Károly király, a vándorszók és az EU

Ma az euroatlanti kultúra legfontosabb szaváról mesélek, EU-n sem innen, USÁ-n sem túl. Ezért nem lesz etimológia sem, sajnálom, mert hogy minek is, bár… ki tudja. Vágjunk bele.

alt


Egy eredetileg olasz szón, a fiorino néven elhíresült vándorszón múlt az egész, ha ez a szócska nem is volt tisztában teljesen a névadással járó jelentőségével. Na szóval az olasz hajtású szónövényke jelentése, pontosabban értelme magyarul ennyi: ’virágocska’, a magyar karfiol szóból tán halljátok az egyébkénti elterjedését is, szerte a világban, közigazgatási határainkon innen és túl: [kar]fiolo. Az eredeti latin florenus és az ánglus-ámerikai verzió, a flower, azaz a [cauli]flower is jól összecseng ezzel hang- és jelentéstanilag, már ha igaz. 

Firenzém, virágom

Hogy miért fontos ez a főzve ugyan kissé használt férfizokni-szagra emlékeztető, zamatát tekintve viszont imádni való, megvastagodott virágzatú, így ehető zöldség, pontosabban virág, a karfiol most nekünk? Mert a Firenzében vert ezüstpénzt illették valaha ezzel a szóval, mármint a -virág utótagjával. Akkortájt, amikor az ókori Róma már rég megbukott, és az olasz egység is még tán 500 évet váratott magára, hogy a szent latin is mindeközben holt nyelv lehessen. 

Fontos az is, hogy egy másik magyarázat szerint a florentinus simán ennyit tesz: florenzi, azaz firenzei. Ez sem elvetendő persze. Bizonyíték erre a régies florint szavunk is a forint helyett, mássalhangzó-torlódás elkerülése, kivetése ide vagy oda. Ha számít nektek, én bizony az előbbiben hiszek.

A kincstár adózott jövedelme

Hogy ez lenne a körmöci arany, a még pengő (ha pengetik is, nem csupán ráharapnak) magyar „forint” szavunk ma már érintéssel megoldott vándortörténete, nem tudni, hisz a szó az újkori latinból, az olaszból egész Európában – földrajzilag, nem politikailag – elterjedt a firenzei pénz értelmet továbbgondolva. 

Az Árpád-ház utáni első nagy királyunk, az a bizonyos Anjou-házi Károly Róbert, szabatosabban és kevésbé köznyelven szólva: I. Károly királyunk zsenije az volt, hogy a pénzügyi reformjai, a regálék apropóján aprót, régiesen apródénárt is veretett, nem csak értékes aranydénárt, vagyis értékes és értékőrző aranypénzt. Pénzváltás, váltópénz, filléres ügy, kérem, piha (ez utóbbit Hamvastól loptam). És mind a kincstárba folyt be.

Az érme másik oldala

Forintos labda, valóban, ami most következik. A forint mint ilyen tehát vándorszó és nem jövevényszó, bár az eredetét és az elterjedését is sejteni lehet már a fentiekből. Érdekes, hogy minden más átvevő nyelv, így az EU-s, eurós időket megelőző holland is, a firenzei ősi nemesfém pénz egyik oldalára, de ha tetszik, az érem másik oldalára, a vésett liliomra gondolt, mikor virágnyelven a pénzért magáért kezdett el sóvárogni a liliom szimbólumával megtoldva – vagy éppenséggel elsoványítva mindezt.

Tették ezt ők és mi, ne is tagadjuk, az értékén megvehető termények, biobúza- és kukoricahalmokat és a hasznos mestermunkákat, a fazekakat, csizmákat és lábasokat pénzre váltva, vagy régen elfeledett szavakkal élve: testre szabva, csereszabatosan. 

A pénz szavunk etimológiájára még várnotok kell, de ami késik, nem múlik, és ha megjön az utalás a következő fizetéskor, mikor máskor, akkor újra jelentkezem.