Eltérő fejlődésű gyerek a családban

A KSH előzetes adatai szerint 87.411 sajátos nevelési igényű fiatal vesz részt jelenleg az oktatásban. Ez a szám jelentős, különösen abban a tekintetben, hogy ebbe a statisztikába nem tartoznak bele a BMTN-nel küzdő gyerekek, illetve azok, akik diagnózis nélkül élnek valamilyen fejlődési nehézséggel. A számok alapján látható, hogy rengeteg család nevel eltérő fejlődésű gyermeket. Ezek a családok számos problémával találkoznak, amit a pedagógusoknak is figyelembe kell venniük.

alt


Az „eltérő fejlődésű” fogalom magába foglalja mindazokat az állapotokat, amik az átlaghoz képest más fejlődésmenetet jelentenek. Integrált oktatásban ez lehet tanulási, beilleszkedési nehézség, diszlexia, autizmus spektrumban való érintettség, hiperaktivitás, bármilyen olyan jellegzetesség, ami mentén a gyereknek sajátos szükségletei jönnek létre, amik különleges bánásmódot igényelnek. 

Hogyan alakítja át egy ilyen gyermek a családi struktúrát?

Bármilyen diagnózis fordulópontot jelent egy család életében. Gyakran előfordul, hogy egy eltérő fejlődésű gyerekre egy intézménybe való belépéskor (óvoda, iskolakezdés) figyel fel egy szakember, amivel megkezdődik a vizsgálatok procedúrája. Ennek eredménye lehet váratlanul sokkoló egy szülő számára, vagy akár magyarázatul is szolgálhat a korábban általa is megfigyelt jelenségekre. 

Egy kimondott diagnózis mindenképp krízist jelent egy családban, amikor át kell alakulnia a család rendszerének, ki kell dolgoznia, hogy hogyan tudja a legmegfelelőbb támogatást gyújtani gyermeke számára. Ez az időszak érzelmileg megterhelő a szülők számára: a családi élet átszervezése mellett el kell gyászolniuk a tökéletes gyerek iránti vágyukat is. Az érzelmi reakciót nagymértékben befolyásolja a sérülés, diagnózis jellege, a család életére gyakorolt hatása.

Egy eltérő fejlődésű gyerek speciális szükségletei mentén eltolódik az egyensúly az adott gyerek irányába, hiszen több figyelmet és foglalkozást igényel. Ez hatást gyakorol a családi egységre és a családtagok egymáshoz fűződő viszonyára is. 

A fejlesztések megszervezése jelentős logisztikai és anyagi terhet ró a családra. Minden egyes intézményváltás hatalmas stresszt okoz, hiszen a szülők nehezen találnak olyan iskolát, óvodát, ahol valódi segítséget tudnak nyújtani gyermeke számára és ahol meg vannak az integráció szakmai és személyes feltételei is. 

A kutatások alapján jellemzően az anyákra hárul az eltérő fejlődésű gyerekek gondozása, fejlődésük nyomon követése, ami hozzájárul ahhoz, hogy a szülő-gyerek kapcsolatban a szeretet kifejezése nem mindig követi a fejlődés ütemét. A kapcsolat túl közelivé, túl szorossá válik, ami nem támogatja az önállóság, a gyerek saját szintjének megfelelő, fejlődését. A szülő pedig túlterhelődik, nyúzottá válik a folyamatos gondozási feladatban, saját szükségletei háttérbe szorulnak. A diagnózis kimondását követően az anyák és az apák más ütemben alakítják ki viszonyukat a fennálló nehézséggel és a gyermekkel, ami konfliktusokat szülhet köztük. Az általános vélekedés szerint az ilyen gyerekeket nevelő családokban gyakran van válás, a kutatások szerint ez akkor történik meg, ha már a diagnózist megelőzően is voltak feszültségek és bizonytalanságok a párkapcsolatban. 

A testvérek szerepe is megváltozik a családban, ha a másik gyerekre plusz erőforrást kell fordítani. Az átlagos fejlődésű gyerekek érezhetik úgy, hogy rájuk kevesebb figyelem irányul. Ez rivalizálást indít el, amit a szülők hamar letörnek, hiszen neki kell tekintettel lenni a másikra. Gyakran jelent megterhelést a testvéreknek, ha a szülők arra kérik őket, hogy vigyázzanak a másikra, vagy gondozzák. Náluk is a megjelenik a veszteség élménye: ők a kiegyensúlyozott, normális család képét vesztik el. Ezek az érzések azonban gyakran kimondhatatlanok a családban a bűntudat miatt. 

Mire érdemes odafigyelni az iskolában? 

Az eltérő fejlődésű gyerekek szülei gyakran élnek meg negatív tapasztalatokat az oktatási és egészségügyi ellátórendszerben történő konzultációk során. A kutatásokban arról számolnak be, hogy elégtelen az információátadás minősége, nem veszik számításba az ő megfigyeléseiket, illetve újabb, számukra már emberfeletti erőfeszítést várnak el tőlük. 

Ebből az általános tapasztalatból fakadóan kiemelten fontos, hogy partnerként kezeljük a szülőket, akik a gyerekük „szakértői”. Előzetes tájékozódásként kérhetünk tőlük „használati utasítást” gyermekükhöz, hogy mik azok a trükkök, praktikák, amik használhatók a mindennapi életben. A szülők tudnak informálni minket arról, hogy mivel lehet jutalmazni hiperaktív gyereküket. 

A fejlesztések mókuskereke időnként fásultságot kelt a szülőkben, akik már nehezen tudják észrevenni a pozitív változásokat. Ha ezeket visszajelezzük nekik, nagyban hozzájárulunk ahhoz, hogy legyen erejük tovább folytatni a küzdelmeket. 

Az eltérő fejlődésű gyermekek iskolai támogatásáról ebben a cikkben olvashatnak. 

A cikkhez felhasznált források itt, itt, itt, itt és itt érhetők el.