Fa törik, fa szakad

Szám és személy sem úgy ukmukfukk került a nyelvbe, csak akkor, amikor már szükség volt rájuk. Ma egy kis időutazásra hívlak benneteket.

alt


Fa törik vagy fát törik?

Dehogy törik az… Csak ha törik azt! Hát valahogy így került az az -ik igei személyragunk hajdan az ikes igék iktelen tővégére, ahol egyébként mára már semmi keresnivalójuk nincs a magyarban. Választékossá vált az ikes ragozás, és tárgyas igéink nagy részénél be is illeszkedett az újkori nyelvtanba, nyelvi gondolkodásba az eszem-iszomot kivéve.

Valaha passzív, szenvedő értelmű volt a rag, még az ősiségnek annak a fokán, amikor nem vált ketté (vagy éppen csak) az anya és az apa, az ige és a névszó egymástól. Nem volt értelme válni. Egy tőről fakadtak, egyet akartak, egyet jelentettek.

A nomenverbumok és a mondatszók

Igen, bizony, az igenévszók, a mai mondat- és/vagy indulatszók, a mondat értékű szavak, az egytagú állítások egyeduralma és szent békéje idején járunk az időben, amikor még nem az újkori grammatika, hanem csak a rávonatkoztatás, az értelem jelölte az esemény szereplőjét, a mögéértett nyelvtani személyt.

JAJ! (Nekem… Vagyis én vagyok bajban, kimondatlanul is.) 

NONO! PSZT! GYI! (Mármint tenéked… Hallgass rám.) 

RECCS! PUFF! DURR! (Hát persze hogy őróla, azról-arról van szó, én csak jelentek, rögzítek.) A személyre vonatkoztatás névmás és személyrag nélkül is nyilvánvaló volt a szó és a beszédhelyzet értelméből: én jaj, te nono, ő-az reccs, puff, durr. Ennyi.

Tárgy tárgyrag nélkül?

Ekkor még a tárgynak sem kellett igazándiból toldalék, mert a kéttagú állításnál nem volt szükség bonyolultabbra. Akkor lett a dolog izgalmasabb, amikor az alany, a tárgy és az igei állítmány is egyszerre kéredzkedett már a mondatba: „Fa törik. >< Emberek törik.” ez világos, de: „*Emberek fa törik. / *Emberek törik fa. / *Fa törik emberek, stb.”, azaz fát törnek, itt már elkél a rag. (Érdekes, hogy a tárgyként mondatba tuszakolt birtokszókon a mai napig – nyelvi normába illően – őrizzük a tárgyrag t-jének ősi hiányát, a -t nem kell, a birtokrag határozottsága elegendő: „Szeretem az édesanyám.; Add ide a telefonom!” Stb.)

Emberek törik? Cselekedjenek. Az törik? Hát szenvedjen. Hisz vele esik meg. Ha őt törik, hát ő szakad. Ha az törik, akkor szakad az ám! 

Ha törik, ha szakad, törjön, és törni fog.