Kell-e újra iskolaköpeny?

Legutóbb hat éve terjedtek olyan hírek, hogy ismét bevezethetik a magyarországi általános és középiskolákban a sokak számára rossz emlékű iskolaköpeny kötelező viseletét. A társadalmi egyenlőtlenségeket elfedni hivatott ruhadarabnak a Rákosi- és a Kádár-korban sokkal inkább praktikus, mintsem uniformalizáló szerepe volt, a rendszerváltás után azonban eltűnt az iskolákból.

alt


„…hogy a deákok(…)azonnal felismerhetők legyenek”

Az iskolaköpeny pontos eredete a múlt homályába vész, de valamikor a 16. századi Angliában, VIII. Henrik uralma alatt már elterjedt a szokás. Egyes vélekedések szerint a londoni (ma már Sussexben székelő) Christ Hospital School volt a legelső tanintézmény a világon, amely – 1552-ben – előírta diákjainak az iskolai uniformis viseletét – ma az ide járó tanulók ugyanazt a kék kabátot és bricseszt hordják, mint jó négyszáz évvel ezelőtt.  

A színválasztás nem valami úri hóbort eredménye, egyszerűen a kék volt a legolcsóbb elérhető festék abban az időben. A kolostori és iskolai gyakorlatokon alapuló hagyomány hamarosan az angol főiskolákra is átterjedt, elsősorban a rászoruló diákokat istápoló „charity” iskolák jártak az élen ebben, amelyek gyakran biztosítottak köpenyt a szegény sorsú tanulóknak. 

Az iskolai egyenruha ötlete hazánkban az 1790/91-es országgyűlésen fogalmazódott meg először. A közoktatási bizottság ülésén Makó Pál matematika-fizika professzor a hatékonyabb fegyelmezés céljából indítványozta bevezetését, okfejtése szerint azért, „hogy a deákok, akik újabban igen hajlamosak a kihágásokra, azonnal felismerhetők legyenek”. Ám a bizottság helyeslése ellenére 1802-ben I. Ferenc császár elvetette az indítványt, s bár ezzel a kérdés egy időre lekerült a napirendről, a különféle sapkák és iskolai jelvények nem voltak ismeretlenek a 18. században.

Az iskolaköpeny viselése – minden bizonnyal erős szovjet sugallatra – a múlt század ötvenes éveiben terjedt el hazánkban. A Rákosi-rendszer uniformalizáló, az individuumot az arctalan tömegbe beolvasztani igyekvő törekvései az élet minden területén érezhetők voltak, jóllehet az iskolaköpeny bevezetése nem ideológiai megfontolásból született, hanem praktikus célokat szolgált – egyszerűen azért, mert nem koszolódott az alatta viselt ruha. Na de mit is gondoltak maguk az érintettek?

„A köpeny nem szimbólum, hanem praktikus viselet. Áthidalja a hőmérsékletkülönbségeket… Nem koszolódik alatta a ruha, nem akad bele ebbe-abba, nem a ruhájára önti a sósavat a laborban… Lehet, hogy magyar órán nem olyan fontos, de ha egyszer kötelező, akkor mindenhol és mindenkire legyen az, mert ez egy rendszer” – állították a nyolcvanas években tanító pedagógusok Bánfai Beáta, Bodor Péter és László János 1986-os, a Pszichológia című folyóiratban közölt tanulmányában.

Hasonló véleményen van egy szakközépiskolai igazgató, aki szerint „a köpeny elsődlegesen munkaruha, mint a műhelyekben … Kíméli a saját ruhát…” Mások inkább a társadalmi státus vagy a mértéktelen fogyasztás, illetve a szexuális felhívó jelleg eltakarását emelik ki, mint az a gimnáziumi igazgató, aki a következőképpen fogalmazott: „A szülők kérték, hogy ne töröljük el a köpenyt, mint ahogy tették azt néhány iskolában. Azért van, hogy a társadalmi különbségek ne legyenek olyan szembetűnőek, ez a funkciója.” 

Gyakori vélekedés volt, hogy a köpeny a közösséghez való tartozás szimbóluma, ám ezt nem mindenki osztotta. „A köpenynek ténylegesen az lenne a funkciója, hogy kifejezze az összetartozást. Ehelyett egyformaság lesz belőle (…)Rossz nézni, olyan egyformák benne a gyerekek. Főleg a fiúkat sajnálom, mind olyan szürke, semmi egyéniség. A lányok még hímezhetnek rá, vagy ilyesmi. Gyártanának legalább színeseket, ne ilyen egyformákat” – nyilatkozta egy gimnáziumban tanító pedagógus.

Iskolaköpeny a nagyvilágban

Támogatói szerint az egyenruha pozitívuma, hogy elfedi a társadalmi különbségeket, formálja a közösségtudatot és büszkeséggel tölti el viselőjét. A Long Beach-i (Kalifornia) iskolai körzetben végzett felmérés szerint az uniformis bevezetésének következtében kevesebb lett a lógás és a hiányzás, visszaesett a felfüggesztett vagy az iskolából kicsapott diákok száma, csökkent a vandalizmus, sőt egyes esetekben ez jobb iskolai teljesítménnyel is párosult. A másik oldalon gyakorta elhangzik, hogy az iskolai egyenruha egyáltalán nem alkalmas a társadalmi státusok közötti különbségek felszámolására, hiszen ugyanúgy árulkodik erről az alatta viselt ruha, vagy a mobiltelefonok, kütyük, sőt a kritikusok szerint jogi kérdéseket is felvet, hiszen az öltözködési sztenderdizáció miatt sérülnek a gyermekek jogai az önkifejezés elnyomásával.

Viták azokban az országokban is parázslanak, ahol nagy hagyománya van az iskolai egyenruháknak. Az Egyesült Államokban az iskolák alig ötöde írja elő diákjainak a kötelező iskolai uniformis viseletét, a legtöbb tanintézményben inkább öltözködési szabályok (dress code) vannak érvényben. Nagy-Britanniában az ingyenes alapfokú oktatást elrendelő 1870-es elemi iskolai törvény (Elementary Education Act 1870) nyomán terjedtek el az egyenruhák. A szokás az átfogó 1944-es oktatási törvény után is érvényben maradt, de előírták, hogy az uniformisokat olcsón kell a diákok rendelkezésére bocsátani, és tiszteletben kell tartani a vallási előírásokat, a szikhek például turbánt, a muzulmán lányok pedig fejkendőt viselhetnek.

Ausztráliában a legtöbb állami, illetve magán-, valamint katolikus iskolában kötelező a viselet, de az általános iskolában kevésbé elterjedt. Ami az iskolai egyenruhákat illeti, Új-Zéland is követi a brit hagyományokat, persze az évszaknak megfelelően: gyakori előírás az iskolai „mez”, a rövidnadrág, a forró hónapokban pedig az iskolai szandál. Japánban a 19. század óta hagyomány az uniformis (japánul seifuku), jellemzően kicsi variációs lehetőségekkel. A fiúk a porosz kadétok egyenruhájára hajazó gakurant, a lányok pedig a matrózblúzra emlékeztető sailor fukut hordanak.

A legtöbb volt brit gyarmaton (pl. Hongkong, India, Srí Lanka) megőrizték a szokást, de például Vietnamban, Kínában és Dél-Koreában a legtöbb középiskolában is kötelező az uniformis  viselete, éppúgy, mint a japán kulturális szokásokat követő Tajvanon. Németországban vagy éppen Olaszországban nincs nagy hagyománya az iskolai egyenruhának, Franciaországban inkább a volt katonai iskolákban (Les lycées de la défense) jellemző, de az Ír Köztársaságban szinte az összes általános és középiskolában megkövetelik a tanulóktól az egyenruhát.