Biztosnak látszik

A beszélő véleménye sem mindegy, amikor megnyilatkozunk. Legyen az jó vagy rossz, vidám vagy szomorú, ez vagy az. Ha másként nem, ezt gesztussal, mimikával, beszéddallammal fejezzük ki. Sokszor ez utóbbiak teljesen meg is változtatják az előbbit, akaratunk szerint vagy szándékunk ellenére. De erről majd máskor.

alt


Akkor is állást foglalunk, ha ezt mondandónk közben csupán fenyegetőnek látszó, de a háttérben csak irányt jelölő mutatóujjal, mérgesnek tűnő, ámde közben csupán csodálkozásra felhúzott szemöldökkel, szomorúnak hallatszó, de lehet, hogy csak és csupán náthás szipogással érzékeltetjük. 

Akkor is így lehet ez, ha lehengerlőnek látszó széles mosollyal, vidám kacsintással és ölelésre tárt karokkal, lekezelőnek vagy barátinak gondolt vállveregetéssel nyilvánulunk meg mondandónk közepette, és mindezt sejtelmesen a kimondott vagy kimondatlan közlés mögé értjük. Pont Pont Pont. A nyelvi kifejezők miért ne lennének képesek ugyanezekre?

A verbális véleményalkotás során, aminek egy csupaszon csenevész csoportjáról most lesz röviden szó, a valószínűség vagy a bekövetkezés mértékének mérsékeltebb fokát határozzuk meg ezekkel a szavakkal: tűnik, látszik, hallatszik valaminek. Vágjunk bele.

Hiszem, ha látom

Fegyvernek látszó tárgy? Igen, annak látszik, de csak a szemtanú vagy a rendőrség szerint, nem biztos, hogy így is van. Nincs még maradéktalanul bizonyítva. 

Betegségnek tűnő állapot? Igen, annak tűnik, de lehet, hogy…, és én felteszem, hogy…, én ugyan nem zárom ki, hogy…, hovatovább megengedem azt is, ha mégsem. 

Gyereksírásnak hallatszó hang? Igen, mert olyannak hallom, mint a gyereksírást. De ezt nem egyértelműen állítom. Csak hasonlítok. Mintha az lenne…

Ilyennek, olyannak, amolyannak, sőt olybá is tűnnek, látszanak, hallatszanak dolgok, emberek, események, sóhajok, kijelentések, amikor közlünk. Gazdagodik a megszólalásunk is akkor, ha nyelvileg próbáljuk megformálni azt, hogy szerintem, szerinted, szerinte hogyan is van. Ezzel kimondott, és nem csupán sejtetett véleményt alkotunk. De mikor milyet is?

Biztos, ami biztos

Ha biztosak vagyunk benne, hát legyen, de akkor vállaljuk ezt is, azt is. Biztos, hogy fegyver? Rendben. Vagy csupán fegyvernek látszik? OK. Egyértelmű, hogy betegség? Rendben. Annak tűnik? OK. Mindkét megfogalmazás világos beszéd. Ez alábbi formula és nyelvi tótágas biztos, hogy nem.

Rangos médiából elcsípett mondat, ami az írást ihlette: „Biztosnak látszik, hogy” … Ez az egy mondatba két szóval szerkesztett kétféle állítás szerintem kétféle véleményalkotás keveréke, ellentmondása, ütközése ugyanarról. Biztosnak nem, de még igaznak sem „látszik-tűnik” sem gondolat, sem meggyőződés, amikor már a vélemény fokáról előzőleg másképpen döntöttünk. Csak csupán bizonytalannak, vagy még annak se. Nem „talán”, nem „lehet, hogy” az, ami egyszer már biztos volt ezelőtt a beszélő szerint. Értem én, hogy félúton lett visszahúzva, de így félrevezérlés, és szétesik. 

Ahogy egyértelműnek, ezer százaléknak sem „tűnhet, tűnhet fel” semmi szerintem, ha már egyszer nagy levegővétellel az, ami bizonyos volt tizedmásodpercekkel ezelőtt. Hiteltelenséggel jár szerintem, vagy azzal is jár … -hat talán, meglehet, esetlegesen, esetleg, ha, netán, szerintem.

A biztosnak „látszót”, egyértelműnek „tűnőt” hiszi a piszi. Se kicsit, se semennyire. Egyértelműen úgy tűnik, hogy az a biztos, ami bizonytalan. Talán teljesen igazam van. Vagy mégsem egy kicsit?