Iskolai „harsonák”

Az iskolai újságok jellemzőinek történeti áttekintése sok tanulsággal és számos hasznosítható ötlettel szolgál. Cikkünkben nemcsak arra kerestük a választ, hogy mikor, milyen tartalommal indultak az első iskolai újságok – hanem arra is, mikor vált a padtárs is éppolyan izgalmas interjúalannyá, mint a városba látogató olimpikon és miért nem mindegy, hogy a rózsabokorról, vagy a fémforgácsról nevezzük el az iskolai orgánumot.

alt


„Túl messze ugyan nem hangzik e »harsonák« hangja, a hatásuk azonban így is jelentős. Megérdemlik, hogy figyelemmel kísérjék és segítsék munkájukat” – olvasható az iskolarádiók és iskolaújságok diákszerkesztőinek első országos tanácskozásáról szóló tudósításban. Az 1971-ben, Pápán megrendezett találkozó idején 205 iskolarádió és 157 iskolaújság jelent meg rendszeresen Magyarországon – noha ez a szám (mint a tudósító meg is jegyezte) folyamatosan nőtt. 1975 tavaszán a bajai Tóth Kálmán Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskola körlevelében arra kérte az ország középiskoláit, hogy kiállításukra küldjenek diáklapokat – 92 iskolából érkeztek újságok. Ugyancsak ebben az évben a közgazdaságtudományi egyetem KISZ-szervezetének hasonló felhívására szintén sok lapot küldtek az ország különböző iskoláiból. Ekkoriban indult meg a Sulisajtó című rádióműsor is. Természetesen nem ekkor indultak meg az első iskolaújságok – hogy pontosan mikor, arra azonban nehéz pontos választ adni.

A Rózsabokortól a Röhejen át a Gimnazistákig

Egyértelműen megállapítható azonban, hogy a műfaj azokból az antológiákból, „emlékkönyvekből” alakult ki, amelyek az egyes oktatási intézmények diákjainak munkáit tartalmazták és szoros együttműködést ápoltak az egyes iskolák diáktársaságaival. Jó példa erre az 1829-ben, a kolozsvári unitárius kollégiumban alapított „baráti kör”, mely az anyanyelvi műveltség fejlesztését tűzte célul. Legismertebb tagja a későbbi népdal- és balladagyűjtő Kriza János volt, aki már ekkor megcsillantotta oroszlánkörmeit: az ő hathatós közreműködésével készült a diákkör Barátság lánca című 72 lapos, kéziratos gyűjteménye. Ezt követte 1830-ban a Kulcs, 1831-ben az Emlény, a Rózsabokor és Viola-emlékfüzér. A diákok által írt és összeállított antológiákban versek, elbeszélések és jelenetek kaptak helyet. A szakirodalom olyan kiadványokat is megemlít ebből az időből, amelyekben a diákok kritikái, sőt oktatási intézményeiket is finoman bíráló anyagai is megjelentek. Ebben az időben tehát – igaz, nem  rendszeresen, az újságokra jellemző periodicitással – a különböző fórumokon az iskolaújságok jellegzetes műfajai: a diákalkotások és az aktuális iskolai kérdésekkel kapcsolatos reflexiók. 

A századforduló oktatásügye már hivatalosan is támogatta az iskolaújságokat, az önképzés lehetséges fórumaként értékelve a diákok ilyen irányú tevékenységét. Ugyanakkor megjelentek „pad alatt terjesztett”, nem hivatalos diákújságok is – amelyek meglehetősen kritikus éllel ábrázolták az iskolai életet és tanáraikat. A Hajnal, Remény, Korány (vagyis: kora reggel) címeket ebben a közegben felváltotta a Dárdás, Fricska, Röhej, Bakter címadás, amely látványosan érzékelteti, hogy nem tanári felügyelettel készültek. Valljuk be: az iskolai újságok közegében is megjelent a „bulvár”. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy ebben az időszakban lett az iskolaújságok nélkülözhetetlen eleme a humor – akár írásban, akár szóban, hiszen megjelentek a karikatúrák.

A harmincas-negyvenes években a fenti két végpontot – vagyis a gúnyolódó és a költői önképzőköri szövegek ellentétét a külvilág iránti fokozott érdeklődés váltja fel a diáklapokban (amelyek címei a virágneveket idéző metaforákhoz képest egyre semlegesebbé válnak). Ez egyszerre jelenti a világpolitika aktuális eseményei iránti érdeklődést és a szűkebb környezet iránti érdeklődést. Ez az időszak hozta el az iskolai újságok interjúinak és riportjainak fénykorát is: a kaposvári Somssich Gimnáziumnak a Gimnazisták című lapja például éppúgy közölt anyagot a helyi Berzsenyi Társaság szabadegyetemi előadásáról, mint az ugyancsak kaposvári Turul Szállóban rendezett országos vívóverseny zsűrielnökével (Kabos Endre olimpiai bajnokkal) készült interjút.  

Legyen friss és fiatalos!

A második világháborút követően Szíjártó István sajtótörténész megfogalmazása szerint „a megváltozott képzési célokkal és nevelési eszközökkel dolgozó iskola természetesen igyekezett új hagyományokat kialakítani, de tulajdonképpen csak a hatvanas években fedezte fel a diáklapokban rejlő óriási nevelési lehetőségeket.” Ez az időszak lett végül az iskolai újságok alapításának, illetve újraindításának időszaka – amelynek következtében egyre inkább előtérbe kerültek az ilyen típusú sajtótermékekben a szakmai kérdések is. A cikk elején említett pápai találkozó fontos konklúziója volt például „A diákok különösképpen nem szeretik az unalmas, lapos szószátyárkodást. A jó iskolaújság és iskolarádió tehát nem lehet száraz, unalmas, színtelen.” Korábban jellemzően nem merültek fel hasonló „elméleti”, az iskolai újságok profiljára vonatkozó kérdések – különösen nem a „célcsoportra”, olvasóközönségre irányuló megfigyelések.

Pápán egyébként a következő – ma is megfontolandó – ötletek születtek az iskolaújságok színesítésére vonatkozóan „»Gyűjtsük össze a diákhumort, a tréfás mondásokat«. »Írjunk ki időnként karikatúra-pályázatot, együttműködhetnénk a környék fiatal képzőművészeivel, karikaturistáival.« (…) »Közöljünk rendszeresen híreket, információkat, ne féljünk a kényes témáktól sem.« Mindennek a lényege, hogy az iskolaújság és rádió a hangvételben, a megjelenésben is legyen fiatalos, friss, igazodjék a körülményekhez.” Ez utóbbi célkitűzésnek köszönhetőek az iskolai újságok elnevezései is: „hivatalosan” is megjelenik bennük a humor és az iskolára jellemző névválasztás: a Székesfehérvári 327.sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet lapját például Forgácsfénynek nevezték.  

Törekvések egymás jobb megismerésére

Az iskolai újságírásnak fontos lendületet adott a rendszerváltás – és a helyi lapok, kisebb közösségek fórumainak indulása is. Az iskolai lapok profilja és műfajai tulajdonképpen nem sokat változtak – de a lapok hangvétele és a cikkek témaválasztása a korábbiakhoz képest jóval személyesebbé vált: egyre gyakoribbá váltak – az iskolába látogató ”híres emberek” megszólaltatása helyett az egymás jobb megismerésére irányuló törekvések: a saját osztálytársak és az iskolában tanító tanárok megszólaltatása vált egyre gyakoribbá. Egyre elterjedtebbé váltak a – jutalom ellenében – beküldhető rejtvények. Ez utóbbi rovat térhódítása a „fogyasztói aktivitás” fontos eszközévé vált, hiszen olyan tanulók „bevonását”, aktivizálását célozta meg, akik más módon nem kívántak beleszólni (még „olvasói levél”, „ötletkosár” formájában sem) a lap tartalmába. 

Az iskolai újságok rövid történeti  áttekintésünkben körülbelül ezen a ponton jutunk el a ma is megjelenő iskolai újságokkal kapcsolatos kérdésekig, tapasztalatokig  – erre azonban egy későbbi cikkünkben térünk ki.