Gondolatok az egyik legfontosabb tanári eszközről

Nem digitális, nem jó gyakorlat, nem csoportmunka, nem kreatív, nem újkeletű, nem forradalmi, nem kompetencia fejlesztő, és természetesen nem is a jó öreg nádpálca, vagy vonalzó. Akkor mi az? Írásunkban a tanári következetesség hatásait, jellemzőit vesszük szemügyre.

alt


Ha képzeletünkben feldereng a „jó tanár” víziója, akkor az egyik tulajdonság, amit szinte mindenki felemleget és az embereknek rögtön eszébe jut, hogy a tanár legyen következetes. Ezt olyan sziklaszilárdan állítja mindenki, hogy akár írhattuk volna csupa nagybetűvel is. A TANÁR LEGYEN KÖVETKEZETES. De azért gyakorló szülőként halkan hozzáteszem, hogy következetesnek lenni sokszor nem könnyű, sőt, nagyon nehéz.

A következetesség hiánya

Mit okoz, ha egy tanár következetlen? Egyrészt, megnehezíti a saját munkáját. Sokkal nehezebb lesz úgy fegyelmeznie, rendet tartania az osztályban, ha a diákok nem tudhatják, hogy mikor mi a megengedett, mikor mi az elfogadott viselkedés. Másrészt megnehezíti a diákok munkáját, ha nem tudhatják, mi az elvárt teljesítmény. Ha például egyik nap egy jól irányzott közbe kiabálásra is lehet ötöst kapni, máskor pedig a tökéletesen elmondott felelet sem ér semmit, mert mondjuk, nem osztályozza le a tanár, akkor ez összezavarja a diákokat. Azután abban is lehet következetlen egy tanár, hogy nem tartja be a saját maga által megállapított határidőket (dolgozat kijavítás, feleltetés stb.), vagy ha nem tartja be az ígéreteit. Nem etikus viselkedés például, ha valaki csütörtökre ígéri a dolgozatot, de már szerdán megíratja azt, mint ahogy azt is elvárják a diákok, hogy a tanár tartsa be a „fenyegetéseit” is.

Tulajdonképpen arról van szó, hogy a biztonságérzethez, a megfelelő tanulmányi teljesítményhez a tanulónak jól látható határokra van szüksége. Azon egészen biztosan lehetne vitatkozni, hogy hol legyenek a határok, meg arról is sokat lehetne polemizálni, hogy mennyi és milyen típusú határt szükséges meghúznia az iskolának. De az pszichológiai tény, hogy azok a gyerekek, akik tudják, hogy a határ hol van, (és azért tudják, hogy ott van, mert az a határ mindig ott van), boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak társaiknál, és ez a tanulmányi eredményükre is pozitív hatással van. Röviden összefoglalva, a következetesség hiánya negatív hatással van a tanulók munkamoráljára, csökkenti a motivációjukat és elbizonytalanítja őket.

Fontosabb a jó szív?

Fenntartva az eddigieket, mégis azt gondolom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor pedagógiai szempontból is az a jó döntés, ha nem ragaszkodunk foggal-körömmel a következetesség imázsához. Mi fontosabb, az igazságosság (azaz a következetesség), vagy az irgalom, a megbocsátás, az igyekezet díjazása? Miből tanul többet a diák? Abból, ha nagy butaságai után mindig nagy büntetést kap, vagy abból, ha megtanulja, hogy lehet kíméletesnek, megengedőnek, elnézőnek is lenni? Nyilvánvaló azonban, hogy a tanár jószívűségével vissza lehet élni, és a tanárnak mérlegelnie kell, hogy a büntetés elengedése az adott helyzetben segítség, vagy éppen gátló tényező a diák jellemfejlődésében, nevelésében. 

Emlékszem arra, hogy tizenkét éves voltam, amikor először kaptam osztályfőnöki figyelmeztetőt, mert a múzeumi emlékkönyvet egy Hajrá Fradi felirattal díszítettem ki. Igen féltem, amikor a szüleimnek be kellett számolnom az esetről, gyerek fejemben nagy dolognak hatott, hogy beírást kaptam. És felette hálás szívvel emlékszem arra, hogy az egyébként alapvetően következetes, egyetem-szerte rettegett apám semmilyen büntetést nem helyezett kilátásba, még csak szóbeli feddésben sem részesített, amikor szinte szótlanul aláírta a figyelmeztetőt. Csak annyit mondott, amikor visszaadta az ellenőrzőmet, hogy tessék, itt van. (Mielőtt arra gondolhatnánk, hogy a Fradi miatt tette, el kell árulnom, hogy Honvéd szurkoló volt, amíg érdekelte a magyar futball.)

Apróságokon múlhatnak emberi sorsok, viszonyok. Egy-egy gesztus, tekintet, kicsiny cselekedet beleég jellemünk formálódásába, megváltoztathatja gondolkodásunkat. Így van ez a pedagógusi következetességgel is, ami hasznos, fontos kellék a nevelésben, de ahogy sok mindenre igaz, akkor éri el legjobb hatását, ha nem öncélúan, hanem mérlegelve, helyzettől függően alkalmazzák.