Édes teher

Két csuda is vár ma ránk. A teher szó eredete és használata. Jertek csak velem mind, akit anya szült.

alt


Az Óperencia és az Üveghegyek felől jött a leszálló nyugati szél, amely a szót, a tehert, terhet magyar fülekbe fújta. Valahogy így hangzott, raccsolva persze: Trächt [trrrreht]. A németben a tragen [’hordoz, cipel’] és a méhen kívüli másik magyar származéka, a tróger, a ’cipelő’, azaz mondjuk így, némi archaizmussal: a fizikai munkás, máig honos. Az argót, vagy némileg modernizálva: a szlenget, a Te tróger!-t és a Tróger alak!-ot most hagyjuk is. 

No de vissza a „treh(t)”-hez. A magyar a mássalhangzó-torlódást a szó elején, a trüszkölést-prüszkölést nem számítva (Blaton – Balaton stb.), nem viselte, hát betoldott egy ejtést könnyítő hangzót, jelen esetben az e-t: tereh. A szó végi „t” meg úgy eltűnt, mint az aranyóra. Ezt a té-t talán tárgyragnak éreztük. No de minek az ide? El vele!

Még nézni is tereh

Arany nevű és tollú aranykoszorús költőnk kódolta is A walesi bárdok híres soraiban mindezt, tehát az átvétel itt még az eredeti alak, nem költői lelemény. Arany János nem pusztán a rím, ritmus kedvéért írta a szomorú ötvenes évek könnyben-vérben született, csodás balladájában csupán így, ő ennél sokkal okosabb: 

„Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh…”

A tereh-teher hangátvetés egy szót sem érdemel most nekünk. Nem semmi azért, hm, bár majdnem evidencia, mint legutóbb a kohnyás-konyhás mesében már közösen megismerkedtünk vele. Kár, hogy Kalán nénit elfelejtettem odaírni, de a tantrendes szerkesztő kollégák megtették a fotón, köszönöm nekik. Együtt lélegzünk.

Áldott állapot

Nézzük a jelentést. Mivel a szó ilyeténképpen, teherként szép lassan beilleszkedett a szent magyar nyelvi szabályosságba és rendszerbe, így is kezdtük képezni: terhes, terhesség, ahogy a többi hasonszőrű szavunk is diktálja, ez a vödör – vödröt, vödrös, szeder – szedret típus: a szót beöleltük, befogadtuk, ahogy jóval később a motrot is, akármi is hajtja. 

Nyilván az eredeti értelem, a ’súlyos tömeg’ és a ’cipel, cipelés’ beszivárgott a gyermeket váró édesanyák világába is. Ez más nyelvekben is kimutatható persze.

Egy dolog nem. A magyar anya édes terhet cipel csak Mária országa óta. A „terhes lett” irigykedő vagy rosszalló szóhangulatot is ölthet, így is csenghet ugyan, de lelke rajta, aki így használja vagy ilyenné fordítja ki. 

Lám, az orvosi szaknyelvben minimum semleges kémhatású a szó, talán ez jó példa lesz: terhesség idején, terhesgondozás, terhes kiskönyv stb. Egyáltalán nem negatív, rosszalló vagy hovatovább trágár mindez, ahogy a trógerek állítólag beszéltek (a két szó ugyanaz, ugye, hallani), bár a facebook némely hozzászólásának a stílusából mindent eláruló bejegyzései egészen más látleletet mutatnak manapság a tapasztalataim szerint. A nyilvános megszólalásoknak a szóhasználattal saját magát és hallgatóságát betegítő része is ide tartozik nekem.

Viselősre váltva

A „viselős” szó semmivel sem másabb vagy pozitívabb nekem, sőt. Viselősség idején? Viselős naptár, kiskönyv? Na ne…

Az anya, a nő persze mindent elvisel. Még a szent szókapcsolatnak, az édes tehernek árván, minősítés nélkül maradt főnévi tagját is, pironkodva, hisz a kismama édes terhet hordoz, visel és cipel, amikor „terhes”. Nem mást, mint a magzatát. És mert ezt az áldott állapotot az „állapotos” egyedül maradt, s így talán már fénytelenebb és ünneprontóbb fakósága sem másíthatja meg.

A nyelvünk, akárhogy csűrjük-csavarjuk a szavakat, megtiszteli kalapot emelve a másik embert, ahogy saját magát is. A leendő édesanyákat pedig még meg is süvegeli.