Ilyen volt az AlmaZöld konferencia és díjátadó gála

Egy dunai rendezvényhajón tartotta 2019. május 31-én, pénteken a PontVelem Nonprofit Kft. éves díjkiosztó gáláját. A fenntarthatóságot a pénzügyi tudatosságtól a karitatív cselekedeteken át a környezetünk védelméig széles spektrumon értelmezik, és programjaik is ezt az attitűdöt tükrözik. A rendezvényen a Fenntarthatósági Témahét, a PontVelem Okos Program és a Pénziránytű-BankVelem Program versenyein, pályázatain eredményes diákok és pedagógusok vehették át díjaikat.

alt
(Fotó: Kudar Zsolt, PontVelem Nonprofit Kft.) 


Matolcsy Miklós, a PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kapitányi felszerelésben fogadta a hajón megjelenteket. Köszöntőjében elmondta, a résztvevő szervezetekre utalva, hogy mi itt mindannyian a fenntarthatóság tengerén hajózunk, de az „egy egésznek” különböző szegmenseit kutatjuk. Elmondta, hogy az idei Témahét minden szempontból rekordokat döntött. Mind a résztvevő iskolák, diákok száma, mind a kiegészítő programok sokfélesége, a programsorozatba bevont szervezetek száma és aktivitása minden eddigit felülmúlt. A díjátadó gála is jól tükrözte a programsorozat gazdagságát, közel 100 diák térhetett haza díjjal és ajándékkal. A Témahét tanulságait összefoglaló kérdőívet több mint ezer pedagógus töltötte ki, az ügyvezető szerint ebben a tükörben a programmal kapcsolatban minden eddiginél elégedettebb tanárokat és diákokat láthatunk.

Nagy-Király Vivien, a gála háziasszonya ismertette a programot, majd bemutatta és köszöntötte a neves vendégeket, előadókat.

Krakkó Ákos, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt három hónapban beigazolódott számára, a PontVelem-esek mennyire sokat tudnak a fenntarthatóságról. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnál az egyik legfontosabb szempont, hogy válaszokat próbálnak adni a fenntarthatóság kihívásaira, de még ennél is fontosabb, hogy az ifjak tudatosan éljék az életüket, és meg tudják őrizni Földünket, világunkat. „Annyit vásároljunk, amit biztosan elfogyasztunk” – hangsúlyozta Krakkó Ákos, több apró, kézzelfogható, mindennapi, környezetvédelmi ötlet mellett.

Bakó Botond, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. természetvédelmi referensének előadása, a Szalamandrák, békák, teknősök és Nimfák a Nympheákért a Vadonleső Programban címet viselte. „Fontos, hogy mindenkinek megadjuk a lehetőséget, hogy segíthessen a védett állat és növényfajokat megőrizni.” – hívta fel a figyelmet a Vadonleső program központi gondolatára. Röviden bemutatta a vadonleső programot, ahol mindenkinek a tudására szükségük van, hogy össze tudják gyűjteni, konkrétan hol élnek a védett állatok. Egy webkettes felületen lehet bejelenteni az észleléseket. Az elmúlt 10 év alatt Körülbelül százötvenezer ember kapcsolódott be a programba.

Lénárt Zoltán, a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. környezetvédelmi szakértője a közlekedés és a fenntarthatóság kapcsolatáról beszélt. Számba vette a fenntartható közlekedési módokat, majd röviden ismertette a vasút magyarországi történetét, és több érdekeséggel is szolgált. Bemutatta, hogy a vasúti közlekedés a közútival összevetve mindenképpen környezettudatosnak tekinthető. „Minél jobb, fejlettebb vonatok fognak fejlettebb pályákon közlekedni, a károsanyag kibocsátás annál kisebb lesz, ez az elmúlt évek tendenciájából is látszik.” – tette hozzá.

Bernáth Julianna, a Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgatóhelyettese hangsúlyozta, a Pénziránytű Alapítvány célja, hogy a diákok konkrét pénzügyi ismeretekkel rendelkezzenek, mire elvégzik az iskolát. Ne féljenek bemenni egy bankba, tudják, mi az a bankkártya, számla, hitel, betét. A Pénziránytű Alapítványt és a BankVelem programot egy játékos kvízzel ismertette meg a résztvevőkkel az előadó.

Oletics Zoltán, a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft.-től Az aludoboz életútja – az alumíniumhulladék a körforgásos gazdaságban címmel tartott interaktív előadást. „Mi a hulladék?” –tette fel a kérdést, majd meg is válaszolta azt: „Az, amit megveszünk és a keletkezés helyén nem használjuk többet.” Kiemelte, hogy a Hulladékpiramis lépcsőinek tetején mindig a megelőzés áll. Végül egy interaktív képkirakó játékkal vonta be a közönséget, melyben közösen állították össze az alumínium doboz életútját ábrázoló infografikát.

Pálmai Maja, a Fészek Waldorf Iskola, 12. évfolyamos tanulója a diákok hangját képviselte. Elmondta, hogy mérges, mert a „kukákból folyik ki a szemét”, és „mindenki” csak beszél a fenttarthatóságról, de kevesen cselekszenek is. „Fogjunk össze” – summázta üzenetét, hiszen ”Mindenki nagyon sokat ér egyedül! Te vagy a példa!” – mondta. Hogy mit lehet tenni kicsiben? Autó helyett biciklivel járni, kerülni a pálmaolajat tartalmazó ételeket, komposztálni, hulladékot kezelni.      

„Fogadj örökbe egy vizes élőhelyet!” pályázat

Díjakat átadta: Krakkó Ákos kommunikációs igazgató, Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány

 

„Fogadj örökbe egy vizes élőhelyet!” - alsósok

1. helyezett

Visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

„Fogadj örökbe egy vizes élőhelyet!” - alsósok

2. helyezett

Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda Végegyháza Széchenyi Utcai Iskolai Telephelye

„Fogadj örökbe egy vizes élőhelyet!” - alsósok

3. helyezett

Dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola

„Fogadj örökbe egy vizes élőhelyet!” - felsősök

1. helyezett

Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája

„Fogadj örökbe egy vizes élőhelyet!” - felsősök

2. helyezett

Dél-Zselic Általános Iskola Mozsgói Lengyeltóti János Általános Iskolája

„Fogadj örökbe egy vizes élőhelyet!” - felsősök

3. helyezett

Csengey Gusztáv Általános Iskola

„Fogadj örökbe egy vizes élőhelyet!” - középiskolások

1. helyezett

Budapesti Gépészeti SZC Bethlen Gábor Szakgimnáziuma

„Fogadj örökbe egy vizes élőhelyet!” - középiskolások

2. helyezett

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Általános Iskolája és Sportiskolája

„Fogadj örökbe egy vizes élőhelyet!” - középiskolások

3. helyezett

Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona

 

Utazz velünk! pályázat

Díjakat átadta: Lénárt Zoltán környezetvédelmi szakértő, MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

 

Utazz velünk!  - alsós évfolyam

1. helyezett

Busznyák Mia 1. osztály Csabrendeki Általános Iskola

Felkészítő tanár: Némethné Simon Ildikó Csabrendeki Általános Iskola

Utazz velünk!  - alsós évfolyam

2. helyezett

Páll Lukács 2. osztály Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola

Felkészítő tanár: Barna Donát Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola


Utazz velünk!  - alsós évfolyam

3. helyezett

Dörömbözi Dézi 2. osztály Móri Dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola

 

Felkészítő tanár: Horváth Zoltánné Móri Dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola

Utazz velünk!  - felsős évfolyam

1. helyezett

Szenyéri Eszter 8. osztály Kaposszekcsői Általános Iskola

Felkészítő tanár: Kántorné Kovács Adrienn Kaposszekcsői Általános Iskola

Utazz velünk!  - felsős évfolyam

2. helyezett

Tölgyes Alma 6. osztály Szentgotthárd és Térsége Iskola Széchenyi István 5-8. Évfolyamos Általános Iskolája

Felkészítő tanár: Kocsisné Takács Éva Szentgotthárd és Térsége Iskola Széchenyi István 5-8. Évfolyamos Általános Iskolája

Utazz velünk!  - felsős évfolyam

3. helyezett

Kasa Bence 7. osztály Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium

Kópisné Nagy Mária Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium

Utazz velünk!  - középiskolás

1. helyezett

Kaposvári László Tamás 12. osztály Miskolci Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Informatikai Szakgimnáziuma

Felkészítő tanár: Illésné Zsemberi Betti Miskolci Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Informatikai Szakgimnáziuma

 

Díjátadó

Játékbank verseny, Hősképző verseny, Plakáttervező pályázat

Díjakat átadta: Bernáth Julianna oktatási igazgatóhelyettes, Pénziránytű Alapítvány

 

Játékbank

Osztermayer Fanni Paksi Bezerédj Általános Iskola

Játékbank

Nagy Csanád Endre Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Játékbank

Kazsuk Enikő Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája

Hősképző

Horváth-Kovács Antónia Budapest XXI. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola

Hősképző

Bakos Dominik Brenner János Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Hősképző

Verebélyi Dominik Rumi Rajki István Általános Iskola

Plakáttervező

Takács Benedek Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

Plakáttervező

Ökrös Vanessza Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája

Plakáttervező

Tóth Rita Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti tagiskola

 

Díjátadó

TeSzedd! pályázat

Díjakat átadta: Matolcsy Miklós ügyvezető igazgató, Pontvelem Nonprofit Kft.

 

TeSzedd! pályázat

megye legjobb - Hajdú-Bihar

Nyíradonyi Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskola

TeSzedd! pályázat

megye legjobb Heves megye

Rózsaszentmártoni Móra Ferenc Általános Iskola Bajza József Tagiskolája, Szűcsi

TeSzedd! pályázat

megye legjobb - Pest megye

AM KASZK Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Vác

TeSzedd! pályázat

megye legjobb - Borsod-Abaúj-Zemlén megye

Halmaji Gárdonyi Géza Általános Iskola Felsődobszai Tagintézménye, Felsődobsza

TeSzedd! pályázat

megye legjobb Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája

TeSzedd! pályázat

megye legjobb - Békés

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola

TeSzedd! pályázat

megye legjobb Veszprém

Veszprémi SZC Öveges József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Balatonfűzfő

TeSzedd! pályázat

megye legjobb - Győr-Moson-Sopnron megye

Babos József Térségi Általános Iskola, Fertőd

 

TeSzedd! pályázat

megye legjobb Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, országosan 5 legaktívabb

Tiszadadai Holló László Általános Iskola

TeSzedd! pályázat

megye legjobb Jász-Nagykun-SZolnok megye, országosan 5 legaktívabb

Szent István Körúti Egységes Gyógypedagógiai Intézet, Jászberény

TeSzedd! pályázat

megye legjobb – Békés megye, országosan 5 legaktívabb

 Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola

TeSzedd! pályázat

megye legjobb – Veszprém megye, 5 legaktívabb

Veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola

TeSzedd! pályázat

megye legjobb, Győr-Moson-Sopnron megye, 5 legaktívabb

Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola

TeSzedd! pályázat

megye legjobb Zala megye, országosan a legeslegaktívabb

Zalaegerszegi Öveges József Általános Iskola

 

Díjátadó

Tavaszi szelektív hulladékgyűjtési verseny, SegítsVelem Program

Díjakat átadta: Bánki Andrea szakmai programfejlesztési referens (Emberi Erőforrások Minisztériuma)

 

Tavaszi szelektív hulladékgyűjtő verseny

egyéni - elemgyűjtés

1. helyezett

Komora Dominik Csabrendeki Általános Iskola

Tavaszi szelektív hulladékgyűjtő verseny

egyéni - elemgyűjtés

2. helyezett

Szűcs Milán Zoltán Hidasnémeti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

Tavaszi szelektív hulladékgyűjtő verseny

egyéni - elemgyűjtés

3. helyezett

Molnár Nikoletta Táti III. Béla Általános Iskola Fő úti telephelye

Tavaszi szelektív hulladékgyűjtő verseny – iskolai elemgyűjtés

1. helyezett

Csabrendeki Általános Iskola

Tavaszi szelektív hulladékgyűjtő verseny – iskolai elemgyűjtés

2. helyezett

Mogyoródi Szent László Általános Iskola

Tavaszi szelektív hulladékgyűjtő verseny – iskolai elemgyűjtés

3. helyezett

Táti III. Béla Általános Iskola Fő úti telephelye

Tavaszi szelektív hulladékgyűjtő verseny egyéni – mobil- és e-kütyü gyűjtés

1. helyezett

Sárközi Krisztián Csabrendeki Általános Iskola

Tavaszi szelektív hulladékgyűjtő verseny egyéni – mobil- és e-kütyü gyűjtés

2. helyezett

Joós Antika Sárberki Általános Iskola

Tavaszi szelektív hulladékgyűjtő verseny egyéni – mobil- és e-kütyü gyűjtés

3. helyezett

Sudár Mátyás Veszprémi Rózsa Úti Általános Iskola

Tavaszi szelektív hulladékgyűjtő verseny iskolai – mobil- és e-kütyü gyűjtés

1. helyezett

Csabrendeki Általános Iskola

Tavaszi szelektív hulladékgyűjtő verseny iskolai – mobil- és e-kütyü gyűjtés

2. helyezett

Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola

Tavaszi szelektív hulladékgyűjtő verseny iskolai – mobil- és e-kütyü gyűjtés

3. helyezett

Sárberki Általános Iskola

 

SegítsVelem program Legtöbb karácsonyi ajándékot gyűjtő iskola

Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola

SegítsVelem program Legtöbb pontot adományozó diák

Mészáros Mirjam Sárberki Általános Iskola

 

(Fotók: Kudar Zsolt, PontVelem Nonprofit Kft.)