Hogyan látják a diákok a V4-et?

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és az Oktatási Hivatal (OH) filmpályázatot hirdetett középiskolások számára, akiknek a visegrádi négyek (V4) határon átívelő identitását, a V4-eket alkotó országok közötti kapcsolatok fontosságát kellett kifejezésre juttatniuk 2-5 perces kisfilmek keretében. De vajon mennyire alkalmas a film formanyelve arra, hogy a V4-ek ma is kissé nehezen definiálható önazonosságtudatát elmélyítse? Az ünnepélyes díjátadó alkalmával többek között erről kérdeztük Lázár Kovács Ákos médiakutatót, a zsűri elnökét.

alt


A kiírást olvasva az látszik, hogy igencsak feladták a leckét a diákoknak. Mi volt a pályázat célkitűzése?

A visegrádi négyek ideáját próbáltuk megragadni. Miután létrejött az együttműködés a zsűritagok (Buglya Zsófia, Uránia Nemzeti Filmszínház; Gelencsér Gábor, ELTE; Lázár Kovács Ákos, PPKE) között, igyekeztünk a magunk számára is megfogalmazni ezt a komplex fogalmat. Azaz hogy mit is jelent a közép-európai identitás, mit jelent egy olyan régióban otthon lenni, amely  a globális és a lokális érdekek, mozgások között helyezkedik el. A megvalósításban szabad kezet adtunk a diákoknak – a kiírásban volt szó kultúráról, sportról, gasztronómiáról, ipari termékekről és sok más témáról. Bármi lehetetett ennek a fogalomnak a „négyarcú” megfogalmazása. Olyan tartalmi egységet kerestünk, amelyben a visegrádi négyek különbözősége, illetve közös regionális identitása kifejeződik. Erre a film – hasonlóan a többi művészeti ághoz – kiváló lehetőség.

Elég nehéz akárcsak megfogalmazni is ezt a fajta közös önazonosságot – nemhogy filmre vinni. Milyen filmes előzményei vannak ennek a kísérletnek?

Azt láttuk, hogy a diákok is küszködtek a témával. Mindannyiunknak nagy kérdés, ugyanakkor lehetőség ez a közép-európai közös identitás. Olvashatjuk Jaroslav Hasek Svejkjét, Franz Kafka A perét, nézhetünk kortárs színházi drámákat, cseh, lengyel, vagy magyar filmeket. Vannak történeti tények is, amelyeket a diákok az iskolában tanulnak, majd megpróbálják a saját horizontjuknak megfelelően megragadni és kifejezni, hogy mit is gondolnak erről. Mi most diákfilmek versenyéről beszélünk, ami – ha jól tudom – a témában tulajdonképpen előzmény nélküli kísérlet. Maga a film mint műfaj akkorra került a közelünkbe, amikorra ez a nagy közép-európai esély történeti okok miatt megszakadt. Csak a rendszerváltozás után kezdődhettek el a közép-európai régió szabad önmeghatározásainak világos kísérletei – a pályázatra így is tekinthetünk. A filmeket úgy kell elképzelni, mint egy iskolai dolgozat kifejtését: nagyon sokféle jó megoldás létezik, és itt is nagyon sokféle kísérletet láttunk. Először tettük fel ezt a kérdést ebben a formában a középiskolai diákoknak, illetve tanár-önmagunknak, és úgy vélem, a pályázat ebben a tekintetben is sikeresnek mondható. Az a 16 csapat, amely pályázott, komolyan vette a felhívást. Az EMMI-nek és az OH-nak köszönhetően lehetőségünk nyílt arra, hogy honoráljuk ezt a kezdeményezőkedvet és főként a munkákat. 

Zsűritársaimmal együtt elfogadtuk a meghívást, együtt dolgoztunk az Oktatási Hivatallal, mert ez egy olyan pedagógiai jelentőségű kezdeményezés, amellyel azonosulni tudtunk. A közép-európaiságnak természetesen vannak filmművészeti előzményei: egy cseh rendező magyar színésszel dolgozik – például Jiri Menzel Bán Jánossal vagy Makk Károly a lengyel Jadwiga Jankowska-Cieslakkal. Több magyar filmnél találunk lengyel produceri hátteret, például a lengyel Krzystof Zanussi Groó Diana Csoda Krakkóban című filmjének egyik producere volt. A közép-európaiak ismerik egymást, nézik egymás filmjeit, olvassák egymás könyveit, hallgatják egymás zenéit, a filmeseknél is megvan tehát ez a fajta identitás, a cseh vagy épp a magyar újhullámban ez is nagyon erősen jelen volt, és jelen van azóta is.

Önök viszont mindössze 2-5 perces alkotásokat vártak a pályázóktól. 

Ebbe a formátumba is belefér sok minden. Főleg ha azt vesszük, hogy egy 24 másodperces reklámfilmbe is mennyi akciót, tartalmat, jelképet lehet belesűríteni. Aki valaha filmet készített, tudja, hogy mennyi munkával jár ennek az öt percnek az elkészítése is, ráadásul alkotói csapatban. Nem is állásfoglalásnak nevezném a munkákat, inkább amolyan első kísérletnek: volt egy téma, ami továbbgondolásra érdemesnek bizonyult, és ehhez a diákok megkapargatták saját belső rétegeiket, és elmondták, mit gondolnak minderről. Nem lehet pontosan tudni, hogy a pedagógusok mennyire animálták a filmes tevékenységeket, de bizonyos, hogy a legtöbb alkotásban van tanári vezetés is. Kimondható, hogy sokrétűen és néhol egészen érdekes dramaturgiával próbálták megragadni a témát a csapatok, sokféle bemutatható tartalmat találtak, és ehhez megfelelő formát is igyekeztek alkalmazni.

Mik voltak a bírálat szempontjai és kik voltak a díjazottak?

Egyrészt a filmekben törekedni kellett a négy ország valamilyen szintű felismerhető képi jelenlétére. Másrészt fontos volt a tematikai választás is, vagyis, hogy mennyire sikerül a V4 lehetséges tartalmait mozgóképekkel, szöveggel, hanggal közölni, illetve a megvalósítás hogyanja, a formanyelv érvényesítésének minősége is szerepet játszott a filmek megítélésében. A harmadik helyezett az Ismered a visegrádi négyeket? című filmjével az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium csapata lett. Ez a film humoros volt és jól alkalmazta a képi animáció eszközeit. A Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium diákjai a Kéz a kézben című pályaművel érdemelték ki a második díjat. Az alkotók sokféle dramaturgiai elemet használtak, kipróbálták a filmes történelmi illusztráció, a színpadi játék és a filmetűd adta lehetőségeket is. A pályázat győztese a Közös múlt, közös jövő című filmjével a Kecskeméti Református Gimnázium csapata lett. Hagyományos formanyelvű, rövid dokumentumfilmet készítettek egy-egy szlovák, cseh és lengyel honfitársunk megszólaltatásával, akik különböző úton kerültek kapcsolatba Magyarországgal. Mindhárman saját nyelvükön kezdték a beszélgetést és magyarul folytatták, ezzel is jelezve azt a szép egymásrautaltságot, ami a különböző filmes, irodalmi, vagy akár gasztronómiai témákon keresztül jellemezheti mindazt, amit akár közép-európaiságnak is nevezhetünk.