Diabétesz – egy betegség, amellyel együtt lehet élni

A Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szervezésében, 1991 óta minden év november 14-én, Frederick Banting – az inzulin felfedezőjének születésnapján – tartjuk a Cukorbetegség Világnapját. Ma már több mint 350 millió ember érintett világszerte.

alt

A cukorbetegségről

A cukorbetegség, latinul diabetes mellitus, a szervezet glükózt feldolgozó anyagcseréjének zavara. A hasnyálmirigy vagy nem termeli meg az ehhez szükséges inzulin nevű hormont, vagy megtermeli ugyan, de az emberi szervezet érzékelten rá. Az orvostudomány két fajtáját különbözeti meg: az 1. típusúnál – amely általában gyermekeknéll, vagy fiatal felnőtteknél jelentkezik – a szervezet elpusztítja saját inzulintermelő sejtjeit, ennek következtében hosszabb-rövidebb ideig inzulinhiányos állapot lép fel. Ennek megfelelően az 1. típusú cukorbeteg számára az inzulinpótlás elengedhetetlenül fontos az életben maradáshoz. A 2. típusú diabétesz a betegségtől szenvedők 90 %-nál fennáll. Ebben, amely inkább felnőttekre jellemző, a szervezet rendelkezik ugyan saját inzulintermeléssel, ez azonban nem elegendő, vagy nem megfelelően hatékony, így a vércukorszint megemelkedik.

Mivel a sejtek inzulin jelenlétében tudják a vérünkből felvenni a glükózt, ezért a cukorbeteg személynél szükséges az inzulin pótlása, akár külső, injekció formájában történő beadással. Két eszköz segíthet ebben: a golyóstoll formájú, úgynevezett pen (angol elnevezése után), és a folyamatos adagolást biztosító, testre rögzített pumpa.

A cukorbetegség, amellyel teljes életet élhet az érintett személy, odafigyelést igényel. A folyamatos önkontroll mellett szükséges diabetológus szakorvossal és dietetikus szakemberrel is kapcsolatot tartani. Utóbbi szakember segíthet a speciális étrend kialakításában, esetleges változtatásában.

Sajnos Magyarországon is egyre több embernél állapítanak meg cukorbetegséget, közöttük sokan még gyermekek. 2001 és 2014 között a 0-18 éves korosztályban az 1. típusú cukorbetegségben szenvedők száma 2594-ről 3668-ra emelkedett, míg a 2. típusú 401-ről 635-re. Fontos a betegség időben történő felismerése és kezelése, ennek érdekében bizonyos időközönként fokozottan ajánlott szűrővizsgálatokon is megjelenni. Naponta ugyanis tíz amputációt végeznek a betegség szövődményei miatt, valamint évente 1000 ember veszíti el látását a diabétesz nem megfelelő kezeléséből adódóan. A diabétesz a világ ismert embereit sem kerüli el: Tom Hanks, Salma Hayek, Halle Berry éppúgy megtanultak együtt élni a cukorbetegséggel, mint Erős Antónia, televíziós újságíró, aki érintettségéből adódóan, 2005-ben létrehozta az Egy Csepp Figyelem Alapítványt. A fontos szakmai munkát végző szervezet idén november 13-án, vasárnap tartotta meg éves találkozóját a Millenárison.

Interjú

Ehhez kapcsolódóan kérdeztük az Alapítvány pedagógiai programjáról, a „Belevalók” ingyenes diabétesz képzéséről Gémes Renáta projektvezetőt, a szervezet kommunikációs munkatársát.

Megdöbbentő tény, hogy még mindig előfordul olyan oktatási intézmény, ahol a gyereket nem fogadják, mert tartanak a cukorbetegségtől, annak ellenére, hogy 2015-ben törvényben rögzítették ennek elutasítását. Ebből adódóan született meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Belevaló elnevezésű programja?

Nemcsak, hogy be kell a cukorbeteg gyerekeket fogadniuk az óvodáknak, iskoláknak, hanem el is kellene látniuk az ott dolgozó pedagógusoknak, hogy a gyermek a megfelelő ellátást megkapja. Itt a vércukormérésre, az inzulinadagolásra gondolok. A 2015-ben hozott törvény ellenére sajnos léteznek kiskapuk, ugyanis valamilyen indokra hivatkozva sok helyen még mindig elutasítják a diabéteszes gyerekeket. Kaptunk hírt arról, hogy egy vidéki iskolába nem vették fel a cukorbeteg gyereket, mert hallottak egy másik intézményről, amely ugyan öt kilométerrel távolabb fekszik, ahol  befogadják a gyereket. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány célja éppen az, hogy a diszkriminációt elutasítsa, hiszen ez a cukorbeteg kisgyermeknek sem jó, hiszen még jobban azt érzi, valamilyen oknál fogva kirekesztett. A Belevaló program épp azért jött létre, hogy ezek a gyerekek helyben kapják meg a megfelelő ellátást, azaz hogy ne kelljen másik településre utazniuk naponta. Ennek eredményeként 2013 óta 2600 pedagógus vagy pedagógus-hallgató, kisgyermek nevelő vett részt a programban, amelynek pozitív hatásaként egyre kevesebb szülő keresi meg az Alapítványunkat, mert már helyben is segítséget kaphat. Sőt, már több intézmény jelzi, hogy kész fogadni a diabéteszes gyerekeket, mert képesek szakszerű ellátást nyújtani. Ettől függetlenül, ha egy szülő megkeresi az Alapítványunkat, mert épp ilyen óvodát keres, ha tudunk, segítünk megtalálni a lakóhelyéhez legközelebbit.

Ebben a programban kizárólag felsőfokú végzettséggel rendelkező pedagógusok vehetnek részt, vagy még hallgatói státuszban tanuló, leendő pedagógusok is jelentkezhetnek?

Új kezdeményezéseink egyikeként az ELTE-n, egészségnap keretein belül oktatjuk a programot, így leendő pedagógusok is jelen tudnak lenni. Évente két alkalommal átadjuk az ismereteket, az elméleti képzésben diabetológus és dietetikus szakemberek működnek közre. A program résztvevői általános ismereteket szereznek a cukorbetegségről, az előadók eloszlatnak tévhiteket, például azt, hogy a diabétesz ragályos betegség – mert sajnos még mindig élnek ilyen hiedelmek a közvélekedésben – különbséget tudnak tenni az 1. és 2. típusú cukorbetegség között. Bemutatjuk, hogyan néznek ki egy diabétesszel élő gyermek mindennapjai az oktatási intézményben és otthon, milyen részletekre kell fokozottan figyelni diabetológiai és dietetikai értelemben is. A három állomásból felépülő gyakorlati foglalkozáson pedig megtanítjuk a vércukormérést, a helyes értéteket, az inzulinadagoló eszközöket – az inzulinpumpa és a pen adagolókat –, és ezeket egy „műhason” ki is tudják próbálni. Fontosnak tartjuk a dietetikai alapanyagok, élelmiszerek bemutatást is, amellyel a szülők és a gyerekek is találkoznak a mindennapokban, így praktikus tanácsokat kaphatnak többek között a megfelelő összetételű kenyérről, vagy épp a ropi szénhidrát tartalmáról. 

A cukorbeteg gyerekeknek is megmutatja ez a program azt, hogyan lehet együtt élni a cukorbetegséggel? Például azt, hogy nem kell félni a szúrásoktól?

A diabéteszes gyerekek meglehetősen intelligensek ahhoz, hogy mire bekerülnek egy óvodába, iskolába, addigra tisztába kerüljenek a mindennapokban előforduló kötelezettségeikkel, feladataikkal kapcsolatban. A diabetológus szakember ugyanis ekkorra már a lehető legtöbb kérdést megválaszolja, így nem kell megtanítani őket arra, hogyan fogadják el az inzulint, vagy magát a szúrást. Bár a betegségnek vannak lelki hatásait is, nyilván ezekkel is meg kell birkózniuk.

Ha kiderül egy gyermekről, hogy diabéteszes, az oktatási intézmény köteles biztosítani a speciális étkezést?

Közétkeztetés keretében hozzá kell jutnia a gyereknek a számára megfelelő speciális étrendhez, ám sajnos még sok helyen nehezen vagy egyáltalán nem tudják megoldani. 

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány szakmai napján találkoznak olyan szülőkkel, akik új helyzetként élik meg a gyermekük diabéteszét? 

Igen! Nagyon jó alkalom egy-egy rendezvényünk, például az Egy Csepp Világnap arra is, hogy különböző emberek, klubok találkozzanak, és így lehetőség nyílik a tapasztalatcserére. Ehhez hasonlóan az Egy Csepp Figyelem Alapítvány diabetológusa is megválaszolja az ilyenkor felmerülő kérdéseket, amelyeket a honlapunkon tehetnek fel az érdeklődők. www.egycseppfigyelem.hu