Ballag már

A múlt hétvégén országszerte elballagtak a „vén” diákok, ennek apropóján pedig összegyűjtöttük az ismert és kevésbé ismert szokásokat, de cikkünkből az is kiderül, hogyan hagyják maguk mögött középiskolás éveiket a világ különböző pontjain a maturálók.

alt


A szokás, amit a kommunisták betiltottak

„Június van s nagyon magam vagyok/ S kisértenek élt éltem árnyai/ S az elbocsátó iskolapadok/ S én, vén diák, szivem fölemelem/ S így üdvözlöm a mindig újakat:/ Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem” – írja Üzenet egykori iskolámba című versében Ady Endre. Bár még csak május eleje van, a sorok nagyon is aktuálisak, ugyanis múlt pénteken és a hétvégén országszerte elballagtak a diákok a középiskolákból. Az érettségi vizsgák már pénteken, a nemzetiségi írásbeliekkel szintén elkezdődtek, ami hétfőn a magyar írásbeliekkel, kedden pedig a matematikával folytatódott.

Ahogy az az OSZK Jeles napok című összeállításából kiderül, ballagás szavunk a latin eredetű valetans (búcsúzó) szóból származik (a búcsúzó diákot szokás ezért valétánsnak, vagy valétálónak is nevezni). E szokás Selmecbányáról indult útjára a 19. században: az 1870-es években az 1735-ben alapított erdészeti és bányászati Akadémia (Bergschola) hagyományaként a tanulók a jól ismert Ballag már a vén diák… kezdetű dal éneklésével búcsúztak el alma materüktől a városon keresztül menetelve – s hogy a hangulat ne legyen annyira mélabús a fájó búcsú miatt, nem kevés bor kíséretében, no meg persze virágokkal. A magyarországi iskolákba innen terjedt el a Csengey Gusztáv evangélikus teológus által fordított, eredetileg németül énekelt dal, amely hamarosan a ballagások nélkülözhetetlen kelléke lett (érdekesség, hogy állítólag a felvidéki bányavárosból terjedt el az érettségi tabló készítése is).

Ezek után a Magyar Királyság egész területén és minden iskolatípusban elterjedt a ballagás szokása, és a 20. század elejére már mindenhol általánossá vált. A 1920-as évekre a Ballag már a vén diák kezdetű dalt sok helyen felváltotta az Elmegyek, elmegyek... kezdetű magyar népdal, amely Kodály Zoltán gyűjtése nyomán vált ismertté. A ballagási szokásokat, illetve ceremóniákat a hagyományokat tűzzel-vassal irtó kommunista vezetés az ötvenes években betiltotta, igaz, csak átmenetileg – a szokás később annyira elterjedt, hogy ma már nemcsak a középiskolákban, hanem az általános iskolákban, sőt az óvodákban is rendeznek ballagási ünnepségeket.

Szokások itthon és a nagyvilágban

Az érettségi időszakának középpontjában természetesen maguk a vizsgák állnak, de több dolog is lázas izgalomban tartja ezekben a napokban a maturálókat. Többek között meg kell írni például a ballagási beszédeket, amihez inspirációt, találó idézeteket kell gyűjteni, el kell dönteni, hogy milyen ajándékokat adjanak a végzős diákok ballagásra osztályfőnöküknek és szaktanáraiknak, valamint kiválasztani a bankett helyszínét is. 

S ha már ballagás, arról is dönteni kell, tartanak-e bolondballagást, amit ki lehet hagyni, csak nem érdemes: ezen alkalmakkor a végzős diákok különféle jelmezekbe öltözve, meghatározott tematika mentén vonulnak zenére végig az iskolában, teremről teremre, de akár az utcán is. Bolondballagást jellemzően a vidéki kis- és nagyvárosban szokás tartani, amelyek sok helyen szervezett keretek között zajlanak, olykor színes programokkal kísérve, Székesfehérváron például évek óta hagyomány, hogy a legjobb maskarákat díjazzák kis.

Ismert, népszerű szokás a szerenád, amely a ballagás előtti éjszakán zajlik: a végzős diákoknak arról kell dönteniük, hogy kik azok a tanáraik, akiket szerenáddal szeretnének köszönteni, majd kiválasztani az alkalomhoz illő dalokat. Maga a ballagás napja a jól megszokott koreográfia szerint zajlik, a ballagók az iskola zászlóját követve sétálnak végig a folyosókon, vállukon kis tarisznya lóg, amelyben pogácsa, aprópénz és egy, az iskolájukat ábrázoló kép bújik meg, miközben a szülők és a hozzátartozók virággal, illetve ajándékokkal köszöntik a végzősöket.

A ballagási szokások nem sokat változtak az elmúlt években, ezért érdemes megnézni azt is, hogyan zajlik ez más országokban. Japánban például nagyon fontos szerep jut az éneklésnek. A ballagási ceremónián először a japán himnuszt éneklik, amit az adott város saját dala, végül az iskoláé követ; ekkor – vagy a bizonyítványok átadása után – az alsóbb osztályosok énekelnek a végzősöknek, majd megfordul a szerep, végül pedig az egész iskola együtt fakad dalra. Svédországban a középiskolások ballagásának komoly hagyománya van, a diákok a 19. század óta ugyanazt a tengerészsapkára hajazó fejfedőt viselik (studentmössa), elözönlik az utcákat, együtt vonulva gyalogosan, vagy éppen teherautók platóikon ülve.

Nagy-Britanniában nincs hagyománya az általános és középiskolások ballagásának, ellentétben például az Egyesült Államokkal, ahol az óvodásokat, az általános iskolásokat és a középiskolásokat is méltóképpen elbúcsúztatják – ahogy természetesen a főiskolásokat és egyetemistákat is. Argentínában igen unortodox módját választják a „vén” diákok köszöntésének, ketchuppal, sziruppal és más, ragadós anyagokkal dobálják meg őket, emlékezetessé téve utolsó középiskolás napjaikat. Németországban nem nagyon ismert a ballagás fogalma, ahogy Franciaországban sem, nem úgy Norvégiában. A norvég diákoknak a gimnázium utolsó évében egy hónapig (!) folyamatosan bulizniuk kell: az ún. russefeiring időszaka április 20. körül kezdődik és május 17-ig, a norvég alkotmány ünnepének napjáig tart. A diákok ekkor autót vagy buszt bérelnek, és azokban isznak, ünnepelnek, nem kevés fejfájást okozva a lakóknak.