A Kányádi-örökség néhány „darabja”

2018. június 20-án, életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor. Számos verse és műfordítása mellett rengeteg olyan célt és kezdeményezést hagyott ránk, melyről talán nem is gondolnánk, hogy az ő nevéhez fűződik.

A képen Kányádi Sándor látható.
Fotó: Kollányi Péter


„…az igazi költő esetében – én még soha az életben nem mondtam magamról, hogy költő vagyok, ez egy bizonytalan foglalkozás – csak halála után derül ki teljes bizonyossággal, hogy az volt-e, aminek hitték őt, aminek hitte olykor maga is magát. Akkor derül ki, hogy az unokák, dédunokák érdemesnek tartanak-e valamit kézbe venni…” – nyilatkozta Kányádi Sándor egy interjúban.

A költő tehát (a fenti elgondolás) nyomán halála után mérettetik meg igazán. Az azonban vitathatatlan tény, hogy Kányádi Sándor halála után nemcsak életrajzi adatai, hanem versei, gondolatai, vele készült interjúk részletei kezdtek keringeni az írott és nyomtatott sajtóban éppúgy, mint a Facebook-posztokban. Kányádi Sándor öröksége azonban nemcsak ez: ránk hagyta néhány szállóigévé lett mondatát („vers az, amit mondani kell”) és számos ötletét, kezdeményezését is. 

„Itt fogtok majd énekelni” – a „Kányádi-dalok”

A Kaláka Együttes Facebook-oldalán a következőképpen kommentálta a halálhírt: „Amikor Sándor bácsi nyolcvan éves volt, többször léptünk közönség elé együtt ünnepi alkalmakon. Még Nagygalambfalvára, szülőfalujába is eljutottunk, rengetegen voltak a koncerten. Másnap végigjártuk Nagygalambfalvát, megnéztük az iskolát (400 éve van iskola Nagygalambfalván), a templomot, az utcát, ahol „még a sár is tiszta”, fölsétáltunk a családi kertbe […], közben átjött a szomszédból egy kislány, hogy énekeljen Sándor bácsinak (Alma, alma...). Sándor bácsi megmutatta édesapja sírját a kert végében. Jellegzetes mosolyával mondta: »Majd itt fogtok énekelni«.” (Valóban ott helyezik majd örök nyugalomra, július 7-én.) A Kalákához intézett szavakat szerencsére másként is értelmezhetjük: Kányádi Sándor verseire írt dalaikat vélhetően még számos helyen fogják énekelni. És így a költő is ott lesz velük – és velünk is! –  valamiképpen. 

 

Nyolc kút

Kányádi Sándor több interjúban is beszélt a magyarok két „apójáról”. „Bem apó a szabadság mintaképe lett, [Benedek] Elek apó pedig a meséké. És mivel köztudott, hogy igazság már csak a mesékben van, ezért Elek apó az igazság mintaképe is.” Kettejük közül Bem apó emléke elevenen él, Elek apóé azonban (Kányádi szavai szerint) – „szerényebben húzódik meg az életünkben”. Ezért kezdeményezte, hogy a pesti lakásukkal szemben állítsanak fel egy kutat, amely a nagy mesemondó emlékét őrzi – hiszen „Ahogy az emberi életnek szüksége van a tiszta vízre, úgy a lélek tápláléka a mese, a vers és a történetek”.

Kányádi Sándor számos iskolában népszerűsítette elgondolását a gyerekek között is, ezért joggal mondhatta: „Az, aki lemondott egy gombóc fagyiról, egy pohár üdítőről, az részvényese lett ennek a kútnak”. A kút azonban nemcsak Benedek Eleknek állít emléket, hanem azoknak a gyerekeknek is, akik az 1956-ban, a forradalom idején vesztették életüket. Kányádi Sándor már az avatóünnepségről Nagykovácsiba sietett, ahol egy másik, hasonló kutat avatott fel. A következő emlékhely Sopronban készült el (a Benedek Elekről elnevezett pedagógiai kar előtt). Ma már összesen nyolc kút őrzi ilyen módon Benedek Elek emlékét: Székelyudvarhelytől Nyársapáton át Kápolnásfaluig. 
 
Az örök-játékos költő azonban még ezt a kezdeményezését is továbbálmodta: elképzelései között olyan meseautomaták is megjelentek volna, amelyek hangszórói télen madáretetővé „változnának”, nyáron pedig (pár forintért vagy eurocentért) meséket sugároznának…
 

Mesemúzeum és Meseműhely

A fentiek ismeretében nem is csodálkozhatunk azon, hogy Kányádi Sándor ötlete volt a mesemúzeum is, azzal a nem titkolt céllal, hogy az újabb és újabb generációk is megismerkedhessenek a mesék kincseivel. Kányádi Sándor olyan múzeumról álmodott, amely „annyira érdekes lehetne, hogy akár a számítógép elől is elcsábíthatná a gyerekeket”. Álma szerencsére még életében valóra vált – a gyerekek körében igen népszerű intézményben ő maga is többször megfordult. 

Nem véletlen tehát, hogy az intézmény küldetése (honlapjának tanúsága szerint), hogy a korai évektől, azaz 3–4 éves kortól ismeretekkel előkészítse és érzelmileg megalapozza az olvasástanulást, és az irodalom befogadását, hatéves kortól fejlessze a nyelvi tudatosságot, a beszéd- és szövegértést és az ehhez szükséges készségeket. Mindezek mellett élményt adjon, s elkötelezze látogatóit a klasszikus és kortárs gyermekirodalom alkotásai mellett. (Az intézményről nemrégiben honlapunk is közölt írást.)

 Az ittmaradókhoz…

A költő elsődleges „hagyatékát” természetesen elsősorban olvasóinak szánja. Kányádi Sándor rendkívül gazdag életművéből nem könnyű kiválasztani az „útravalót”. Végül két olyan verse mellett döntöttünk, amely bizonyos értelemben a költő „végrendeletét” közvetíti.

Ha majd

ha majd minden fal
teli lesz könyvvel képpel
ki öreg-székben ki pedig
hasmánt heverőn olvasgattok
önfeledten én szeretteim akkor
csöndesen kilopódzom
és elindulok a
kertünk vége felé mire
fölmerülnétek szemetek
dörzsölgetve úgy tetszik
hogy talán nem is voltam
csak valamelyik könyvben
olvastatok valamelyik
könyvben a sok közül
 

A maradékhoz

rajtad is áll hogy a verseim
szirmokká nyílnak-e vagy
jól időzítve repeszdarabokká

Kapcsolódó tartalmak

„itt még a pókok is meséket szőnek” - Mesemúzeumi kalauz

A képen a Mesemúzeum cégére látható.

A mese nem csak szórakoztat, tanít és kíváncsivá tesz, hanem enyhíti az emberekben fellépő szorongásokat és félelmeket. A mesék világa a való életre készíti fel a gyermekeket és legfontosabb emberi értékeinket hangsúlyozza. A Mesemúzeum és elhivatott munkatársai ezekre a jelenségekre hívják fel a családok figyelmét.