Fókafoci és giga pingpong – ilyen is lehet a tesióra

Sikerélmény, az osztály közösségé formálása, a testmozgás öröme – erről szól a testnevelésóra az egyik fővárosi alternatív iskolában. De mi köze van James Bondnak a tesihez? A budapesti Közgazdasági Politechnikumban jártunk.

A képen fókafocizó diákok láthatók.
 

Guruló zsámolyokra hasalva kergetik a labdát a „Káró” osztály sárgaszalagos csapatának tagjai. Ügyesen taktikáznak, mindenki nagy elánnal támad, a védekezés itt másodlagos, ugyanakkor kontrázni nehéz, legfeljebb, ha valaki elöl „ragad” és várja, míg csapattársa odadobja a labdát – nem könnyű ugyanis közlekedni a négykerekű fa alkalmatosságon, de a gyerekeknek már nagy tapasztalatuk van a külső szemlélő számára még sokadjára is furcsának tűnő sportban. A fókafoci – merthogy így hívják – célja a gólszerzés, és amolyan öszvérsport, vannak benne – nevének megfelelően – a futballra jellemző jegyek, egy pici kézilabda, és bármilyen furcsa, a vízilabdára is emlékeztet, és nem feltétlenül a kapu mérete miatt. 
    
De nem csak ez az, ami szokatlannak tűnik a budapesti Közgazdasági Politechnikum tizedikes osztályának testnevelésóráján. Az egész órán mindenki végig mosolyog, örül, hogy itt lehet és mozoghat. Üdítő látvány ez, hiszen a testnevelés sajnos hagyományosan „előkelő” helyen van a klasszikus nemszeretem tantárgyak sorában a magyar iskolákban. Sokan kérik felmentésüket ilyen-olyan okokra hivatkozva, és visszatérő panasz, hogy az iskolai testnevelésórák egy örök életre megutáltatják a fiatalokkal a testmozgást (az Abcúg ezt taglaló, tavaly megjelent cikkével, az arra adott reakciókkal, valamint a mindennapos testnevelés felelősségéről és vívmányáról ebben a cikkben írtunk korábban)

Alapítványi iskola lévén a Közgazdasági Politechnikum könnyebb helyzetben van ilyen szempontból, hiszen alternatív tanrendjük lehetővé teszi, hogy a diákok olyan tevékenységeket űzzenek, amikben örömüket lelik. A tizedikesek testnevelőtanára, Béres-Deák Barbara a TanTrendnek elárulta: az a céljuk, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, kellemes élménnyel távozzanak az óráról, és nem mellesleg olyan széles repertoárt kínáljanak nekik, amiből később tudnak válogatni. A szekrényugrást hozza fel példának: hiába jó valaki benne, ha a ballagás után nem fog találni olyan helyet a városban, ahol azt folytatni tudná, ők ezért mindenféle sporttevékenységet meg szeretnének mutatni az odajáró diákoknak.
    
Ami az infrastruktúrát illeti, a Poli jól felszerelt, a tornaháznak nevezett épületben három terem található, és van továbbá egy közösségi tér, ahol a gyerekek a krétafalra írva élhetik ki kreativitásukat. Emellett van az udvaron egy kosárlabdapálya, míg a szemben lévő parkban egy műfüves kispálya. Négy testnevelésóra van minden tanuló órarendjébe beépítve, de a jogszabály szerint az egyesületi sportolóknak csak három testnevelésórán kell részt venniük, míg akinek ötödik órát is be kell iktatnia, azt délutáni szakkörön, vagy pedig szabadidős sporttevékenységgel teheti meg.
    
És még mielőtt azt hinnénk, hogy a Közgazdasági Politechnikumban Iron Man-képzés folyna, Béres-Deák Barbara gyorsan leszögezi, hogy bár valóban sokan sportolnak egyesületben az iskolából, évente legfeljebb 2-3 olyan diák végez, aki a testneveléssel akar felvételizni. Az órákon nem is készítik fel őket a Testnevelési Egyetem felvételijére – erre van a fakultációs rendszer, külön az érettségire és külön a felvételire. A testnevelésórákon sok helyen probléma a motiváció, illetve annak hiánya, amivel kapcsolatban a testnevelő elárulja, hogy ilyen szempontból a legnehezebb helyzetben a 16 évesekkel foglalkozó pedagógusok vannak. Más iskolákban sokszor át sem öltöznek a gyerekek, ha kint vannak, míg náluk évfolyamonként (ez nagyjából 80 diákot jelent) 2-3 olyan gyerek van, akit nehezebb erre rávenni. Nem tömeges a probléma, ugyanakkor elárulja, hogy a szülői felmentés még náluk sem ismeretlen fogalom. 
    
Béres-Deák Barbara kérdésünkre válaszolva elmondja: nála az a rendszer, hogy a gyerekek összeírják, hogy mivel szeretnének foglalkozni, és ebből sorsolnak, így tényleg olyat fognak csinálni, amit ők szeretnek. Eddig nem volt meg ez a hatalmas szabadság, csak tizediktől jár ez a „kiváltság”. A gyerekek tizedikig vannak osztályszinten együtt, a 11-12. évfolyamon jön be a már említett fakultációs rendszer, ahol a gyerekek kiválaszthatják, hogy milyen sportágak érdeklik őket, és ha mondjuk nem akarnak futni, állóképességet fejleszteni, akkor nem zavarják ki őket.
    
A Poliban egyrészt attól alternatív a tesi, hogy nincs osztályzás, amiről Béres-Deák Barbara azt mondja, hogy a motivációt a diák saját sikerélménye kell hogy adja. Általában ez működik, kevesen húzzák ki magukat, ő például soha nem megy ki stopperórával a futópályára, hogy lemérje, mennyit fejlődött az adott diák fél vagy egy év alatt. Másrészt teret engednek a diákok kreativitásának, ötleteinek, így másfajta mozgásformákat is be lehet hozni az órákra. Ebből született meg a fókafoci is, amely az egyik diák találmánya. Ez úgy kezdődött, hogy az iskola egy készlet guruló zsámolyt vett a gerinctornára, a többi pedig jött magától: a gyerekek eleinte csak próbálgatták az eszközöket, majd elkezdtek közben labdázni, végül szabályrendszert alkottak köré. 

A „focinak” nagy sikere van, nem mellesleg kiváló törzsizomerősítő gyakorlat is; a gyerekek úgy fáradnak el, hogy észre sem veszik és még élvezik is. De ide sorolható a giga pingpong is: ezt nagy fitneszlabdával lehet űzni, két svédszekrényre ráhelyeznek egy tornapadot, és afölött kell átütni a játékszert. Vagy éppen ott van a James Bond-kidobós, ahol – fogalmaz Béres-Deák Barbara – a gyerekek akciófilmhősnek érezhetik magukat: a tornatermi eszközökből felépített akadályok, bunkerek között, időre kell végigmenni a pályán, miközben a másik csapat tagjai megpróbálják eltalálni őket. 
    
Időközben lassan véget ér az óra, és ahogy a futballban szokás mondani, szétszakad a pálya, a sárga csapat támad, védekezni mindenki elfelejt, talán spórolnak az energiával is. Merthogy jól el lehet fáradni a fókafociban is, a diákok mégis fülig érő szájjal vonulnak be az öltözőbe. És hogy mit tudnának mindebből átvenni más iskolák? Béres-Deák Barbara szerint sok mindent, hiszen nem feltétlenük kell alternatív iskolában tanítani ahhoz, hogy valaki élvezhetővé tegye a tesit. Meggyőződése, hogy ez olyan helyen is megvalósulhat, ahol nincs annyira szabad keze a pedagógusnak, mint náluk – ugyanis minden fejben dől el.