„Hieroglifa” vagy „gyermekrajz”?

A napokban nyílt meg Réber László új, állandó kiállítása Vonalba zárt történetek címmel Székesfehérváron (Hetedhét Játékmúzeum – Moskovszky és Réber Gyűjtemény). Ebből az alkalomból igyekeztünk összegyűjteni néhány érdekességet a grafikusművész munkásságával kapcsolatban.

alt


Ironikus grafikák

Arra a kérdésre, hogy mikor kapta az első honoráriumát, a következőképpen válaszolt: „Dunakömlőd főutcáján, kedvelt szokásaim szerint elmélyülten rajzolgattam az utamba kerülő házak falára. Nagyanyám a helység postamestere volt, és az emberek szerették annyira, hogy ne törődjenek velem. Ekkor azonban az út szélén megállt egy autó, szép autó volt. Kiszállt belőle egy komoly férfiú, és pofonvágott. Akkor nagyon zokon vettem, de utólag hasznosabbnak értékelem ezt a leckét. Mégiscsak ez volt az első figyelmeztetés, hogy firkálni veszélyes dolog.” Grafikusi pályafutását saját maga hadifogsága idejére tette: kőtörés közben, a munkaszünetek idejében cigarettacsikkekkel rajzolt, hogy ne felejtse el a keze a rajzolást. „Papírunk nem volt. Egyszer mégis rámáldoztak egy cigarettapapírt, amelyre lerajzoltam a tábor egyik könyvelőjét, úgy, hogy éppen a papíron található lyukból alakítottam ki a szemüvegét.” 

Nem véletlen tehát, hogy Réber László „hivatásos rajzolói” pályafutását karikaturistaként kezdte – és ennek bizonyos jegyeit élete végéig megőrizte rajzaiban. Könyvillusztrációi (elsőként Gabriel Chevallier Botrány Clochemerleben című regényében láttak napvilágot) ugyanis nem csupán illusztrálnak egy-egy szöveget: önálló gondolatokat fogalmaznak meg és nemegyszer csattanójuk is vannak. Sok tekintetben emlékeztetnek is Örkény István egyperceseire. (Illusztrálta is az egypercesek egyik kiadását!) Ez tette lehetővé, hogy sajátos, önálló műfajt hozzanak létre Janikovszky Évával: közös műveik éppúgy szólnak gyerekekhez, mint a felnőttekhez. Egyik méltatója így írt Réberről: „Közléseinek rövidségét nehéz jellemezni. Sokan használnak elharapott mondatokat. … a csönd, a mozdulatlanság, a hallgató, a néző teljessé alakítja (gyakran teljesnek is látja) ezeket a közléseket. Réber mondatai azonban mindig teljesek. Egyszavas mondatok! Nem kiegészülnek, hanem többszöri olvasatuk más és más. Köveket teremt, ezek gyűrűzései – mintha vízbe ejtve – egyre tágabb jelentésköröket rajzolnak.”

Hieroglifa? Gyermekraz? Vázlat?

A Réber-illusztrációk könnyen felismerhetők. Miről is? Már-már meghökkentően egyszerűek: alkotójuk jellemzően nem részletezett, sallangtalan, egyszerű megoldásokkal élt. Az elemzők a következőképpen látják Réber illusztrációit: „Alkotásaira kiforrott stílus jellemző, amely emblematikussá teszi munkáit. Rajzainak legfőbb jellegzetessége a vázlatszerűség, a szikár, zárt vonal, illetve a vonal által körülhatárolt síkfelület”. Úgy mondják róla, hogy „minimalista, hieroglifaszerű rajzstílusa eredményeképpen vált klasszikussá” D. Udvary Ildikó megfogalmazása szerint Réber stílusát a puritán, kellékek nélküli, pontokra és vonalakra egyszerűsített rajz jellemzi. Munkái síkszerűek olykor geometrizálóan pontosak és áttekinthetőek. Vagyis „takarékosak” – és emellett egyfajta rendezettség és ritmikusság is megfigyelhető bennük.

Réber László grafikáit gyakran hasonlították gyermekrajzokhoz is: figuráin ugyanis alapvetően egyszerű, ám igen jellegzetes, jól felismerhető (sapka, sál, hajviselet stb.) jelzések láthatók. Az ábrázolt gesztusok is jól érthetőek a gyerekek számára is. Annál is inkább, mert legtöbb illusztrációjának tanúsága szerint Réber szívesen és gyakran ábrázolta gyerekek szemszögéből egy-egy általa illusztrált könyv témáját. Technikai megoldásai is gyakran jelenítették meg a gyermekrajzok világát: a vonalrajzait színes ceruzával megrajzolt, gyerekrajzokat idéző „firkákkal” egészítette ki és jellegzetesek vonalas tusrajzai is. Nem véletlen, hogy nagyszerű szerzőpárost alkottak Janikovszky Évával. (Sőt, Réber rajzai voltak a „díszeletei” a 80-as évek nagy sikerű gyermekműsorának, a Zsurzs Kati által előadott, Janikovszky-művek nyomán összeállított Velem mindig történik valami című színpadi játéknak is.)


Tamkó Sirató, Lázár Ervin, Janikovszky Éva, Gerald Durell…

… és még sok más szerző könyvei váltak Réber László grafikái által ismertté a magyar olvasók számára. A felsorolt szerzők közös vonása, hogy sajátos és humoros világot alkottak műveikben. Ez a rajzoló szempontjából azt is jelenti, hogy olyan – fantáziáját igencsak igénybe vevő – figurákat kellett megteremtenie, mint a Százarcú Boszorka, Mikkamakka és Vacskamati. Vagy éppenséggel a „messzivágyó, tűzhegyjáró, felhőszálló” Tengerecki Pál. Aki éppúgy vissza-visszatérő „vándorfigurája” Tamkó Sirató Károlynak, mint Dani és Pacsitacsi alakja Janikovszky Éva műveinek. Utóbbi szerzővel olyan szorossá vált szerzőpárosuk (1962-ban a Te is tudod című könyvvel kezdődött), hogy kettejük közös könyveit sajátos módon új műfajba sorolják: „a Janikovszky-Réber műveket nem sorolhatjuk be a klasszikus értelemben vett képeskönyvek közé. Hiszen a szerzőpáros teljesen újat hozott létre a múlt század hatvanas éveiben, a szó és a kép közötti komplex kölcsönhatáson alapuló könyv műfaját, ahol a két kiegészítő elem csakis együttesen hozza létre a jelentést…”
 
A fenti megállapítást könnyen ellenőrizhetjük, ha először csak a Janikovszky-szöveget olvassuk el (vagy hallgatjuk meg). Érdemes például végiggondolni, milyen többletjelentésekkel ruházza fel Réber mindjárt a címlapon a Kire ütött ez a gyerek? könyvcímet…
 

alt