Egy csepp esély mindenkinek jár! – A csobánkai CSODA

A Csobánkai Csepp Tanoda 2012 szeptemberében indult útjára, hogy roma gyermekeknek nyújtson segítséget a tanulásban. A csapat nagyrészt önkéntesekből áll, akik bőven kiveszik részüket a társadalmi felelősségvállalásból. A Tanoda múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettem Bakó Boglárkával és Horlai Sárával, akik nélkül a kezdeményezés jelen formájában nem is létezhetne.

alt


Hogyan indult el a kezdeményezés? 

Bakó Boglárka: Két szálon indult a történet. Volt a faluban egy óvónő, Lovász Eszter, aki elkezdte az iskolába kerülő, de nála óvodában végzett gyerekeket korrepetálni, mivel a gyermekek teljesítménye az iskola megkezdését követően rohamosan romlott.  Én ebben az időszakban kezdtem el a kulturális antropológiai terepmunkámat Csobánkán. A kutatásom során egy roma családhoz költöztem, ahol a legnagyobb lánynak, aki éppen érettségi előtt állt, gondjai voltak a magyar nyelv és irodalom tantárggyal. Az érettségire való felkészülésében segítettem őt, majd kiderült, hogy mások is szívesen csatlakoznának a korrepetáláshoz. Már végül annyian voltunk, hogy kinőttük a lakást. Lovász Eszterrel egy egészen más vonalon ismerkedtünk össze. Ő akkor írta a szakdolgozatát, ami hozzám került konzultációra. Eszternek megvoltak a helyi bürokratikus kapcsolatai, s ebben az időszakban a jelenleg Helytörténeti Múzeumként üzemelő épületben tanult a gyerekekkel, majd később helyet kaptunk a Művelődési Házban. Először hetente két alkalommal tartottunk korrepetálást, majd lassan nőtt a tanulni vágyók, s így a heti alkalmak száma is, amelyet már ketten nem tudtunk megszervezni, így önkénteseket toboroztunk a saját ismeretségi körünkből.  

Akkor a Tanoda tulajdonképpen a helyiek igényeit elégíti ki.

Bakó Boglárka: Így van, a Tanodára nagy igény mutakozott a helyi közösség részéről, hogy segítsünk őket a tanulásban. A helyieknek elég alacsony az iskolai végzettsége, sokaknak nincs meg a nyolc általános se, így hiába taníttatnák a gyerekeiket, nem tudnak segíteni az otthoni tanulásban nekik; ezért van szükség a Tanodára. A legnagyobb problémát viszont az jelentette, hogy az önkéntesek támogatásához semmilyen anyagi keretünk nem állt rendelkezésünkre, nem tudtuk támogatni munkájukat, így a lelkesedésük hamar elfogyott. Ekkor kezdtünk el olyan szervezeteket keresni, akik valamilyen módon támogatnának bennünket. Mivel egy nagyon erős romológiai kapcsolathálóm van, elsőként a Polgár Alapítványhoz fordultunk, akik, mint kiderült, nem foglalkoznak ilyen jellegű kezdeményezésekkel, viszont az ő ajánlásuk alapján vettük fel a kapcsolatot a Csepp Esélyegyenlőség Alapítvánnyal. (megjegyzés: Az alapítvány két tanodát támogat: a csobánkait és a kishajmásit.)

Hogyan tudta az Alapítvány megkönnyíteni a Tanoda munkáját? 

Bakó Boglárka: Támogatásuk nagyon nagy segítség volt számunkra, hiszen az ő révükön kaptuk meg ezt az önkormányzati épületet, amelynek felújításából is részt vállaltak, ekkortól megnyílt a gyerekek uzsonnáztatásának finanszírozása, az önkéntesek útiköltségének támogatása, ezenkívül kaptunk eszközpénzt is, sőt minden nyáron az ő segítségükkel visszük el a gyerekeket egy egyhetes táborba, ami nagyon gazdag programmal büszkélkedik. 

Mennyien járnak a Tanodába? 

Bakó Boglárka: Az energikus fejlődését az is mutatja, hogy nagyon megugrott a gyereklétszám. 15-tel kezdtük és jelenleg 35 gyerek tanul nálunk. Kezdetben hatan voltunk önkéntesek, most huszonhárman segítjük a gyerekek munkáját. Mára már kialakítottuk a mentorhálózatunkat is, amiről Sári tud részletesebben beszélni. 

Mielőtt még elkezdenél mesélni a mentorhálózatról, érdekelne, hogy mi volt a motivációd, hogy egy tanodában önkéntesként dolgozz. 

Horlai Sára: Már korábban is önkénteskedtem Toldon az Igazgyöngy Alapítvány Tanodájában, amivel a fő probléma az volt, hogy 4 órás volt a vonatút, amit heti szinten nem lehet csinálni. Ezt követően fél évig külföldi tanulmányokat folytattam, és ott fogalmazódott meg bennem, hogy ha visszajövök, akkor keresek egy közelebbi helyet, ahová jobban be tudok vonódni. A Szimbiózis Fesztiválon egy kerekasztal beszélgetés keretében - ahol többek között a Bogi is meghívott vendég volt - ismertem meg jobban a Tanodát. A beszélgetés után érdeklődtem tőlük, az önkéntes lehetőségekről, majd 2013 szeptemberében csatlakoztam a csapathoz. A motivációmhoz hozzátartozik, hogy szociológiát, majd kisebbségpolitikát tanultam. Még a szociológiai tanulmányaim alatt kezdtem el idejárni, mivel fontosnak tartottam, hogy találkozzak azokkal a jelenségekkel, amikről tanulok. Utána sokkal jobban meg is tetszett a gyakorlat, mint az elmélet.

Milyen szerepet töltesz be a Tanoda életében?

Horlai Sára: Amikor idekerültem, volt egy önkéntes találkozó, amin minden új önkéntes részt vett. Leültünk az asztalhoz, és Bogi kitett 15 papírdarabot, amin a felmerülő feladatok voltak feltüntetve, mint a kapcsolattartás az iskolákkal, tanárokkal, szülőkkel, pályázatírás, adminisztráció, könyvelés stb. Azt tudni kell, amikor az alapítvány úgy döntött, támogatni fog minket, akkor szó volt róla, hogy lesz itt legalább egy fizetett állás, ami sajnos nem valósult meg, így minden feladatot önkéntes alapon kellett elvégeznünk. Ezen a találkozón viszont rögtön kiderült, hogy az önkéntesek nagy része tanítani jött ide. Ezzel szemben azonban voltak olyan évek is, amikor több feladatot is el tudtak vállalni. Kezdetben Bogi vállán volt minden, majd elkezdtem besegíteni neki, és közösen állítottuk össze, hogy hogyan is lehet ennyi gyerekkel és ennyi önkéntessel dolgozni. Az idei év viszont egy nagy változást hozott, mert alapítottunk egy egyesületet, amellyel megnyertünk egy pályázatot, így jelenleg Bogi és én is foglalkoztatva vagyunk. 

Milyen egyesület ez pontosan? 

Horlai Sára: A Csodaműhely Egyesületet 2015-ben alapítottuk az önkéntesekkel és Tanodába járó gyerekek szüleivel, azzal a céllal, hogy létrejöhessen a Tanoda hosszú távú finanszírozása. Amennyiben sikeres lesz, szeretnénk bővíteni a Tanoda nyújtotta lehetőségeket, mint a baba-mama klub, felnőttképzések, esetleg valamilyen szociális vállalkozás. Szeretnénk, ha ez komplexen tudna működni, mert erre is megvan az igény a közösségben.

Kanyarodjunk egy kicsit vissza a Tanodához! Korábban említettétek, hogy mentorhálózatot alakítottatok ki a szervezeten belül. Ezt hogyan kell elképzelni pontosan? 

Horlai Sára: Többnyire hetente 5 nap van Tanoda, néha előfordul, hogy egy-egy nap kiesik, most például a keddi napon van az anyakör, és szombaton is van tanodai oktatás. Minden nap más önkéntes csapat jön hozzánk, és órarendszerűen járnak hozzájuk a gyerekek. A diákok nagy része hetente kétszer jár, de vannak olyanok is, akik csak egyszer tudnak eljönni, és akad olyan lelkes tanuló is, aki minden nap igyekszik benézni, mert szereti a tanodai hangulatot. A korosztály egészen 6-18 éves korig terjed. Minden gyereknek van egy mentora, aki az önkéntesek közül kerül ki. A mentorrendszert körülbelül 3 éve alakítottuk ki, méghozzá azért, mert Bogi egy nagyon széleskörű kapcsolatrendszerrel rendelkezik, s így a tanodás gyerekek szülei minden esetben őt keresték fel a problémáikkal. Megpróbáltuk szétteríteni a dolgot, hogy minden önkéntes maga tartsa a kapcsolatot a mentoráltjaival. A rendszer kialakulása hosszú időt vett igénybe, az önkénteseket be kellett mutatni a családoknak és az iskoláknak is, de kijelenthetjük, hogy most már zökkenőmentesen működik. 

Az iskolákkal is próbáljuk tartani a kapcsolatot, de ez nem minden esetben volt egyszerű. A helyi iskolával, ami 2017-ig üzemelt, és egy nagyon szegregálódott iskola volt, nagyjából 30 gyermekkel, nem nagyon volt sikeres az együttműködés. Jelenleg a mentorok nem csak a szülőkkel, hanem az iskolákkal és a tanárokkal is minőségi kapcsolatot ápolnak, így folyamatosan tisztában vannak vele, hogy milyen területen kell erősíteni a tanulókat.  Két éve sikerült rendkívül szoros kapcsolatot kialakítanunk a közoktatási intézményekkel, amit nagyban segített a csobánkai iskola bezárása is. Ez a döntés nagyon hirtelen érkezett, nem vonták be sem a szülőket, sem a gyerekeket. Az átíratás körül felmerülő nehézségek sem segítették a helyzetet, mivel nem volt egyértelmű, hogy hova fognak kerülni a gyerekek. Pomázon elindult egy tüntetés az ellen, hogy a csobánkai gyerekek az ottani iskolákba kerüljenek, s végül Szentendrén biztosítottak a diákoknak helyet. Féltünk attól, hogy csalódás éri a családokat a szentendrei iskolákban is, ezért fontosnak tartottuk, hogy egy érzékenyítő előadást tartsunk a tanároknak, s felajánljuk segítségünket a tanodai oktatással. Sokáig nagy hiányosságnak tartottam, hogy az iskolákkal nincs meg a kapcsolat, de szerencsére most már ez is kialakult, így több oldalról meg van támogatva a tanodai munka. 

Az önkénteseket hogyan készítitek fel a munkára? 

Horlai Sára: Önkéntes tréningünk sokáig nem volt, önkéntes találkozókat viszont már korábban is szerveztünk havonta egyszer, melynek kapcsán egy 2-3 órás beszélgetésen veszünk részt, ahol megosztjuk egymással a tanodai eseményeket. Önkéntes tréningeket 1-2 éve kezdtünk el szervezni. Többnyire magunk közül kerülnek ki a trénerek, hiszen van köztünk tanítónő, fejlesztő- és gyógypedagógus is, akik ismereteiket magabiztos módon tudják átadni az önkénteseknek. A tréning egy napot vesz igénybe, és a Tanodában kerül megrendezésre. Egy-egy alkalommal külsős szakembereket is meg tudunk hívni előadónak. Félévente indítjuk képzésünket, többnyire abban az időszakban, amikor az új önkéntesek csatlakoznak hozzánk, hisz úgy gondoljuk, hogy fontos a támogatásuk és a felkészítésük egyaránt. Az önkéntesek jelentkezésük után egy személyes beszélgetésen esnek át, majd betekinthetnek a Tanoda életébe, s ha csatlakozni kívánnak, akkor saját mentort rendelünk melléjük, aki segíti a munkájukat. 

Milyen az önkéntesek fluktuációja? 

Bakó Boglárka: Ezt nem lehet általánosan meghatározni. Vannak olyan diákok, középiskolások és egyetemisták egyaránt, akik nálunk teljesítik a gyakorlatukat. Egyetemmel van szerződésünk, és akiknek kreditben szükséges valamilyen gyakorlatot végezni, azt nálunk megteheti. Nekünk annyi kikötésünk van, hogy egy félévet minimum vállalni kell, hiszen az egyetemi félév és az általános vagy középiskolai félév vége nem esik egybe, és az itt tanuló gyerekeknek januárban és februárban is szüksége van a segítségünkre. Ezenkívül van egy elég aktív mag, akikkel már évek óta együtt dolgozunk, és persze minden évben jönnek új önkéntesek is. 

Vannak esetleg olyan középiskolások, akik itt végzik az érettségihez szükséges iskolai közösségi szolgálatot? 

Bakó Boglárka: Igen, természetesen vannak lelkes diákok, ebben az évben kifejezetten sokan jelentkeztek ilyen céllal. Vannak olyanok is, akik tanodások is egyben, hiszen közülük is többen járnak érettségit adó intézménybe, így szükségük van a közösségi szolgálatra; nyáron három tanuló a festésben segített. De jönnek más környékbeli gimnáziumokból is, többek között Szentendréről, Budapestről. Esetenként előfordul, hogy itt is ragadnak, és több éven keresztül folytatják a segítő munkát. Ez azért történhet meg, mert egy összetartó, jó csapat alakult ki az évek során, jó együtt dolgozni, jó a gyerekekkel együtt tanulni és szívmelengető látni a sikereiket. Egy picike segítséggel olyan nagyot tudnak futni! Az a fontos, hogy tartsuk bennük a lendületet, és biztassuk őket, hogy jobb lesz. 

Említettétek a felnőttképzéseket. Ez mit is takar pontosan? 

Bakó Boglárka: Ez egy VEKOP (Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program) pályázat, aminek két része lenne. Az első részében a 7-8. osztályt el nem végzettek tudnák befejezni az általános iskolát, ami egy hatalmas dolog lenne, mert itt tényleg nagyon sokan vannak, akiknek nincs meg a végzettségük, és nem tudnak továbblépni a 8. osztály befejezése nélkül. A másik része pedig egy széleskörű/átfogó OKJ-s szakmai képzést jelentene. Mivel általában azok a projektek működnek, amik alulról építkeznek, felmértük a helyi lakosság igényét: milyen szakmákat tanulnának szívesen, melyik évszak, napszak és milyen távlat lenne alkalmas nekik. Ez nagyon fontos, mert ha az ember elindít egy olyan projektet, ami a helyiek mindennapjaihoz idomul, akkor az mindenképpen sikerrel kecsegtet VAGY jól működik. 

Horlai Sára: Szerintem az anyakörről is érdemes még pár szót szólnunk. 

Bakó Boglárka: Az anyakör két részből épült fel. Az egyik kezdeményezés a Roma Educations Fund szervezésében valósult meg „Meséd” címmel. Ez a mesélő anyukák köre volt, ami egy évig működhetett. A foglalkozások nagyon hasznosak voltak, a kisgyermekes anyukákkal mesekönyveket olvastunk és értelmeztünk olyan módon, mint egy középosztálybeli anya, amikor leül otthon a gyermekével és közösen olvasnak. Ahol nem forog könyv a családban, ott ennek nincs hagyománya, ezért meg kell tanulni a mesék értelmezését is. Az elején aggódtam, hogy hogyan fog ez megvalósulni, de a végére teljesen önmozgó lett a kezdeményezés. Mi voltunk a kisgyerekekkel, az anyák pedig folyamatosan gyakoroltak. Ezt a projektet sajnos csak egyszer lehet megpályázni, úgyhogy a második évben egy olyan programsorozatot terveztünk, ahol hasznos, gyermekeket érintő kérdéseket - egészségügy, a gyermekek fejlődésének szakaszai, mondókázás, gyógypedagógiai tapasztalatok - ismerhetnek meg az anyukák. Minden foglalkozás két órás, és a második felében mindig kézműves foglalkozás is van, mert azt nagyon szeretik. Többnyire olyan termékeket készítünk, amiket otthon hasznosítani tudnak, mint a filléres édességek, filléres tisztítószerek, színes só-liszt gyurma. Már régóta tervezzük, hogy olyan alkalmakat is szervezünk, amikor az asszonyok egymás receptjeit tudják közösen elkészíteni, ami eddig csupán egyszer valósulhatott meg: a Segítő Nővérek Rendje biztosított számunkra egy helyiséget. Ezeken az alkalmakon szívesen részt vesznek az anyák, hiszen nagyon sokat dolgoznak, ez az ő női idejük, amit a férfiak is tiszteletben tartanak. 

Mi az, amiben úgy érzitek, hogy még tudnátok fejlődni? 

Horlai Sára: Egyértelműen a közösségszervezés. Itt van konkrétan az Egyesületünk, amiben szerepet vállalnak a tanoda önkéntesei, volt önkéntesei, és a tanodás gyerekek szülei közül jó néhányan, de az egyesületi munka nagy részét voltaképpen Bogi és én visszük. Nagy előrelépés lehetne, ha megtalálnánk azt a módszert, amivel jobban be tudjuk vonni az egyesület életébe a többi tagot is, hiszen az értük folyó munkában ők tudják eldönteni, hogy mire van szükségük, ezt hogyan szeretnék megvalósítani. Nem gondolom jelen esetben sem, hogy mi őket átlépve hozunk döntéseket, ugyanis a családokkal egyenként leülve beszéljük meg az elképzeléseket, de mindenképpen jobb lenne, ha közösen ötletelve születnének meg az elképzelések. Egyrészt az anyakör egy nagyon jó kezdeményezés, másrészt ez a civil háló lehet egy olyan téma, amiben ők is aktívan részt vállalnak.