Az iskolai könyvtárakról – más szemmel

Változékonyak-e az iskolai könyvtárak? Hogyan képezhetnek közösséget? Hogyan nevelnek a fenntarthatóságra?

alt


2008 óta az októbert tekintjük az iskolai könyvtárak hónapjának és az Iskolai Könyvtárosok Nemzetközi Szervezetének (IASL) elnöke, dr. Blanche Wolls 1999-ben intézett felhívást az Nemzetközi Iskolai Könyvtári Nap megszervezésére, melyre ugyanez év október 18-án került sor (a későbbiekben minden október negyedik hétfőjén került sor erre). A kezdeményezés célja nyilvánvalóan az, hogy felhívja a figyelmet az ilyen típusú gyűjtemények fontosságára, szerepére. Ennek érdekében számos programot is szerveznek az egyes intézményekben – sok esetben az adott évben meghatározott alkalmi szlogenhez kapcsolódva. 

Ez a hónap és ez a nap azonban remélhetőleg nem csupán egy adott időintervallumra érvényes akció – hanem sokkal inkább „nyitány”: az évkezdést követő események után (melyek skálája a gólyaavatóktól kezdve az október 23-i ünnepségek lebonyolításáig terjed) joggal következhetnek a csendesebb elmélyülést igénylő szabadidős tevékenységek. Például az olvasás, a könyvtárlátogatás is.   

Az utóbbi években Magyarországon és világszerte egyaránt elhangzanak azok a vélemények, amelyek szerint az iskolai könyvtárak egyre feleslegesebbé válnak és ennek egyenes következményeként halódnak is. Vannak, akik szerint feltétlenül változtatni kell az iskola könyvtári struktúrán hogy versenyképessé váljon a digitális eszközök és a világhálón utolérhető kötelező olvasmányok világával szemben. Jelen írásunkban nincs lehetőségünk arra, hogy a kérdésben érdemben állást foglaljunk (annál is inkább, mivel e kérdésről számos kutatás folyik jelenleg is) – egyszerűen megvizsgálunk néhány olyan szempontot, amelynek nyomán érdemes elgondolkodni az iskolai könyvtárak szerepéről. 

Változékonyak-e?

Természetesen egyéni megítélés kérdése is, ki mennyire tartja változékonynak, a kor igényeihez alkalmazkodónak az iskolai könyvtárakat, de tény, hogy e könyvtártípus profilja változott a legtöbbet az elmúlt évszázadok (!) során. Vannak, akik szerint a XVI. század óta beszélhetünk Magyarországon iskolai könyvtárakról, mások ezt a 18. századra teszik. Abban azonban rendszerint egyetértenek a téma kutatói, hogy ezek a könyvgyűjtemények még csak a nevelők művelődési és/vagy szakmai igényeit elégítették ki. A tanulók céljait szolgáló könyvtár a 18-19. század fordulóján vált önálló könyvtártípussá, Magyarországon  az 1800-as évek második felében kezdett terjedni és a század végére erősödött meg igazán. Ez a folyamat természetesen a könyvtári „profil” (elsősorban a gyűjtőkör) jelentős változását hozta magával: nyilvánvalóan más típusú anyagokra volt szükségük a diákoknak, mint a pedagógusoknak. A 20. század első felében egyre gyakoribbá vált (különösen vidéken) az iskolai könyvtárak közművelődési funkciójának térhódítása is: jól példázza ezt Stampay János kántortanító vonatkozó cikke is, melyben a következő pedagógusi kívánalmakat rögzíti: „Szenteljen néhány órát a nép s különösen az ifjúság továbbművelésére. Alakítson olvasókört, vagy dalegyesületet, ha eziránt hajlamot érez. Állítson föl népkönyvtárat. […] Az erkölcsrontó újságok terjedésének gátat vessen. Ismertesse meg népével a jóirányú lapokat, s buzdítsa őket önművelésre.” Vagyis az iskolai könyvtár szakkönyvtári, gyermekkönyvtári és közművelődési funkciókat is ellátott Magyarországon az elmúlt évtizedekben. Könyvtárszakmai szempontból tehát igenis változékonyak – még akkor is, ha ezek a változások helyi igényektől, lehetőségektől és adottságoktól függenek.

Közösség – másképpen 

Gyakran hallunk a könyvtárak közösségépítő funkciójáról is. Ez azonban nemcsak abban az esetben lehetséges, ha a diákok egyszerre egy térben tartózkodnak az iskolai könyvtárban. Kevesebben gondolnak arra, hogy az is közösségi tevékenység, ha például egy adott osztály szülői munkaközössége előfizet egy folyóiratra az iskolai könyvtár számára (például az 5 perc angolra, a Históriára stb.). Természetesen ez alapvetően adománynak minősül, de voltaképpen mégis az az alapja, hogy a szülők ilyen módon is segíteni kívánják saját gyerekeik mellett azok iskolatársainak hatékonyabb felkészülését. Ehhez nyilvánvalóan át kell tekinteniük (nyilvánvalóan könyvtárosi, illetve pedagógusi segítséggel) a meglévő folyóiratállományt, illetve azt, hogy mi lenne jó, mi lenne hasznos a diákoknak. Valószínű, hogy nem minden szülő vesz részt az akcióban, nem mindenki támogatja és nem mindenki tud anyagiakkal hozzájárulni ehhez. A gesztus azonban fontos – az a vállalás, hogy bármilyen egyszerű eszközökkel is, de gondolkodjunk a közösségi művelődésről, a tudásmegosztás gyakorlatias kérdéseiről is.

Tulajdonjog és környezetvédelem

A könyvtárak egyik alapvető tulajdonsága, hogy a könyveket oda vissza kell vinni (egy adott, előre meghatározott időre). Talán kevesen gondolnak erre, de a közösségi használat egyik alapvető feltétele, a közösségi szabályok betartása fontos pedagógiai célnak is tekinthető. Kétségtelen, hogy be kell tartani bizonyos szabályokat a könyvtárban a gyerekeknek (például a csendet az olvasótermekben), de sokszor azt is, hogy csak bizonyos számú könyvet vihet haza és nem tarthatja őket magánál örökké.

Ez pedig legalább két alapvetően fontos pedagógiai szempontot rejt magában: az önfegyelemmel kapcsolatos pedagógiai elveket és a fenntarthatóságra nevelést. Ez utóbbi esetében egyre népszerűbbek a könyvtárak, ugyanis éppúgy a közös használatot, a felesleges vásárlás elkerülését célozzák. A kettő metszéspontjában pedig a tudatosság áll: azaz annak eldöntése, hogy például egy frissen megjelent könyvet valóban élethosszig a keze ügyében szeretné-e tudni valaki, vagy úgy érzi, inkább átadná másnak is az olvasás után – egyszersmind biztosítva magának azt a jogot, hogy szükség esetén (egy újabb kölcsönzéskor) időlegesen ismét használhassa. Lehetséges, hogy nem a tulajdonjogi kérdések a legfontosabbak egy iskolai könyvtár állománya esetében. Kétségtelenül fontos terepei lehetnek azonban ilyen típusú pedagógiai kérdéseket illetően.