5 tipp tanároknak, hogy a diákok jobban odafigyeljenek rád

Ismerős lehet a helyzet minden pedagógusnak: hiába teszi ki a szívét-lelkét, vannak olyan helyzetek, napok, amikor a diákok nem figyelnek oda rá. Instant oldódó varázsszer nincsen a birtokunkban, de van néhány tippünk arra, mit érdemes kipróbálni, ha úgy érezzük, nem figyelnek eléggé oda ránk.

alt


1. Tarts szünetet!

Ha kiragadod a diákokat a fásult helyzetből, ha valami váratlant húzol, akkor egészen biztosan oda fognak figyelni. Az is lehet, hogy csak éppen olyan fáradt az osztály, hogy csinálhatsz bármit, nem lesz foganatja, nem fog hasznos tudás épülni – van, hogy egyszerűen nem vevők a gyerekek semmire. Ezt is el kell tudni fogadni néha. Egy ötlet a szünetre: lehet azt mondani, amikor épp úgy érzed, hogy felesleges folytatni abban a mederben az órát, ahogy épen zajlik, hogy, akkor most mindenki tegyen el mindent az asztalról, és aludjon öt percet. Akár stopperórával is mérheted. Sőt, kicsit megspékelve ezt, akár az is lehet a lazító feladat, hogy 1 percig csöndben kell lenni, mindenkinek be kell csukni a szemét, és aki úgy érzi, hogy eltelt az egy perc, az felemeli a kezét. Aki a legjobban megközelíti a mért időt, az megnyeri a versenyt. A kizökkentés, a változatosság néha csodákat tud tenni egy osztályban.

2. Kezdj halkabban beszélni!

Ha nagy és egyre növekszik az alapzaj, akkor általában azzal nem érünk el jó hatást, ha mi is emeljük a hangerőt. Az ellenkezőjét viszont néha érdemes lehet megpróbálni, azaz szándékosan halkabban beszélni. A csoportok önszabályozó képessége által van, hogy ekkor a diákok is halkabbak lesznek, hozzáidomulnak a tanár beszédmodorához. Vigyázat, ez nem minden esetben működik!

3. Hanyagold, vagy legalább csökkentsd a frontális órákat!

Egy frontálisan megtartott óra sokszor válik unalmassá a diákoknak, akik könnyen belefásulhatnak egyes előadásokba, miközben a hátralévő perceket számolják éppen, vagy mondjuk rosszabb esetben a tanár ő-zéseit jegyzetelik a füzetükbe. Ha a Komplex Alapprogram Differenciált Fejlesztés Heterogén Tanulócsoportban (DFHT) módszertanát követve tartunk órát, vagy KIP-es, tevékenykedtető órát tartunk, vagy legalább az óra egy részében használjuk ezeket a módszereket, például csoportmunkával, páros munkával, egyéni feladatokkal, akkor sokkal könnyebben fent fogjuk tartani a diákok figyelmét.

4. Vezess be órai rituálékat!

Olyan rituálékra gondolunk, mint a köszönés (kézfogás), jelentés, a nap idézete, akár egy kiszámítható röpdolgozat saját külön kis rituáléval, bemelegítő játék, óravégi ismétlés, levezetés, stb. Persze nem kell mindegyik egyszerre, de ha a diákok nagyjából tudják, hogy mire számíthatnak, az segítség lesz a munkád során. A mini rituálék segítenek tagolni az órát és kiszámíthatóvá teszik az óravezetést.

5. Legyen B terved!

Érdemes elkészülni előre arra az eshetőségre, ha valami nem úgy sül el az órán, ahogyan elterveztük, ha nem értik meg azt a magyarázatot, amit kigondoltunk, ha úgy érzed, hogy kudarcba fullad az óra, mert nem tudod úgy átadni az ismeretanyagot, hogy az a gyerekek épülésére váljon. Erre az esetre érdemes tartogatni a tarsolyban egy úgynevezett B-tervet, egy más megközelítést, egy játékos megoldást, egy nézőpontváltást. Például tartalék plusz feladatokat, vagy tartalék magyarázatot, vagy egy filmrészletet, egy hanganyagot, vagy bármi olyat, ami kapcsolódik az anyaghoz, és megadhatja azt a pluszt, amire éppen szüksége van a diákjaidnak.