Iskolai kudarcokról – év elején

Foglalkozzunk-e az iskolai kudarcok kérdésével mindjárt év elején? Segíthet-e nekünk ebben az irodalom? Hányféle szemszögből tárgyalható egy-egy iskolai szituáció? Írásunkban ilyen kérdések nyomába eredtünk.

A képen egy kisfiú látható.


A tanév elején bukásról, buktatásról – egyáltalán: iskolai kudarcokról beszélni több mint udvariatlanság. Egyrészt azért, mert kár elvenni azoknak a kedvét, akik örömmel készülnek az új tanévre és még inkább kár azokat riogatni, akik már amúgy is tartanak tőle. (Főleg akkor, ha akár tanárként, akár diákként bukás- vagy buktatásveszély fenyegeti őket, netán volt is már részük benne. Például a nem is olyan régen lezajlott javítóvizsgák idején.)

Ugyanakkor azt is be kell látnunk, hogy az iskolai nehézségek, kisebb-nagyobb kudarcok (vagy annak tűnő események) előbb-utóbb törvényszerűen bekövetkeznek a tanév során. Természetesen nem mindenkinél azonos mértékben. Egy kiváló tanulónak kudarc lehet egy közepes osztályzat – kedvenc anyagrészéből akár egy négyes osztályzat is az ötös helyett. Egy tanár esetében is kudarcélményt adhat, ha az osztály jelentős része elégtelen dolgozatot ír. Kudarc tehát sokféle lehet – és bizonyos mértékben érdemes felkészülni rá. Lehetőleg akkor, amikor még kipihenten, többé-kevésbé higgadtan átgondolhatók ezek a kérdések. (Vagyis nem feltétlenül a félévközeli hajrában.)

Ne hagyd magad, Florian! 

Kérdés azonban, hogy miként is lehet elgondolkodni az iskolai kudarcokon, mielőtt „élesben” is „kipróbálnánk” néhányat. A továbbiakban egy ifjúsági regény, Lene Mayer-Skumanz Ne hagyd magad, Florian! című könyvéből emelünk ki néhány gondolatot. Ez a mű nem éppen új (eredeti, német változata 1980-ban látott napvilágot), nem is szakkönyv (magyarul a Delfin Sorozatban adták ki). Ebből adódóan természetesen nem kínál megoldásokat bizonyos pedagógiai helyzetekre (nem  tartalmazza a „bölcsek kövét” és véletlenül sem számít tanári segédkönyvnek), viszont rendkívül érzékenyen reagál egyes iskolai történésekre és egy-egy problémát számos szempontból megvizsgál. Érdemes elgondolkodni egy-két mondatán, bekezdésén. Például az iskolai kudarcok kapcsán.

Ismerkedjünk meg a történet alapvonalaival a könyvborító segítségével. „Nagyon nehéz dolog gyereknek lenni, aki mindig mást szeretne csinálni, mint ami kötelező. Mennyivel izgalmasabb állatkákat készíteni rágógumiból vagy kerámiát formálni, mint matekot tanulni. Így aztán nem csoda, ha kitör a háború Florian és a felnőttek között. Mert: rosszul tanul, az idejét mással tölti, mint amit elvárnak tőle. Állandó rendetlenség van körülötte – amit a testvérei és a szülei nehezen tűrnek. Ekkor jön a megtorlás: ha nem tanul, nem kerámiázhat…”

Néhány (tanulságos) tantermi mondat

„Florian utánaszámolt a pontoknak. Ha Kern netalántán elfogadta volna az ellipszist, akkor a pontok alapján elégséges járt volna. Ötperces ellipszisnek igazán egész szép kis ellipszis volt. Florian fellebbezett. Kern felöltötte a „látjátokmicsodatürelmemvannekem”, arckifejezést. – Édes gyermekem – mondta – az oktatási szabályzat arra kötelez engem, hogy ne csak a gondolati és szakmai helyesség alapján ítéljek, hanem a pontosság alapján is. Meg kell szoknod, hogy pontosabb légy.” 

Tény, ami tény: a dolgozatban rendszerint pontos válaszokat kell adni a feltett kérdésekre. Nem mindegy, hogy József Attila hatott-e Petőfi Sándorra, vagy fordítva. Nem mindegy egy matematikai számításnál sem az, hogy hová kerül egy tizedesvessző. Annál is inkább, mivel az élet számos helyzetében sem mondhatunk le a pontosság igényéről. (Ahogyan nem lehet egy vasúti hidat nagyjából megtervezni és egy gyógyszergyári laboratóriumot „csak úgy”, „nagyjából” kitakarítani.) A pontosság azonban nemcsak ilyen látványos, szélsőséges helyzetekben nyilvánul meg. Ugyancsak ide tartozik például az is, ha a tanár pontosan elmagyarázza, mi volt a hiba, mi okozta egy-egy dolgozat felelet kudarcát. A matematikát tanítók ilyenkor talán könnyebb helyzetben is vannak, mint például a magyar szakos pedagógusok, akiknek egy-egy fogalmazás hiányosságait kell feltárniuk…

„Később majd, az életben, ugyebár, még hálás leszel nekem, amiért megtanítottalak pontosan dolgozni. Mi akarsz lenni? – Állami operaházi igazgató – felelte mérgesen Florian – Mi köze a Kernnek ahhoz, hogy ő mi akar lenni? – Úgy? – mondta Kern, és egy szikrányival sem lett kevésbé türelmes. – Ha te mint állami operaházi igazgató pontatlanul dolgozol, vagy hagyod, hogy a többiek pontatlanul dolgozzanak, akkor a felettes hatóságaid a körmödre koppintanak. – Minden mesterség pontos munkát kíván. Keramikusként például… – Kis szünetet tartott, Florian visszafojtotta a lélegzetét. – Keramikusként, mert hiszen azt mondják, tehetséges vagy, ugye? Szóval keramikusként különösen pontosan kell dolgoznod, ha nem akarod, hogy a cserepeid szétdurranjanak a kemencében. Kínos pontossággal kell dolgoznod, amikor kiszámítod, hogyan keverd a mázakat. […] Mi közöd hozzá, hogy én mi akarok lenni – füstölgött magában Florian. – Mindent el akarsz rontani nekem, a sítúrát, az iskolát, és… Még nem akarok gondolkodni azon, hogy mi szeretnék lenni. Túl korai, légy szíves, ne turkálj a gondolataim közt.”

Kétségtelen, a diákok gyakran szemtelenek. Sokszor éppen akkor, amikor úgy érzik, sarokba szorították őket - például ha zavartak, tanácstalanok, vagy kétségbe vannak esve. Ilyenkor a legkevésbé sem tartják szimpatikusnak „szenvedéseik okozóját” – még akkor sem, ha történetesen igaza van. Természetesen fontos, hogy a diákok ismerjék és előbb-utóbb elfogadják tetteik következményeit. Kérdés persze, hogy érdemes-e közvetlenül egy balul sikerült dolgozat kapcsán messzemenő, pályaválasztással kapcsolatos kérdéseket feltenni.

„Az anya bement a fogadóórára az iskolába. Megkérdezte Kernt, tud-e ajánlani korrepetitort Florianhoz, esetleg egy felsős diákot. – A fiának nincs szüksége különórákra – mondta Kern. – Érti ő, hogy miről van szó, és ha valamit nem ért, kérdezzen meg engem. Nem hiányzik nála más, csak a gyakorlat és a pontosság és az elszánás, hogy nekiüljön és átrágja az anyagot. Nem veszi elég komolyan a dolgot.”

A tanári fogadóórára láthatóan konkrét elképzelésekkel érkezett a szülő, meg is határozta, milyen típusú segítséget vár el a tanártól, a pedagógus azonban lényegében nem teljesítette ezt az óhajt. Azonban számos hasznos információval ellátta a szülőt azzal kapcsolatban, hogy hogyan, milyen attitűddel, módszerekkel lenne érdemes tanulnia az ő tárgyát. (Gyakorolni, ügyelni a pontosságra – és egyáltalán: elhatározni a tanulást.) Kár, hogy erről – a pályaválasztási kérdéseken túl – nem esett szó az adott órán. (Lene Mayer-Skumanz könyve szerint legalábbis…)

Nézőpontok

A fent idézett jelenetek szereplői nem egyértelműen „jók” vagy „rosszak”, és talán nem is az a lényeg, hogy az egyik vagy másik szituációban „igazuk volt”, „jól csinálták”, amit csináltak, netán „tévedtek”. Nem mellékes szempont az sem, hogy az idézett regényrészletekben más-más szemszögekből láthattunk egy-egy szituációt. Annál is inkább, mivel az első szövegrészben vélhetőleg egy diák (talán éppen Florian, de lehet, hogy más) látásmódja érvényesült, az utolsóban a tanár beszélt a diákról a szülőnek. Vagyis eleve számos nézőpontból figyelhettük meg a jeleneteket. (Vajon hogyan mesélte volna el otthon Kern a saját családjának az iskolai jelenetet?)

Tény azonban, hogy látszólag, illetve rövidtávon „ellentétes oldalra” kerültek és olykor így is nyilvánultak meg egymással szemben. Vajon melyikük stratégiája lesz hatékonyabb? Vajon sikerül-e közös platformra kerülniük?