„De nehéz az iskolatáska!” – Helló Kitty, Spiderman vagy a praktika?

Az iskolai előkészületet nem lehet elég korán elkezdeni. Milyen füzeteket, milyen tollakat, milyen tolltartót vegyünk? Ezek mind nagyon fontosak, de talán a legnagyobb kihívást a megfelelő hátizsák megvásárlása/kiválasztása jelenti.

alt


Egy jó iskolatáska megvásárlásánál sok mindent a szemünk előtt kell tartanunk. A gyerekek egészen más szempontokat helyeznek előtérbe, mint a szülők. Előfordulhat, hogy első látásra beleszeretnek egy táskába, mert azon a kedvenc mesehősük szerepel, a szülő azonban másik – praktikusabb, strapabíróbb, gerinckímélőbb – darabot szeretne. Éppen ezért talán az a legnehezebb, hogy összhangba kerüljenek az egyes nézőpontok. 

Hogyan könnyíthetünk a táska súlyán? 

A napi tanszerek súlya több kiló is lehet, ezért nem mindegy, hogy ez a súly hogyan oszlik el a gyermek hátán. Az ergonomikus iskolatáskák kialakításának köszönhetően a hátat, a gerincet és a vállakat kevesebb terhelés éri, s így a kicsik is könnyebbnek érezhetik a táskát – még akkor is, amikor jól meg van pakolva. 

Iskolai táskának legalkalmasabb a hátizsák, hiszen az segíti a legjobban, hogy eloszoljon a súly a testünkön. Az oldaltáskát és a keresztpántos táskát a szakemberek nem ajánlják a nagyobb teherhez. A hátizsákok esetében is ügyeljünk rá, hogy széles, párnázott, és állítható pánttal rendelkezzen. Úgy állítsuk be a vállpántot, hogy a táska viseléskor ne kerüljön a csípő alá, de ne érjen a tarkón túl se, mivel legjobb, ha a hátat csípőtől vállig támasztja meg a táska, sőt ha merevített a hátrész, akkor az automatikusan egyenesíti a gerincvonalat.  

Amikor a táska súlyát elemezzük, akkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy mennyit kell valójában a gyermeknek a táskát cipelnie. Ha autóval hozzuk-visszük, akkor tulajdonképpen olyan nagy távokon nem kell erőlködnie, sőt egyes iskolákban arra is van lehetőség, hogy a könyveket, tanszereket zárható szekrényben tárolják a fiatalok. Ezek a kedvezőbb helyzetek, de sajnos a legtöbb iskolásnak ezekre nincs lehetősége. A táska bepakolásánál is ügyeljünk arra, hogy tényleg csak azokat a dolgokat tegyük el, amire aznap szüksége lehet a tanórákon és a szünetekben. 

A táska anyaga…

A jó iskolatáska ergonomikus kialakítású, erős anyagból készül, szivacsos a háta, merev az alja. A melegebb időben jól jöhet, ha a táska hátrésze légáteresztő anyagból készült, hálóval ellátott. A jobb szellőzésnek köszönhetően a gyermek háta kevésbé izzad, ami különösen akkor lényeges, ha hosszabb távon is viseli: gyalog, egyedül jár haza az iskolából. 

Apróságnak tűnik, de nagyban segíti a biztonságos közlekedést, ha a táska hátulján, oldalán vagy vállpántján elhelyezünk egy fényvisszaverő csíkot. Ha a táska nem vízálló anyagból készül, akkor a könyvek és a füzetek is könnyen elázhatnak a táskában. Az átázott, elmosódott lapok pedig sok bosszúságot okozhatnak. A legjobb, ha már eleve olyan táskát veszünk, ami vízálló anyagból készült, de jó megoldás lehet az is, ha külön vízlepergető huzatot szerzünk be. 

Milyen apróságok vannak még? 

A táska felosztása is nagyon fontos. Kerüljük az egy rekeszes termékeket, annál jobb és praktikusabb, minél több dolgot tud a tanuló elkülöníteni egymástól. Sok esetben a tervezők azért ezt is túlzásba viszik. Tény, hogy szerencsés, ha több zsebbel tudunk gazdálkodni, de fontos, hogy ezeknek a zsebeknek a mérete is megfelelő legyen. Nem túl kedvező, ha a táska tele van apró, nyitott részekkel, hiszen azokban a tárolás nem biztonságos, már ha egyáltalán belefér valami. Nagyon hasznos viszont, ha a könyvektől el tudjuk választani az uzsonnát, és az egyéb apró tárgyat, mint a kulcsot, a hegyezőt, vagy a vonalzót. Érdemes olyan hátitáskát választani, aminek az oldalán van kulacstartó, hiszen ez nem csak a könyveket védi meg az elázástól, hanem könnyedén hozzá is fér viselője, és elkerüli a táskanyitogatást, ha útközben megszomjazik. 

A gyermekek hajlamosak a kapkodásra, főként, ha éppen kicsengettek az utolsó óráról, és sietnek hazafelé, ezért gyakran előfordulnak balesetek a cipzárral. Még ha a tanszerek kellemesen el is férnek a táskában, számolnunk kell azzal a lehetőséggel is, hogy tavasszal-ősszel, amikor még hűvösek a reggelek, de melegek a délutánok, akkor bizony a pulóverek, dzsekik is a táskában fognak kikötni, ami nagy erőpróba elé állítja még a legmasszívabb cipzárt is – így megfontolandó, hogy erős cipzár, vagy cipzár nélküli táska mellett döntünk. 

És végül fontos szempont az is, hogy a gyermekünk fogja hordani a táskát, ezért az ő igényeihez is igazítani kell a választást, esztétikai szempontból ne feltétlenül a mi ízlésünk érvényesüljön.