Ki a menő?

Mitől népszerű egy diák osztálytársai körében? „Örök életre” szól ez a helyzet vagy változtatható? Írásunkban ilyen és hasonló kérdésekre kerestük a választ.

alt


Ki a menő?

Egy 2015-ben publikált tanulmányában (Jövőkép és szerepmodellek) Berta Judit egyebek között arra is kereste a választ, hogy a megkérdezett diákok kit tartanak követésre méltónak, illetve mely szempontok alapján tartanak valakit sikeresnek – egyáltalán: hogyan gondolkoznak a társadalmi sikerességhez vezető útról. 

Konkrétan arra vonatkozó kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy kit tartanak sikeresnek a kortársaik közül, vagyis kit látnak kiemelkedőnek (illetve kiről gondolják, hogy mások tartják ezt az illetőről), és milyen tulajdonságokat kapcsolnak hozzájuk. Megjegyzendő, hogy a kérdezettek többnyire nem jelöltek meg ilyen személyt vagy tulajdonságot, ám azok, akik igen, a következő kategóriákba tartozó válaszokat adták: 

1. Aki nagyszájú.
2. Aki bulizik.
3. Aki sportol.
4. Aki jól öltözködik.
5. Aki okos, sokat tud.
6. Akinek sok pénze van.

A diákok nem minden esetben fogalmazták meg, hogy ők maguk is „menőnek” tartják-e, vagyis azonosulnak-e a fentiekben bemutatott értékekkel, viselkedésformákkal. Pedig jó lenne ezt is tudni, (amint azt a tanulmány szerzője is megállapítja). Ez azért is fontos kérdés, mert a kortársi csoportok szerepe kiemelten fontos a szocializációban, hiszen „a társakkal való együttlét erőteljesen formálja a morális gondolkodást és a viselkedést”.

… és hosszútávon?

Ebben az esetben tehát a sikeresség és a népszerűség jól láthatóan rokon fogalmakat jelölnek. De a kutatások szerint csak rövidtávon! A barátok vagy akár a bulimeghívások számából tükröződő iskolai kapcsolatok ugyanis nem feltétlenül jelzik előre a felnőttkori sikerességet, népszerűséget – sőt, az sem biztos, hogy a diákkori „örök barátságok” felnőttkorban is kitartanak. A Virginia Egyetem pszichológusainak kutatásai szerint (15 és 25 éves koruk között követtek egy csoportot) eleve sokkal jobb, ha valakinek egy vagy két igazi barátja van, mint ha sok jó ismerőse, „haverja” van. Vagyis egy-két mély kapcsolat többet ér, mint sok felszínes. 

Az amerikai vizsgálati eredmények szerint ugyanis a kisebb, de szorosabb kapcsolati hálót ápolók általában többre értékelik magukat, mint a többiek és kevésbé jellemző rájuk a depresszió is. „Azoknál tapasztaltunk problémát, akik inkább a népszerűségre koncentráltak a mélyebb emberi kapcsolatok helyett. A tinédzserként népszerűséget hozó dolgok (az alkohol, a menő ruha, a szex) hosszú távon inkább károsak” – fogalmazta meg a kapcsolódó tanulmány vezető szerzője, Rachel Narr. Kutatócsoportjának eredményei szerint az sem ritka, hogy egy-egy diákkorában kifejezetten népszerű, „menő” fiatal a középiskola végeztével beilleszkedési problémákkal és/vagy magányossággal küzdött.

Kétféle népszerűség

A fentiekből tehát kiderül, hogy a középiskolai népszerűség nem feltétlenül örök érvényű – ami végső soron nem is meglepő, ha valóban olyan értékeken nyugszik (mint a magyar kutatásban is megjelenő öltözködés vagy a bulizás), amelyek a mélyebb emberi kapcsolatok „védőhálóival” ellentétben kevéssé védenek meg a különféle nehézségektől. Mindez nem is meglepő, hiszen az utóbbi esetben sokkal több lehetőség van például egymás jobb megismerésére, vagy akár problémák megbeszélésére, tanácsadásra, mint egy „lazább”, külsőségeket érintő kapcsolatban. 

Erre a kettősségre a legújabb, átfogó kutatások is rávilágítanak. Mitch Prinstein pszichológus vizsgálatai (Popular: The Power of Likability in a Status-Obsessed World című könyvében foglalta össze eredményeit) szerint a középiskolában kétféle népszerűség létezik: a státuszon és a szerethetőségen alapuló. Előbbi csoportba tartoznak a nagyhangúak, a „menők” utóbbiba azok, akiknek kevesebb, de mélyebb kapcsolatuk van. Mitch Prinstein kutatásai egyértelműen azt igazolják, hogy a státuszon alapuló népszerűség a rövidtávú, a szerethetőségen alapuló pedig a hosszabb távú sikert eredményezi a társadalmi kapcsolatokban. 

Mitch Prinstein a Scientific American című szaklapban közzétett írásában a téma kapcsán a döntéshelyzetet és az egyéni felelősséget is kiemeli: „Felnőttként dönthetünk, hogy a státuszon vagy a szerethetőségen alapuló népszerűséget részesítjük előnyben, ami nem könnyű döntés, hiszen egyre több platform (a valóságshowk, a közösségi média, stb.) az előbbi felé tol. Olyannyira, hogy a státuszon alapuló népszerűség iránti igény talán még soha nem volt ilyen erős az emberiség történetében, ami problémát okoz, mert ez a későbbiekben agresszióhoz, függéshez, gyűlölethez és kétségbeeséshez vezethet.” 

Ez a megfogalmazás természetesen elsősorban a figyelemfelkeltést szolgálja: egyáltalán nem biztos, hogy a státuszon alapuló népszerűséget élvező fiatalok élete tragédiába torkollik a későbbiekben, de kétségtelen, hogy e helyzetnek komoly veszélyei is vannak. A szerethetőségen alapuló népszerűség pedig – noha a kutatási eredményeket olvasva kétségtelenül vonzónak tűnik – a hétköznapokban számos kellemetlenséget (mellőzöttség) eredményezhet egy igen érzékeny életszakaszban.

Egy-egy osztályban kialakult helyzet (különösen kamaszok esetében) nem feltétlenül változtatható meg a felnőttek beavatkozásával – különösen igaz ez a „népszerűségi kérdések” esetében. Ugyanakkor érdemes tudatosítani a diákokban is a mélyebb emberi kapcsolatok (immáron tudományosan is alátámasztott) „hosszú távú” értékeit.