Evangélikus Iskolák Történelmi Versenye a Hunyadiak korából

„Magyar országnak fényes csillaga, és rettenetes bajnaka, nyumurultaknak kies hajlaka, nagy ékességnek es valál oka.” (Ismeretlen költő a 15. századból.) Összeállította: Stróbl Terézia, BPSEG történelemtanára, a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozatának elnökségi tagja. 

alt


A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola „Szellemi Zsendülés” rendezvénysorozatának részeként került sor az evangélikus iskolák történelmi versenyére, melyet az Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet (EPSZTI) hirdetett meg. Az idei megmérettetéssel Hunyadi János születésének 610., Mátyás trónra lépésének 500. évfordulójáról emlékeztek a 7-8. osztályos tanulók. A feladatokat Takácsné Vercse Erzsébet a gimnázium korábbi történelemtanára és tantárgygondozó állította össze.  

Az első írásbeli fordulóban a háromfős csapatok egy feladatsort oldottak, mely a tárgyi tudás mellett kreativitást is igényelt. A fiatal történészeknek toborzó plakátot, címeradományról szóló oklevelet kellett készíteniük, és meg kellett tervezniük egy XV. századi főúri hölgy ruháját.  
 

alt

A döntőbe az első fordulóban résztvevő csapatok közül a legtöbb pontszámot elért 10 csapat jutott. A színvonalas és jó hangulatú versenyen a csapatoknak a feladatok megoldásához a tárgyi felkészültségük mellett a rátermettségükre is szükségük volt. A versenyzőknek meghatározott alapanyagokból – elméletben - össze kellett állítani egy Mátyás kori háromfogásos nagypénteki menüt, de ismerniük kellett például Kamonyai Simont és Szkander béget is.

alt

 

A legnehezebb, de egyben a legszórakoztatóbb feladat egy-egy történelmi szituáció bemutatása volt. Összegzésként elmondható, hogy minden csapat felkészült volt, sok új és érdekes ismerettel bővíthették tudásukat, melyet később is hasznosíthatnak majd.  

alt


 
Minden résztvevő emléklapot, a helyezettek és felkészítő tanáraik oklevelet és az EPSZTI által felajánlott értékes könyvet kapott. 

alt


Összeállította: Stróbl Terézia, BPSEG történelemtanára, a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozatának elnökségi tagja.