Egyszerű, mint az egyszeregy

Mint említettem az első és nem egyedik számneves mesében, az Egy ügyűben, sok más nyelvben is ősi ez a számnév. Legyünk az eggyel eggyel megint többek!

A képen egy gumicukor látható.


Príma-e a primitív?

A latin primus szó (pl. primus inter pares = ’első az egyenlők között’, prima primissima stb.) a magyarba is bekerült, nyilvánvalóan pozitív stílushatással: príma (’elsőrendű, elsőrangú, kiváló’), azután prímás (’az első, a fő hegedűs’) vagy primőr (’az első tavaszi zsenge termés').

No és hát…, hm, primitív, azaz magyarítva primkó, hovatovább bunkó, azaz végletesen egyszerű. Jesszusom! Honnan ez borzalmas pálfordulás? Egyszerűen nem értem. Bonyolultabban annál inkább.

A kínos kényelem

A nyelv – mint kettősségek rendszere és jelentések összekötött hálózata (egytől egyig a szent egybe tartva) – igen sokszor vált „előjelet”. Ami régen jó vagy rossz volt, feledésbe merül, és az ellenkezőjébe fordul. Más kultúra, más gondolkodási mintázatok épülnek rá, mint Jerikó porba hullott falaira vagy az alexandriai könyvtár üszkös sebeire. Nézzük csak!

A kényelem, kényelmes ma pozitív, semmi kétség – semmi kettősség. Vagy mégis? A kény gyök azonos a kín szavunkkal, amely nyilván negatív csengésű. Kényes a kérdés? Igen, kínos, szinte kínzó. Kénytelen vagyok? Kényeskedik? Kényelmes ember? Hát, ezek sem kellemesek.

Mára a valaha kínosnak, rossznak, a szent, mert tiszta figyelmeket, a karcos jelenlétet és munkálkodást akadályozónak tartott dolog, a kényelmes (lakás, fotel, autó, távirányító) ördögtől való módon vonzóvá vált. (Csak mindannyiunk kényelme érdekében...) És egyszer csak pozitív lett. El is kényelmesedtünk rendesen, a nyelv egyszerű, tehát bölcs és szent üzenete, áldása és átka szerint, hisz … ez a két utóbbi szó is egy tőről fakad.

Hát… a primitív melléknév is így járt, bizony, előjelet váltott, bármilyen fájdalmas is. Belső képalkotással és jelentésteremtéssel ti is tudjátok már a meséjét. Igen tisztelem a puskával, karddal a másféle, ősi tudás hordozóira támadó, Afrikából, Indiából és Amerikából is mind kinnszülött testvéreimet. De fejezzük be azzal, ami most pont ide való, erre cseng értelmileg.

Tényleg mindegy?

Emlékeztek még az egyház szavunkra? Az egy szó ott is még a régi értelmében (’szent’) szerepel. Az ünnep szót is kiveséztük már (’szent nap’)… A mára már elfáradt, lesápadt, közömbössé vált, vállvonogatós, flegma és életunt szavunk, a mindegy is összetétel, és bizony ott is szent, azaz pozitív jelentéssel bír az „egy”. Eredetileg ezt értettük rajta: minden, de minden egy. Egy, vagyis szent és oszthatatlan, elfogadásra méltó, egy és ugyanaz.

Unicum, egyedüli, egyedülálló különlegesség ez az uni szó is, az universitashoz, az egyetemes gondolkodáshoz tartozó. Még csak egyetem és unitárius hitvallás sem kell hozzá. Csak részévé válni jó. Feloldódni a világegyetemben, az univerzumban, a szent egyben.

Ennek a mesének vége. Most mondhatnátok, hogy a kevesebb több lett volna. Bocsánat, de az egynél nincs se kevesebb, se több! Itt és most ne számolgassunk, latolgassunk! Üdv a matektanároknak.

Egyet se félek…

Egy kis ráadás… Az egy határozatlan névelőnk is miből másból, mint a hangsúlyos egy számnévből fejlődött. Ha az egyről az újkori nyelv tartósan elveszi a hangsúlyt, nyomatékot, akkor sem jut az egyről a kettőre: az egy megbosszulja magát, eltakarja fényét, és az egyből hirtelen számtalanul, számolatlanul, meghatározhatatlanul és bizony fakó módon sok lesz (egy – a sok lehetséges közül). Egyszerű ez, mint az egyszeregy.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy… 

Ugye, hogy így még sose fejeztek be mesét?