A jövő megálmodója – a boldog gyerek Sugata Mitra szerint

Ésszerű keretek között érdemes arról vitatkozni, hogy milyen legyen a jövő oktatása, milyen elgondolás alapján történjen az ismeret átadása, milyen eszközök segítségével. El kell-e hagynunk a beidegződéseket, még akkor is, ha kockázatot jelentenek, de a jövő generáció számára egy egészen más világot hozhat el?

alt


A legtöbb ember élete során találkozott a „mikor lesz nekem erre szükségem az életben?” kérdéssel. Számtana olyan ismerettel találkozunk a középfokú oktatás befejezéséig, amelyekre egyáltalán nem lesz szükségünk, mégis általános műveltségünkhöz, identitásunkhoz kapcsolódóan igenis tudni kell például, hogy mit jelent a Kodály-módszer, és hogyan vált az énektanítás részévé. Egy jogász keveset fog deriválni, a vegyész keveset fog időmértékes verselésben beszélni, a fizikusnak sem biztos, hogy álmából felköltve tudnia kell Puccini életrajzát. Az ismereteket tehát nem feltétlenül az iskolában kell elsajátítani, kőbe vésett szabályok alapján.  Az indiai származású Sugata Mitra épp azt vizsgálta, hogy kötelező érvényű-e napjainkban a viktoriánus oktatási modell.

Az emberi számítógép a Viktoránius szemlélet szerint

Sugata Mitra szerint a viktoriánus oktatási modell kora igen fejlett elveit követte, hiszen akkor, amikor az információ még nem számítógépeken érkezett (hanem papíralapon, hajókon), maguk az emberek alkották a számítógépes rendszereket. Az „emberi számítógéphez” igen sok „alkatrészre”, azaz emberre volt szüksége, akiket megfelelő helyen kellett képezni: az iskolákban. Ám igen hamar kiderült, hogy szinte egyforma embereket képeznek, akiknek csupán három fontos ismeretre van szüksége: szép kézírásra (a információ pontos továbbadásából kifolyólag), olvasni tudásra, és olyan alapműveletek fejben történő elvégzésére, mint az összeadás, a kivonás, az osztás, a szorzás. Napjainkban azonban ezeket a műveleteket már a számítógép elvégzi helyettünk, a kézírást lassan véglegesen felváltja az elektronikus írásmód. Ennek megfelelően a világ bármely pontján munkát végezhetünk, hiszen a számítógépek által vezérelt világban távolról üzembe helyezhetünk rendszereket, írhatunk üzleti leveleket. Sugata Mitra először azt a kérdést feszegette, hogy erre milyen módon készíti fel az iskola a gyerekeket.

Hall in the Wall – információ egy lyukból

1999-ben, miközben programozást tanított Új-Delhiben, Sugata Mitra azon tűnődött, hogy az indiai nyomornegyedekben élő gyerekeknek szinte semmi esélyük megtanulni – például – programozni. A gazdag szülők gyermekeivel azonos szintű tudással rendelkezhet egy nyomornegyedben élő is, hiszen az alapvető képességek ugyanazok. Mitra elhelyezett egy működő számítógépet Új-Delhi egyik nyomornegyedében, és azt vette észre, hogy nyolc óra elmúltával a gyerekek elkezdték használni az Internet böngészőjét, és már tanítgatták is egymást. A kísérletet Új-Delhitől 500 km-re távolabb is elvégezte, attól tartott ugyanis, hogy Új-Delhiben egy hozzáértő felnőtt segíthetett a gyerekeknek. Visszatérve az eldugott faluba, szintén azzal szembesült, hogy az ottani gyerekek játszottak a számítógépen, sőt, mi több: egy jobban működő egeret követeltek a kísérlet atyjától. A kicsik azt nehezményezték, hogy nem értik a szövegeket, mert az angolul volt, ám így kénytelenek voltak bizonyos szavakat, kifejezéseket angolul elsajátítani, azaz önkéntelenül, saját lehatározásukból mélyítették nyelvtudásukat. Sugata Mitra arra a megállapításra jutott, hogy kilenc hónap alatt egy gyermek, nyelvtudás nélkül, számítógép használatában képes eljutni az irodai alkalmazott szintjére.

De hogyan tovább?

Mit lehet még elérni? Hol vannak a módszer határai? Ezek a kérdések fogalmazódtak meg a módszer megálmodójában, aki arra is kereste a választ, hogy egy tamil nyelvű gyermek képes lehet angolul is elsajátítani bizonyos ismereteket a DNS replikációról? A dél-indiai Kallikuppam faluban szintén elhelyezett egy számítógépet, többféle adattal, információval a DNS-ről, amely a gyerekeket rögtön érdekelni kezdte. Ám angoltudás nélkül nem sikerült azonnal, maradéktalanul elsajátítani ezeket az anyagokat, még akkor sem, ha Mitra azzal fokozta érdeklődésüket, hogy ez egy nagyon aktuális kérdéseket feszegető téma. Szándékosan nem segített a gyerekeknek, hiszen kíváncsi volt, hogy a folyamat hogyan halad tovább. A kicsik érdeklődése azonban két hónap után sem lankadt: mivel mindennap foglalkoztak a témával, ismeretük, tudásuk a nulláról eljutott egy magasabb szintre. A folyamat során a Kallikuppam csoportbéli gyerekek elérték az Új-Delhi kontrolcsoport tagjainak szintjét. Az egyik legfontosabb, amely Sugata Mitra szerint a folyamat mozgatórúgója: a bátorítás. Az emberi agy veszély esetén lezárja a prefrontális kérget, amely a tanulási folyamatért felel, a vizsgákat tehát veszélyként éljük meg. Ám az emberiség történetében a veszélyek (pl.: háborúk) túléléséhez szükség volt arra, hogy a veszélyes helyzetet kizárjuk, ezzel továbblendülve. Az ilyen típusú emberek a vizsgákon sem buknak meg. Ezért van szükség tehát arra, hogy bátorítsuk magunkat, egymást bizonyos helyzetekben.

Tanulás önszerveződő csoportban

Az indiai gyerekeknek „otthagyott” számítógépek mellett nem voltak segítő személyek, azaz tanárok. Az információt maguktól keresték meg, és maguktól sajátították el. Ez megkérdőjelezi, hogy minden helyzetben szükség van-e a tanárra. Sugata Mitra szerint ugyanis pusztán a tanulás folyamatát kell beindítani, de közben már nem feltétlenül kell benne részt venni. Nem tanítani kell, csupán a tanulási folyamatnak kell teret engedni: a tanár tehát a tanulási folyamatot indítaná be. Természetesen magától adódik a kérdés: az ismeretek elsajátítását hogyan lehet mérni? Hogyan adja vissza a gyerek, hogy mit tanult meg például a DNS replikációról? A gyermek azt tanulja meg, ami érdekli. Maguktól rájönnek majd a válaszra, ha megkérdezzük tőlük, hogy mi lesz a beszívott levegővel. Az ismereteket már nem feltétlenül papírról teszik magukévá: a felhőben osztják meg egymással tapasztalataikat.

Sugata Mitra terve tehát, hogy az oktatást egészen más alapokra helyezve szükséges újragondolni, tervezni. A gyerekeket a rácsodálkozásra és együttműködésre való képességükben kell támogatni: ez az elindítója a tanulási folyamatuknak. 

Az elvvel, az elgondolással, a kísérlettel természetesen lehet vitatkozni, a TanTrendnek azonban nem célja pro és kontra megítélni Sugata Mitra módszerét. Arról azonban szükségszerű gondolkodni, hogy az oktatást hogyan, milyen elvek alapján és milyen eszközök segítsége mentén szükséges időről-időre átgondolni. Hiszen a viktoránius elgondolás mára elavulttá vált, a XXI. század ugyanis megköveteli a modernitást az oktatás terén is.