésre van szüksége, mint amennyit mi adni tudunk neki. Így könnyen alakulnak ki olyan konfliktusok, amik a következő pár szempont figyelembe vételével megelőzhetőek lennének. 

Jelezzük időben a problémát!

Vannak, akik csak akkor vonják be a szülőket a nehéz helyzetekbe, amikor már minden eszköztárukat kimerítették és türelmük fogytán tehetetlennek érzik magukat. Ekkor túl sok fáradtság és indulat gyülemlik fel, ami megakadályozza, hogy egy átgondolt megoldási tervet készítsünk a szülővel közösen, hiszen gyors, lehetőleg kevés energia befektetésével járó eredményt várunk. Ha az apa, anya előzmények nélkül találja szembe magát a bukás vagy az elbocsájtás veszélyével, a hirtelen felé áradó problémahalmok maga alá temetik, és a súlyos várható következményektől megijed. Ez az érzelmi reakció teljesen természetes, viszont valószínűsíti azt, hogy a megoldás helyett a probléma elhárítása történik. Inkább bagatellizálja, megkérdőjelezi a szülő a helyzetet, háríthatja a felelősséget és dühössé válhat, ami nem járul hozzá a kreatív problémamegoldáshoz. 

Beszéljünk négyszemközt! 

Az anyák, apák számára a gyereküket ért kritika olyan, mintha az ő kompetenciáikat vonnánk kétségbe. Ez érzékeny pontra tapinthat, ezért nem érdemes az iskola közösségi tereiben végezni a visszajelző beszélgetést. Saját malmunkra hajtjuk a vizet, ha megfelelő időt szánva, két személyes helyzetben írjuk körbe azt, amiben szeretnénk fejlődést látni. Ha a lehetőség adott, a másik fél is hozzá tudja tenni az ő szempontjait, megfigyeléseit a történtekhez, így mi is átfogóbban megérthetjük a diák viselkedését. A négyszemközti helyzet üzenete az, hogy itt van tere a bizalomnak, és a gyerek érdekében együttműködő felek megtisztelik egymást az idővel és a személyes figyelemmel. Ez elejét veszi a végreláthatatlan levelezésnek az üzenő füzetben, ami több időt és türelmet emészt fel, mint egy húsz perces beszélgetés. 

Fogalmazzunk meg konkrétumokat!

„T. Szülő! Pisti rendszeresen zavarja a tanórát, ezért szaktanári figyelmeztetésben részesítem.” Ez a visszajelzés teljesen általános, nem ragadható meg belőle, hogy tulajdonképpen mi az a viselkedés, amin változtatni szükséges. A szülő elkezdheti otthon kibogozni a figyelmeztetés okát, ami a gyermek történetében már máshogy jelenhet meg. Ez egyenes úton vezet a félreértésekhez. 
A viselkedés objektív, konkrét megfogalmazása segít abban, hogy mindkét fél számára világos legyen a probléma mibenléte. Nem tisztünk nyomozásba kezdeni, hogy feltárjuk a háttérben húzódó okokat, koncentráljunk a cselekvések minél alaposabb leírására. Az összefüggések firtatása már a közös álláspont alakulását követi, amikor már tudjuk, hogy mi a gond valójában. 

Használjuk a szendvics technikát!

A korábban említett problémahalmot a rengeteg, egymást követő negatív visszajelzés megoldhatatlannak állítja be a szülők számára. Ha valaki csak rosszat hall a gyerekéről, nehezen tud hinni abban, hogy a pedagógus a másik oldalon partnerként törekszik arra, hogy a rá bízott diák minél jobban érezze magát és teljesítsen. Ha magunk mellé akarjuk állítani a túloldalon álló szülőt, fontos, hogy ne csak a negatívumokat ventiláljuk neki. Használjuk a visszajelzés szendvics technikáját: A közlést indítsuk egy jól megfogalmazott, konkrét, pozitív tartalmú visszajelzéssel, majd építsük be azt, amiben változást szeretnénk elérni. Ezt követően zárásként tegyünk hozzá egy másik pozitív tartalmú megjegyzést. Fontos, hogy a pozitív valóban releváns és szintén pontosan, helyzetre vonatkozóan megállapított legyen. 

Adjuk meg a választás lehetőségét!

A szülőkkel folytatott együttműködés során lényeges, hogy a partneri viszony jegyében nem vehetjük el tőlük a választás jogát és felelősségét. Ha előre eldöntött javaslatot tárunk eléjük, például hogy hova menjenek, vagy otthon mit csináljanak, úgy érezhetik, hogy a fejük fölött született döntés. Ez leginkább ellenállást és indulatot szül. 

Készüljünk többféle alternatívával a helyzet megoldására, érvelhetünk egyik-másik mellett, viszont a szülő hozza meg a döntést. Így kifejezhetjük azt, hogy bízunk belelátásában és kompetenciáiban, mindazonáltal az ő aktív részvétele és bevonódása jelenti elköteleződését a támogató szándék mellett. 

A kiválasztott lehetőség alapján köthetünk egy megállapodást, hogy mik azok meghatározott tevékenységek, amiket mindkét fél megtesz a gyerek jólléte érdekében. Az ilyen közösen megalkotott cselekvési tervek járulnak hozzá ahhoz, hogy a szülő és az iskola együttes akarta a gyerek érdekében meg is valósulhasson, s ne forduljon egymás ellen félreértések következtében. 

(A szerző tanácsadó szakpszichológus)