Jókai Mór és a magyar széppróza napja

Idén ünnepeljük, ünnepeltük először – hasonlóan az április 11-i Magyar Költészet Napjához – a Magyar Széppróza Napját, február 18-án, Jókai Mór (Komárom, 1825. február 18. – Budapest, 1904. május 5.) születésnapján. Ez a dátum mostanra már elmúlt, de ünneplésére természetesen számos lehetőség van még: érdemes a http://www.magyarszepprozanapja.hu oldalt tanulmányozni.

Mitől „szép” a széppróza?

A Magyar Széppróza Napjának elnevezése Gál Sándor felvidéki író javaslatára született meg, aki szerint a próza túl tág fogalom, míg a széppróza az irodalmi értelemben vett prózára utal. A Pallas nagylexikonának megfogalmazása szerint „a prózának az a köre, melyben a művészi elem uralkodik” és alapvetően a regényt és a novellát sorolja ebbe a kategóriába. 

Az idők során igen sok Jókai-feldolgozás született. Számos olyan regényt ismerünk, amelyben Jókai-regények olvasására „buzdítanak” – azaz a szereplők Jókai-regényekről beszélgetnek, vitatkoznak. Az íróknak ilyenkor nem az ismeretterjesztés a fő céljuk – sokkal inkább az tükröződik mondataikból, hogy Jókai számukra korántsem avítt kötelező olvasmányt, hanem izgalmas, napi szintű, közbeszéd tárgyát képező élményt jelentett. Érdekes, hogy ezek a regények (szereplők) jellemzően nem a közismert, „kötelező” Jókai-regényekre hivatkoznak, hanem sokszor ma már számunkra alig ismert művekre. Azaz nem a magyar széppróza tisztelete szól belőlük, hanem az olvasás szeretete. Lássunk néhány példát!

„Kalandregények”, érdekfeszítő olvasmányok

Móricz légy jó mindhalálig című regényében Nyilas Misi és Orczy a következőképpen csevegnek a „nagy magyar mesemondóról”:

„– Jókai?
– Igen.
– Jókai Mór?
– Igen. Az nagyon sokat írt, a legnagyobb regényíró.
– Én olvastam már tőle.
– Én is.
– Te mit?
– Én – mondta Orczy – nekem van két könyvem is, Törökvilág Magyarországon, meg a Kis Dekameron.
– Én azt olvastam, hogy a Bolondok grófja, meg tavaly, hogy egy hősnek megnyúzták a fejét és egy kecskebak fejbőrét ráhúzták és az ránőtt és kétszarvú ember lett belőle.
Orczy csodálkozva nézett rá.
– Igazán? – és nevetett.
– De a bolondok grófja még sokkal gyönyörűbb volt.”

A felsorolt négy Jókai-mű közül – valljuk be – egyik sem közismert, és nem feltétlenül ezek jelentik írásművészetének tetőpontját sem. Az idézett szövegrész azonban jól példázza, hogy ezek mennyire közismertek voltak – és egy kalandregény izgalmát jelentették az ifjú olvasók számára.

„Dráma”

Gaál Mózes A nyár szigetén című ifjúsági regényében is egy Jókai-művet készítenek színielőadásra: történetesen a legkevésbé sem gyerekolvasók számára készült az Aki a szívét a homlokán hordja című kisregény adaptációjára készülnek a fiatal regényhősök. „Tefik bej, akinek a mellékneve volt először gázi, később pedig „deli”, mind a kettőt kiérdemelte: az elsőt: „a győztes”, a vahabiták és beduin törzsek fölötti diadalaival, a másodikat pedig: „az őrült”, azzal, hogy elvesztette az eszét.” A regény pedig egészében arról szól, hogy hogyan cserélődött ki egymással ez a két név – horrorisztikus körülmények között. 

„Lányelbeszélés”, lányregény

Hárs László Biri és Bori című regényében egyértelműen Az istenhegyi székely leány című elbeszélésére alapozza a történetet, idéz is a műből: „Mit gondolt tehát ki a Ziharfúó? Azt gondolta ki, hogy egy leányából nevel kettőt, egy szelídet, kedveset, szemérmest és egy villogót, harcolót, uralkodót; amazt hadd szeressék, emettől hadd féljenek, amaz legyen a mágnes, mely a jóakarókat idevonzza, emez pedig a mennydörgő mennykő, mely az ellenségeket elriassza.” A cselekmény ezek alapján bonyolódik a Hárs-regényben is. Számos kérdést felvetve az emberi tulajdonságokról, látszat és valóság viszonyáról.

Mikor jön az unalmas rész?

Van, aki filmfeldolgozások nyomán tudja felsorolni a legismertebb Jókai-regényeket. Nem véletlenül: a Várkonyi Zoltán-féle A kőszívű ember fiai (1965), az Egy magyar nábob (1966), a Kárpáthy Zoltán rendszeres „szereplői” az ünnepi műsoroknak. Az aranyember (rendezte: Gertler Viktor, 1962), a Mire megvénülünk (rendezte: Horváth Ádám, 1978), A nagyenyedi két fűzfa (rendezte: Bán Róbert, 1979) egy-egy korszak népszerű „kultuszfilmjei” voltak. A lőcsei fehér asszony filmes változatának (rendezte: 1976, Maár Gyula) főszereplője, Törőcsik Mari a Cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakítás díját. Az 1989-es Erdély aranykora Horváth Z. Gergely rendezésében egyéb erényei mellett rendkívül finoman, jó arányérzékkel reagált a kor politikai helyzetére. A fiatalabb generációk a Cimbora című műsor filmbetétjeiben is találkozhattak Jókai-adaptációkkal (példa a Fehér rózsa – Cserhalmi György és Varga Mária főszereplésével).

Manapság Jókai megítélése finoman szólva is vegyesnek mondható a közbeszédben: vannak, akik ismerik, kedvelik a Jókai-műveket, többen az összkiadással is megbirkóztak. Felmerültek azonban a szerző tanításával, taníthatóságával kapcsolatos kételyek és problémafelvetések is – amelyek sok esetben vetik fel, mennyire érthetők és értelmezhetők a mai fiatalok számára Jókai regényei. Ugyanokkor Vekerdy Tamás a következőképpen elevenítette fel a családjukban meglévő olvasási szokásokat a Nevelésünk titkai című kötetben: „felolvasok Dickenst, a Copperfield Dávidot, Mikszáthtól a Szent Péter esernyőjét, vagy akár A fekete várost, Az Aranyembert Jókaitól. Az unalmas Vaskapu részt az elején is végigolvastuk, amiről aztán kiderült, hogy nem is annyira unalmas. Nemrég újra elolvasta az egyik fiam, és kereste az unalmas részt. Mikor jön már az unalmas rész? De nem találta. Mert neki most már nem volt unalmas, 27 évesen.”