A Bóbita „keresztanyja”

T. Aszódi Éva nevét nem sokan ismerik manapság – szerencsére az általa szerkesztett kiadványokat annál inkább. De ki is volt ő és milyen szerepet töltött be a magyar gyermekirodalomban?

alt


Sokszor hallhattuk már, hogy az 1945 utáni magyar gyermekirodalom kiemelkedő színvonalát annak is „köszönhette”, hogy számos nagy írónk és költőnk a gyermekirodalomban nyert „politikai menedékjogot”. Szerencsére sokan közülük vélekedtek úgy, ahogyan Weöres Sándor: műveiket nem egy korosztálynak szánták… De vajon hogy történt mindez a „gyakorlatban”? Az irodalmárok szép lassan a kiadókhoz szállingóztak? Vagy egymásnak adták a kilincset egy-egy szerkesztőségben? Természetesen ez sem kizárt, de mindenképpen fontos megjegyeznünk ennek kapcsán egy nevet. T. Aszódi Éváét, aki a gyermekirodalom – bátran állíthatjuk – legjobb ismerője volt Magyarországon.

Ha valakit megkérdeznénk, mit tud Tímár Miklósné Aszódi Éváról, valószínűleg zavartan hallgatna: nem véletlenül. Emlékét, munkásságát jószerivel az általa összeállított kötetek őrzik. Ezek viszont időtállóan: neki köszönhető a Nefelejcs, a Cini-cini muzsika, a Mackó anyó dajkát keres, a Fecskeköszöntő, a Rókavigasztaló az Első- Második- és Harmadik meséskönyvem című összeállítások. Rendkívül termékeny és kiváló ízlésű szerkesztői munkáját egyöntetű elismerés övezte a szakemberek körében. Gabnai Katalin „eléggé nem dicsérhetőnek” nevezte a Mackó anyó dajkát keres című gyűjteményt, Tarján Tamás a Búcsúzik a lovacska szerkesztési elveit dicsérte. Holott a szerkesztő legizgalmasabb vállalkozása (irodalmi és történelmi tekintetben egyaránt) az első kötete volt.

Gyermekantológia 1943-ból (!)

A következő írás többféle változatban megjelent 1943-ban a különböző napilapokban. „Versek Könyve címen érdekes és igen figyelemreméltó könyv jelent meg a könyvesboltok kirakataiban: Magyar klasszikusok kisgyermekek számára válogatott versei. A gyűjteményt két fiatal pedagógus: Aszódi Éva és Binét Ágnes óvodai kísérlete alapján állította össze. A cél: megismertetni a gyermekekkel költészetünknek azokat a remekeit; amelyek hozzájuk ép úgy szólnak, mint a felnőttekhez. A könyv sikere megerősíti azt a tapasztalatot, hogy a gyerekek visszautasítják a számukra kiagyalt, valójában azonban tőlük teljesen idegen »versikéket«, de megértik és szeretik az igazi műalkotásokat. Arany, Petőfi, Ady, Babits, Móricz, Szabó L., Kosztolányi, József Atilla, stb. és a népköltést remekeivel ismerkedik meg a 4-10 éves olvasó. A Codex kiadásában megjelent könyv művészi értékét Szántó Piroska rajzai emelik.”

Eddig az írás. A magyar irodalmat és történelmet ismerők számára egyaránt döbbenetes ez, hiszen: 1943 volt az az év, amikor – közismert okokból – a legtöbb lap összevont lapszámokkal, hiányosan jelent meg, ha ugyan megjelent. Jelenleg nem tudhatjuk pontosan, mely hónapban jelnet meg pontosan a kötet, de tény, hogy ebben a világháborús évben könyvkiadásra (gyermekkönyvkiadásra) „vetemedni” több mint bátor vállalkozásnak számított.

A szerkesztők közül a Piaget-tanítvány V. Binét Ágnes neve az Ablak-Zsiráf kapcsán lehet ismerős, Szántó Piroska festményeiről, könyvillusztrációiról és esszégyűjteményeiről. De vajon hol találkozhatott a két ifjú hölgy és milyen pedagógiai kísérletet végzett? A verseskönyv (gyerekeknek szóló!) előszavából a következők derülnek ki:

 „Nagy magyar költők verseivel fogtok ebben a könyvben megismerkedni, gyerekek. Ha a felnőttek könyvespolcán körülnéztek, ott találjátok azokat a könyveket, amelyekből ezeket a verseket összeválogattuk. 

-    Hogyan, hát ezeket felnőttek is olvassák? – kérdezitek csodálkozva
-    Olvassák és nagyon szeretik – feleljük nektek.
-    És érdekli ez a gyerekeket is? – kérditek tovább.
-    Persze, hogy benneteket is érdekel. 
-    Hogy lehet ez? – kinek írták hát ezeket? Felnőtteknek, vagy gyerekeknek?”
Láthatjuk tehát, hogy a gyermek- és/vagy felnőttirodalommal kapcsolatos kérdéskör már ekkor felmerült – például József Attila munkássága révén. Az ő Altatója volt a kiindulópontja a gyűjteménynek, illetve az azt megelőző óvodai kísérletnek.

Egy „kísérlet” története

Ezen a ponton érdemes némi figyelmet szentelnünk annak az óvodának, melyben (a források szerint) egy pszichológus és egy leendő kiadói szerkesztő tevékenykedik. A híradások 1941 (ismét egy háborús év!) szeptemberében tudósítanak arról, hogy megnyitotta kapuit Aszódi Éva Montessori szellemében működő „gyermekfoglalkoztatója”. Ennek fényében tehát korántsem meglepő, hogy egy a reformpedagógia szellemében működő intézményben gyermekirodalmi kísérletet végezzenek.
A kísérlet azonban korántsem „laboratóriumi” jellegű volt: a két fiatal pedagógus elve nagyon szerette a verseket, József Attila hivatkozott verseit olvasva a már említett Altatóra lettek figyelmesek: „A versben csupa ismert dolog: villamos, tűzoltó, üveggolyó, óriás. Éppen ezeket játsszák, ezekről beszélgetnek a gyerekek az óvodában.” […] „Elővettünk más költőket is és egyre több olyan verset ismertünk meg, amely játékainkat, beszélgetéseinket juttatta eszünkbe.” Ennek egyenes következményeként egyre-másra jelentek meg az óvoda polcain a verseskötetek.

Nem is akármik: Ady, Arany, Babits, József Attila, Kosztolányi, Petőfi és Szabó Lőrinc összes versei. A Benedek Elek által összeállított Székely népballadák és A magyar népköltés gyöngyei. A Tréfás és csúfolódó erdélyi költészet című kötet. Móricz Zsigmondtól a Boldog világ, Zelk Zoltántól A lélek panaszaiból című kötet. Döbbenetes lista, különösen annak ismeretében, hogy Móricz 1942-ben, Babits 1941-ben halt meg, Zelk Zoltán többkötetes, de fiatal költő még (a jelzett kötet akkori legfrissebbje), Szabó Lőrinc összes versei (több gyűjteményes kötet után) ugyancsak 1943-ban láttak napvilágot. Vagyis az akkor már klasszikusnak számító Arany- és Petőfi-költemények mellett helyet kaptak (az akkori) kortársak is.

A felgyülemlő kötetekben azonban egyre nehezebb volt keresni (s természetesen nem minden vers volt gyerekfülnek való), innen adódott az egyik gyerek ötlete nyomán a verses füzet „intézménye”: a kedvenc verseket ide másolták a pedagógusok. Lényegében ez a kézirat lett a gyűjtemény alapja, amely olyan csemegékkel is büszkélkedhet, mint József Attila Juditnak című műve, amit ma Indiában, hol éjjel a vadak… címen ismerünk. A könyv jegyzése szerint „József Attilának ez a verse itt jelenik meg először”. 

Bóbitától a Kippkopp-történetekig

A kötet időtállónak bizonyult: 1948-ban újra megjelent, bővített kiadásban. T. Aszódi Éva pedig kiadói szerkesztő lett. Lengyel Balázs visszaemlékezései szerint „1955-ben harcolta ki – effektív harc volt – Weöres Bóbita kötetét, még a cím is, mint ahogyan azt Weöres elismerte, tőle származik. Aszódi Pilinszky számára is zöld utat szerzett. Meg is jelent az Ifjúsági Könyvkiadó egyik-másik antológiájában nem egy e kötetben szereplő meséje, »gyerekverse«”.

Ezt követően sorra-rendre jelentek meg az általa szerkesztett antológiák és – időnként – pedagógiai szakcikkek is. Jól láthatóan minden kezdeményezést támogatott: számos konferencián vett részt és tankönyvíróként is tevékenykedett. Igényességére jellemző, hogy ő bízta meg Rónay Györgyöt A kis herceg újrafordításával, mert nem volt elégedett a korábbi, Zigány-féle változattal. Így a klasszikussá vált mondatok neki is köszönhetők. Az ő ötlete volt Marék Veronika Kippkopp-történetének „sorozatosítása” is. T. Aszódi Éva hatása tehát gyakorlatilag felmérhetetlen a magyar gyermekirodalomra. Annál is inkább, mivel sajnos feldolgozatlan is…