Keveset olvasnak a magyar diákok

Nem igazán szeret olvasni az átlagos magyar diák, a helyzeten pedig biztosan nem segít, hogy kissé elavult a kötelező olvasmányok listája, ráadásul motiválni is nehéz őket – nagyjából ezen a véleményen vannak a TanTrend által megkérdezett pedagógusok.

A képen egy lány olvas.


Finnország, Norvégia, Izland, Dánia, Svédország – csupa skandináv, illetve északi ország szerepel annak a tavaly publikált felmérésnek az első öt helyén, amely a világ országainak olvasási kultúráját vizsgálta. A World’s Most Literate Nations címet viselő kutatás nem az adott ország népességének olvasási készségeit, hanem – mint írják – az „olvasási szokásokat, illetve a rendelkezésre álló forrásokat” elemezte. Az átfogó, többek között a PISA-eredményekre, az elérhető könyvtári szolgáltatásokra és az akadémikusok számára, valamint a számítógép-penetrációra vagy éppen az újságolvasási szokásokra is kiterjedő kutatásba 200 országot vontak be, de releváns statisztika hiányában végül csak 61 került be; hazánk a középmezőnyben végzett, s – Szlovénia után, de Szlovákia előtt – a 29. helyet foglalja el.
    
John Miller, a Central Connecticut State University vezetője kutatásának eredményeit úgy kommentálta, hogy a rangsor első öt helyezettje valószínűleg azért végezhetett elől, mert „monolitikus kultúrájuk tiszteli az olvasást”. Ha csak az olvasásra szűkítjük a kérdést, azt látjuk, hogy a magyar fiatalok nem igazán szeretnek olvasni. A Szonda Ipsos Fiatalok olvasási szokásai Magyarországon című, 2013-ban végzett felmérése szerint a 15-25 év közötti korosztály mindössze 7 százaléka olvas naponta. Heti rendszerességgel is csak 16 százalékuk vesz a kezébe könyvet, míg havonta a megkérdezettek 14 százaléka olvas. Szomorú, de tény, hogy a statisztika szerint a fiatalok 35 százaléka „ritkábban, mint havonta” olvas, míg közel harmaduk (28 százalék) egyáltalán nem. 

Az Ipsos szerint az okok többfélék lehetnek, a legtöbben (55 százalék) azt válaszolták, hogy a sűrű hétköznapokba már nem fér bele az olvasás. A felmérés szerint azok is sokan vannak, akik nem külső körülményekre hivatkoznak, hanem felvállalják az olvasást érintő közönyüket. 45 százalék azt mondta, hogy azért nem olvas (többet), mert nem érdekli őket a könyv, míg a megkérdezettek 32 százaléka úgy fogalmazott, hogy nem kötik le az irodalmi művek. 26 százaléknyian úgy érzik, hogy ennél sokkal fontosabb dolgok vannak az életükben, míg 18 százalék azt válaszolta, hogy felesleges időtöltésnek tartja az olvasást. 

A kötelezőkről röviden

Lapunk középiskolai pedagógusokat kérdezett meg arról, ők hogyan látják a helyzetet diákjaik körében, a kötelező olvasmányok mellett (vagy inkább helyett) milyen lehetőségeik vannak arra, hogy felkeltsék a tanulói kíváncsiságot az irodalom iránt. Benyhe Bernát, a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium magyar tanára részben egyetértett azzal a közkeletű vélekedéssel, miszerint „inkább adjunk Harry Pottert a gyerekek kezébe, csakhogy megszeressék az olvasást” – szerinte ez fiatalabb korban igenis működhet. Úgy vélekedett, hogy sok minden 5-8. osztályban dől el, általános tendencia, hogy a 9. osztályosok kevésbé szeretnek olvasni – ő maga egyébként Rejtő Jenő Piszkos Fred, a kapitány című művével próbálja diákjait olvasásra buzdítani a gimnázium első osztályában, de később bátran ajánlja az Utas és holdvilágot, valamint A legyek urát.

Benyhe Bernát elmondta, hogy fontos lenne a kerettanterv reformja, a tananyag mennyisége ugyanis hatalmas, s e mellett kevés idő jut az ajánlott, vagy éppen kortárs irodalmi művek feldolgozására. Az irodalom amúgy is öszvértárgy, ahol nincsenek szétválasztva a műveltségi, művészeti elemek, a kompetenciafejlesztés és a szövegértés, s a kronologikus tanmenet az uralkodó. A pedagógus Arató László és Pála Károly A szöveg vonzásában című könyvsorozatával kísérletezik, amelyet a tematikus irodalomszemlélet jellemzi. Szerinte igény és nyitottság lenne, az idő- és energiahiány azonban megakadályozza a pedagógusokat abban, hogy diákjaik figyelmét ráirányítsák az érdekesebb szövegekre.

Kissé elavultnak érzi a kötelező olvasmányok listáját Losonczi Bernadett, az OKTATÓHÁZ Európai Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnázium magyar tanára, aki szerint azonban bizonyos érettségi tételeknek (irodalom a filmvásznon, kortárs irodalom) köszönhetően némi mozgásterük van azért a pedagógusoknak, hogy ezt ellensúlyozzák, de a megoldást a kimeneti követelmények megváltozása jelenthetné – ezért is lehet talán nagyobb szabadságuk az általános iskolai tanároknak az ajánlott olvasmányok terén. Ő is úgy látja, hogy a gimnazisták szinte alig olvasnak, s ha mégis, akkor inkább a kötelező olvasmányok rövidített változatán rágják át magukat – az olvasási kedv csak valamikor a 11. osztályban jön meg, például az Édes Anna, vagy mondjuk Ibsen drámái hatására. Nem tartja szerencsés választásnak például az Iliászt és az Odüsszeiát, amelyekből ő maga csak szemelvényeket adna fel. Az eposzt a diákok általánosságban nehéz olvasmánynak ítélik meg, amelyet maguktól nem értenek meg, ezért feldolgozásuk közösen történik meg.

Arra a felvetésre, hogy vajon a technika – például e-bookok formájában – segíthet-e a diákok érdeklődését felcsigázni az irodalom iránt, Losonczi Bernadett azt válaszolta: nem a hordozótól függ, különben is, ha kezükbe kerül, a kütyüket inkább játékokra használják. S hogy milyen „csodafegyvert” vethetnek be ilyenkor a pedagógusok? Losonczi Bernadett elmondta, hogy nagy népszerűségnek örvendett a tanintézményükben rendezett olvasóverseny, amely egy iskolák közötti vetélkedő volt, élő társasjáték formájában, s ahol egy népszerű trilógiából (Kerstin Gier: Edelstein-trilógia: Rubinvörös, Zafírkék, Smaragdzöld) tettek fel kérdéseket a résztvevő diákok számára – ugyanakkor azt is tudja, hogy az olvasást játékos módon népszerűsítő módszerek nagyon sok szervezéssel és idővel járnak, amit nem lehet mindig alkalmazni.