Csak semmi pánik

Valóban nem érdemes folyamatosan pánikolni, hiszen a vandálok pusztítása, amikor kifosztották Rómát jó 1500 évvel ezelőtt, már messze van, elmosta az idő, ahogy nem sokkal később az akkori rómaiakat is. De hogy a szó, pánik honnan ered, kevesen gondolnánk.

alt


Sokáig azt gondoltam gyerekkoromban, Coopernek a romantikával átszőtt Nagy indiánkönyvét olvasva, no persze sem Amerikában, sem Indiában nem járva, illetve egyéb kapaszkodó nélkül mindent, ahogy csak jött, befalva, hogy a páni félelem és így a pánik is a páni indiánoktól kapta újkori értelmét. 

A regényfolyam A préri című részében van szó a páni főnökről, Sziklaszívről. Továbbá a New Yorknál nyugatabbra a vadnyugaton sosem járt Karl May szentimentális regényében, a Winnetouban is szóba kerülnek ezek a nemes vademberek, máig emlékszem. Hát kell ennél több az ifjú olvasónak?

Bár sokáig kipipáltam magamban, de sajnos pont olyan melléolvasás, még inkább melléértés vagy -fogás volt ez nekem, mint a Trombitás Frédi Omega által énekelt szövegének Hé, tahók-ra való elhallása a számomra akkoriban az ismeretlen választékos szó, a hétalvók helyett: „Hétalvók, hej, keljetek most fel, Frédi jött hozzánk el”. De simán és vidáman hintáztam rá a recsegő táskarádiót hallgatva.

No panic

A pánik, hogy a lényegről szóljak, nemzetközi szóvá vált az idők során, minek is tagadjuk: franciául panique, németül Panik, angolul panic, de az oroszban is megvan, nem sorolom. 

Ez a nem véletlenül ma is annyiszor használt szó talán azért kerülhetett be ennyi európai nyelvbe, mert a végső forrása nem más, mint a görög mitológia pásztoristene, a sípjáról mindenkinek ismerős Pán, akinek a hangja egy seregnyi embert volt képes a vak rémületbe kergetni. 

Innen, s nem az „indián” törzs nevéből származik a páni félelem szókapcsolat is, a ’Pántól való tömeges rettegés, eszeveszett rémület’ kifejezésére, még éppen idejében.

A vandálok és vandalúzia

Az első pánikot tényleg a vad ősgermán nép, a vandálok okozták volna? Hogy előttük nem lett volna erről és ehhez a népeknek egy szavuk sem? Nem hiszem. De a máig kiirthatatlan vandalizmust persze a vandálok tették azzá, ami, legalábbis nyelvileg. Akkor is, ha a történészek a pusztítás mértékét ugyan még mindig vitatják – ha a szót nem is –, talán éppen az ókori Rómában az ijesztő és kegyetlen harcosok miatt, joggal, ráadásul egy cseppet késve kitört általános pánik okán. 

A nevüket, vandálok, ma is őrzi a szó, Vandalúzia, akarom mondani némi pihentetéssel és sok-sok évszázados kiheveréssel: Andalúzia, annak a korán ellobbant spanyol költőnek, Federico García Lorcának a hazája, akinek kortárs csoda költészetét Radnóti is ismerte és meg is verselte. Ott, Hispánia déli részén telepedtek le a vandálok mint népcsoport, mielőtt tovább vonultak volna Afrikába. Hát… ennyit mára.

Ez a pánikmentes kis írás sem akar többet, mint az, ami. A vlachokról vagy vláhojokról, az oláhokról, olájokról vagy olaszokról, taljánokról talán majd máskor.

Egy kis páni kitekintés

A Pán halála

[…]
Némán hever hétcsővü fuvolája,
A mellyel nimfákat rémítgetett.
A föld mátul rideg, zord, néma, árva;
Nem élnek rajt' a játszi istenek.
A szatirok, szilvánok és najádok
- Minden bokorban istenség lakott -
Ott hagytak fát, füvet, forrást, virágot...
Meghalt a nagy Pán! A nagy Pán halott!
[…]
A természetből elszállott a lélek.
Eztán a földön isten nem mulat.
Nem lesznek többé gondtalan kedélyek;
Jön a szivet fásító öntudat.
[…]
És ím kelet felől, a hol pirosra
Leget, párát a hajnal fénye fest:
Az ég alján, a földdel összefolyva
Feltűnik a kereszt.

A fent idézett gyönyörű versrészlet Reviczky Gyula tintába merített tollából való, aki a Perditák méltatlanul elfelejtett és az irodalmi kánonból ki-kiszoruló XIX. századvégi költőóriása volt szerintem, és aki nemes egyszerűséggel mondta ki valahol: „Nincs a világon se jó, se rossz, a gondolkodás teszi azzá.”  

Szóval csak semmi pánik.