„Egy jó tanár olyan, mint egy jó kertész: lelkesen öntözi a palántákat”

Lelkes és motivált fiatal pedagógus, aki tavaly vette át az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adható Nemzet Fiatal Tehetsége díjat. Az elmúlt években több rangos elismerésben és kitüntetésben volt része, több alapítvánnyal dolgozott együtt és egy vegyipari vállalat ösztöndíjasa is volt. Jelenleg kémia tanári feladatokat lát el több Hajdú-Bihar megyei  általános iskolában, tehetséget gondoz, felzárkóztat, tananyagot fejleszt és versenyekre készít fel. Sütő Attilával beszélgettünk.

alt


Vegyészként iskolákban tanít. Miért választotta a pedagógus pályát?

Az alsós osztályfőnököm nagy szakmai múlttal és tekintéllyel rendelkező tanítónéni volt, aki nagyon szigorú volt. Úgy éreztem, falat húzott maga köré, és a gyermekekben kialakult félelem miatt nem valósult meg a „partneri együttműködés”. Ezen szeretnék változtatni,  mert ez gátolja a tehetség kibontakozását. Szeretném a tanulás szépségét hangsúlyozni, mert ez alapozza meg a gyermek motivációját. 

Kémia iránti szeretem miatt vegyészként végeztem az egyetemen, majd később lehetőségem volt a tudományos, kutatói pályán a természettudományokat magas szinten elsajátítani, nemzetközi projektekben részt venni. Eközben sok egyetemi hallgatót korrepetáltam, készítettem fel sikeresen vizsgákra. Itt fogalmazódott meg bennem a tanári pálya gondolata, a pedagógiai iránti vonzalmam. Tény, ez a pálya nem kedvez a megélhetés szempontjából egy fiatalnak, mégis a tanítás öröme, a kreativitás kiélése miatt módosítottam szakmai pályámat. Nem tudok elképzelni jobb és nehezebb feladatot a tudás átadásánál. A tanórákon a gyerekek rengeteg élményt adnak számomra, minden órán tanítanak nekem valamit magamról, magukról és a világról. Ez tart állandó fejlődésben.

Emellett számomra az iskola azon kevés helyek egyike, ahol a tanítványok szemében a pedagógusnak még értéke van, valódi emberi kapcsolatok jönnek létre. Hiszem, hogy pedagógusnak lenni nem munka hanem hivatás. 

Gyermekkorában mennyire volt motiváló Önnek az otthoni illetve az iskolai környezet?

Nekem elsősorban „belső motivációs” forrásom volt, azaz nem plántálták belém folyamatosan otthon és az iskolában sem, hogy tanuljak, de korán megértettem, hogy a tanulás fontos és egy eszköz a boldogulásra. A tudást soha nem adják ingyen, de ez lehet a legerősebb fegyver ahhoz, hogy megváltoztassuk a világot. Ez a mondat lebegett akkor és most is a szemem előtt.

Mit gondol, mennyire befolyásolják a külső tényezők egy diák teljesítményét?

Meglehetősen. A diákok nagyon érzékenyen reagálnak a környezetükben bekövetkezett változásokra, így a tanár és a szülő feladata megtanítani őket a „finomhangolásra”, hogy minden változást helyén tudjanak kezelni. Nekem a családom segítségemre volt ebben, de tanáraim többségénél sajnos nem tapasztaltam az odafigyelést, ugyanis az oktatás mai formája kevéssé  teszi lehetővé az érzelmi intelligencia (EQ) ápolását és fejlesztését, a „tömegoktatás” nem igazán ad teret a diákok képességeinek és motiválásának differenciálására. Ugyanakkor egyre többet halljuk, hogy legyünk nyitottak a világra a folyamatos megújulás jegyében. Ezzel a hozzáállással részben egyet is értek, de nem elég nyitottnak lenni, az nem mindegy, mire vagyunk nyitottak.

Hogyan tudjuk segíteni egy diák választását a továbbtanulás területén?

Úgy tapasztalom, hogy a mai 14-18 éves fiatalok sokszor bizonytalanok a jövőben és az önismeretük hiányában magukban is, ezért nem látják a „helyüket” a világan. Az önismeret mellett egy másik fontos tényező lehet az, hogy ne a szülők akaratát, teljesítsék be, hanem azt keressék, hogy nekik mihez vannak jó adottságaik. 

Diákjaim számára igyekszem segítséget adni a pályaválasztás során: önismeretei tesztek kitöltése, kötetlen beszélgetések a jövőről, egyénre szabott tanácsadás, mind segíthet a döntés meghozatalában. Véleményem szerint a világon mindenki tehetséges valamiben, a kérdés csak az egy diák esetében: van-e türelme addig keresgélni, amíg kiderül számára, hogy mivel emelkedik ki az átlagból.

Itt érvényesülhet a fókuszált tehetséggondozás, mely segíthet a pályaválasztási kérdések megválaszolásában, hiszen, ha egy diák jó valamiben és szereti, amit csinál, az előrevetíti a jövőjét is. Személyiségük ebben a korban még nem kiforrott, világra való rálátásuk bizonytalan, ezért fontos a bátorító szó, támogató légkör megteremtése. Gyakran idézzem nekik Martin Luther King szavait: „Ha nem tudsz repülni hát fuss, ha nem tudsz futni hát gyalogolj. Ha nem tudsz járni, hát mássz. Bármit is teszel, nem állhatsz meg: menned kell az utadon előre. És hogy mi a legszebb a tanításban? Az a pillanat, amikor a gyerek felfedezi magában a tehetséget. Nincs ehhez fogható érzés a földön.

Mi lehet a „titok” a tanár-diák együttműködésében?

A siker vagy kudarc mindig azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e a tanár-diák viszony közös nevezőjét megtalálni, mert ez alapozza meg az együttműködést és a munkát kettejük között. Egy diák nagyon kritikus, fejlett igazságérzettel rendelkezik, és lássuk be néha tükröt is mutat a tanárának, aki jó esetben „bele is néz”. A régi, „frontális” oktatás mára elavult, csak „tekintélyközpontú vasfegyelemmel” nem lehet előre jutni, a mai diákok már más nyelvet beszélnek, és a világ is sokat változott. A tanár feladata hogy érdekes, élményszerű órát tartson, okosan fegyelmezzen, legyen igazságos a teljesítményt  és a konfliktusok megoldását illetően, úgy hogy közben partnerként  kezelje a diákot, megtartva tekintélyét előtte. Ha ez megvalósul, akkor egy jó pedagógus egész életen át ható példát adhat, miközben egy olyan világot nyit meg tanítványai előtt emberségben és tudásban, amelyet a diák soha el nem felejt. Személyes, egész lényünkkel tanítva és nevelve adhatunk olyan hiteles értékmintát, mely megalapozza az együttműködés „titkát”.

Volt-e valaki, akinek a személyét fontosnak érezte a tanulmányai során? 

Igen volt: a gimnáziumi kémia tanárom játszott fontos szerepet a diákéveimben, ő volt az, aki „észrevett” a tömegből, és külön is foglalkozott velem, mely végül elvezetett a diplomáimhoz. Emellett sokat számított az önismeret megléte is, én tudtam miben vagyok jó, miben lehetek jobb és miben kell még sokat fejlődnöm. Itt említeném meg hogy egy jó tanárnak érzéke van a különlegesre, mindenben a jót, a pozitívat és az értéket keresi, ugyanis ezek olyan energiát képesek felszabadítani, melyek növelik egy diák kreativitását.

Azt gondolom egy jó tanár, olyan, mint egy jó kertész: lelkesen öntözi a palántákat, hogy abból később termés fakadjon.  Éppen ezért szép és nehéz ez a hivatás, nem rögtön érkezik a visszaigazolás, sőt sokkal később, évek múlva érik be az erőfeszítés, milyen emberré váltak a tanítványok és hogyan állják meg a helyüket az életben.

Nekem olyan tanáraim voltak többségében, akik szótlanul, dicséretet nem várva tettek szolgálatot azért, hogy „beérjünk”, megtanítva arra, hogy vállaljunk felelősséget magunkért, tetteinkért és környezetünkért.

Milyen eredményeket ért el az elmúlt évek alatt? 

Azon szerencsések közé tartozom, akinek munkáját és eredményét többször is elismerték, többek között elnyertem ez EMMI által adható „Nemzet Fiatal Tehetsége” díjat, a „Pro Regione Nívódíjat” és több alapítvány kitüntetettje is voltam, emellett egyetemi éveimet egy meghatározó vegyipari vállalat is támogatta ösztöndíjával. E díjak elsősorban kutatási eredményeimet (polimerkémia, biokémia) és kiemelkedő tanulmányi eredményeimet jutalmazták.

Véleménye szerint mennyire meghatározó az iskolai évek során a tehetséggondozás, annak megléte vagy hiánya?

Azt gondolom, roppant fontos dolog. Tény, hogy az én időmben is akadtak segítők és támogatók, de talán nem volt még ennyire elterjedve a fogalom: tehetséggondozás. Nagyon fontos teret adni a gyermekeknek, ugyanis önmagában a tehetség egy eszköz a boldogulásra, de ha nem kap lehetőséget valaki, idővel a tehetség könnyen elsorvad. A telekommunikáció, és az informatika fejlődése miatt robbanásszerűen megnőtt a felénk áramló információk mennyisége, ami sok esetben „elbizonytalanítja” a tehetséget a kibontakozásban. Számomra egy tehetséges diák lelkesedése a kémia iránt mindig kihívást jelent és igyekszem egyéniségére jellemző személyre szabott fejlődési programot biztosítani.

Pedagógusként hogyan viszonyul tanítványaihoz?

Igyekszem minél több figyelmet fordítani diákjaimra, felfedezni valójában mi érdekli őket, hogyan gondolkodnak magukról és a világról. Minden diákot önmagához mérek, a teljesítményét is. A jelen generáció fiataljai nagyon intelligensek, de előtérbe került náluk az a megfelelési kényszer, ami kizárólag a külsőségben mutatkozik meg. Ez abból fakad, hogy nagyon érzékenyek, és próbálják elfedni valódi énjüket, ezáltal válnak kevésbé sebezhetővé. De ami számomra a legfontosabb, hogy saját életemből merített példákon keresztül mintával szolgáljak diákjaim felé, hogy az élet nehéz pillanataiban hogy kell megőriznünk emberségünket.

Eddigi pályafutása során mit érez legnagyobb sikerének?

A hátrányos helyzetű tanulók többségénél azt vettem észre, hogy a társadalmi boldogulásuk esélyeit sokkal inkább meghatározza, hogy mi történik velük az oktatási rendszerben, mint egy átlagos középosztálybeli családban felnőtt tanulóét, akinek a szülei a családi szocializációval képesek kompenzálni az oktatási szolgáltatások hiányait. A bihari térség és régió sajátosságait is figyelembe véve, ezeknek a gyerekeknek csak az oktatás jelenthet kitörési pontot, amely nem csak egyetemes jog, hanem eszköz arra, hogy legyőzzék a társadalmi egyenlőtlenséget.

Ezért nagy öröm számomra, hogy a közelmúltban sikeresen részt vettünk tehetséges diákommal, egy nagy múltra visszatekintő megyei szintű kémia versenyen, ahol fődíjas helyezést és különdíjat is sikerült elérnünk. Amikor belenéztem a díjkiosztó ünnepségen tanítványom szemébe, láttam azokat a szavakkal le nem írható érzéseket, melyek mögött megbújt a lényeg: „soha fel nem adni!”.  Talán az a legnagyobb siker, mikor személyiségünkkel hatást gyakorlunk és formáljuk a jövő nemzedékét. Véleményem szerint a siker kulcsa személyiségünkben rejlik, amihez elengedhetetlen a megfelelő hozzáállás, alázat, megbízhatóság és a kitartás.