„Kalandozó történelmi vetélkedő” – országos döntő

2005-ben indították el a „Kalandozó helytörténeti vetélkedőt”, amelyet sikeresen és évről évre nagyobb érdeklődéssel kísérve, hagyományőrző módon rendez meg a Kisnánai Szent Imre Általános Iskola. Szlama Tibornénak, a Kisnánai Szent Imre Általános Iskola intézményvezetőjének írását közöljük.

alt


A 2010-2011. tanévtől 6 éven át a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program által támogatott országos tanulmányi verseny lett, 7-8. évfolyamos tanulók részére. 

Az idei tanévtől a Hatvani Tankerületi Központtal közösen hirdettük meg és bonyolítjuk le a versenyt.

A közös történelmünkre vonatkozó ismeretek alapján szervezett verseny 2017-2018. tanévre tervezett témaköre a Magyar kulturális emlékek köré szerveződött. Az első két forduló feladatainak megoldása során az érdeklődő tanulók betekintettek - a hazánk területén elhelyezkedő történelmi és kulturális emlékek, műemlékek és hagyományok témakör kapcsán - a történelem és a honismeret területére.

A levelező fordulók során a megjelölt feladatok megoldása könyvtári kutatómunkát igényelt, megjelenítése irodalmi és képzőművészeti eszközökkel történt, melyek projekt munka keretében kreativitást, összehangolt csapatmunkát igényeltek. A döntőn játékos – ügyességi – mozgásos feladatok során fogják összemérni tudásukat, rátermettségüket a versenyzők.

Az idei tanévtől a döntőt 2 napos rendezvény keretében szeretnénk lebonyolítani, amelynek időpontja: 2018. május 31. – június 1. között kerül megrendezésre. Helyszíne a Kisnánai vár.

Csapatok:

Idei versenyünkre az ország 23 iskolájából 42 négy fős csapat jelentkezett. A két levelezős forduló után a csapatok elért pontszámait összeadtuk. 

A döntőbe a 14 legtöbb pontot elért intézmény 1-1 csapata került (56 diák, 14 fő kísérővel), akik saját költségükön utaznak  Kisnánára, szállást Parádon tudunk biztosítani számukra.

alt


Programterv:

alt

A verseny napján kiállítás látható a Kisnánai Várban a beérkezett alkotásokból.