Jöjj, láss, győzz!

A felszólító igealakok helyesírását csinálom, kalapálom épp a negyedikeseknek. Hát gyertek-jertek, gyerekek!

A mai magyar módjel-módi a -j. „Kelj fel, és járj! Maradj és menj!” Mi sem könnyebb ennél. Itt csak a jj-vel, ggy-vel és nny-nyel van dolgunk, de van mire hivatkoznunk... Na de hogyan lesz ebből a -j-ből -s?  „Ne bánts! Szeress! Szabadíts!” Ez már nyelv- és fejtörőbb…

Hangtörvényekről szó sem eshet. Kicsik még ehhez, hm. A teljes hasonulás női bársonya, az összeolvadás diszkrét, bújós gyönyöre? Ugyan… Játsszunk kicsit a nyelvünkkel, szó szerint!

Mondd ki, hogy „Kapj!” Halljad meg, hogy az a j hang ott biza zöngétlen. Tartsd ki hosszan! A németből ismerős (pl. München) és most a sajátodból felismert „ch”-szerű hang ott cseng-bong a nyelved és a szájpadlásod között. Fújjad a hangot tovább az alábbiak szerint.
 
Told picit, lassan kicsit előrébb a nyelved, de a hang susogjon ám, tartson ki közben! Egyszer csak ott vagy a sistergős ssssssss-nél… Hisz ugyanott képezzük, csak előrébb tolva a nyelvet, az izmos kis beszédszervet. 

Hát ezt a hangot hallotta a régi magyar is, hisz nem volt neki még a tj-ből a mai hangrendszerünkbe azóta illeszkedett, motyogós, tutyi-mutyi, olvadós ty-je… A két toldalék tehát egy és ugyanaz. 

Mit nekünk Cézár? Veni, vidi, vici? Magyar gyerekeknek magyar módi kell. Ha bántsa is a fületeket elsőre, ha nem is lássuk előre még. 

Fültisztítást vállalok! Szemtisztítást nem.