Korai fejlesztés, már óvodás korban

Mit tehet a szülő, ha arra gyanakszik, hogy gyermeke fejlődése nem a megfelelő ütemben halad? Megelőzhetők az általában csak az iskolában diagnosztizált disz-es részképességzavarok? Mik a figyelmeztető jelek? Hova lehet és kell-e egyáltalán fordulni óvodás korban?

alt


Szinte népbetegségnek számítanak napjainkban a különböző disz-es (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) állapotok, melyeket többnyire az iskola első néhány osztályában állapítanak meg a legtöbb érintett gyereknél. De mit tehet egy szülő, ha felmerül benne a gyanú, hogy a gyereke fejlődésével nincsen minden rendben? 

Beszéljünk az óvónővel

Mielőtt óvodába kerül egy gyerek, addig a szülője sok mindent tud róla. Látja a fejlődési ívét, látja a finommotoros készségek kialakulását, a beszédfejlődést, az egyszerűbb és összetettebb mozgások végrehajtását, a társas, vagy szociális készségek kialakulását, egyáltalán egy konkrét összetett képe van a gyerekéről. Azonban onnantól kezdve, hogy a gyerek bekerül az óvodai környezetbe, az idejének jelentős részét nem otthon, szerencsés esetben védelmező és elfogadó környezetben tölti, hanem meg kell küzdenie az óvoda által felállított szabályokkal, a többi gyerekkel, kapcsolatokat kell kialakítania, meg kell tanulnia, hogyan alkalmazkodjon a többi emberhez, és mindeközben persze azt is elvárjuk, hogy fejlődjön testileg és értelmileg egyaránt. A bökkenő ott van, hogy innentől, jobb esetben három éves kortól kezdve (most nem kitérve azokra a gyerekekre, akik például egy éves koruktól kezdve bölcsődébe kell, hogy járjanak) a szülők nehezebben tudják felmérni, hogy mi történik a gyerekükkel, főleg akkor, ha arra a kérdésre, hogy mi volt az oviban a válasz az, hogy semmi.

Talán sokan nem tudják, de van lehetőség arra, hogy fogadóórát kérjünk az óvónőktől, akiknek munkaköri leírásukban szerepel, hogy erre biztosítaniuk szükséges a megfelelő időt, és tájékoztatniuk kell a szülőket gyerekük fejlődéséről. Kérdezzük meg, hogyan viselkedik gyerekünk a társaival, kérdezzük meg, hogyan játszik, mennyire tűri a kudarcot, mennyire ügyes a finommotoros mozgásokban, bevonható-e a közös foglalkozásokba, mennyire szófogadó egy idegen környezetben és így tovább. Minden óvoda kell, hogy rendelkezzen továbbá fejlesztő pedagógussal, pedagógiai asszisztenssel, logopédussal, jobb esetben óvoda pszichológussal is, akik mind a segítségünkre lehetnek, ha az óvónők véleménye, vagy a saját megfigyelésünk alapján úgy gondoljuk, hogy a gyerekünk fejlesztésre szorul.

Miért ilyen korán?

„Miért kellene már ilyen korán efféle dolgokkal foglalkozni?”, „majd az iskola rendbe rakja, amit rendbe kell rakni”, „minek kínozzam a három évesemet tornákkal, gyakorlatokkal?”, „a gyerekem nem hülye, minek vigyem pszichológushoz?”. Akár ilyen gondolatok is megfordulhatnak sok szülő fejében, ha a korai fejlesztésről van szó, azonban érdemes belegondolni abba, hogy ha egy babának például megkésett a mozgásfejlődése, vagy kimaradt egy mozgásfejlődési szakasz, netán megkésett beszédfejlődésről is beszélhetünk, akkor nagyobb esélye van arra, hogy ha nem fejlesztjük a képességeit idejekorán, akkor iskoláskorában kaphatunk a fejünkhöz, az érthetetlen, sorozatos tanulási kudarcok után, amikor kimondják az ítéletet fölötte: diszlexiás. Vagy diszgráfiás. Vagy mind a kettő egyszerre. Sok mindenre mondják: nem lehet elég korán kezdeni – és ez a korai fejlesztésre is igaz. Ha felmerül bennünk a gondolat, hogy „valami nem stimmel gyerekünkkel”, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy elvisszük egy vizsgálatra, állapotfelmérésre a helyi pedagógiai szakszolgálathoz.

Pedagógiai szakszolgálatok

Az óvónőkkel való konzultáció után érdemes időpontot kérni a helyileg illetékes pedagógiai szakszolgálaton. A név ne riasszon el senkit! A pedagógiai szakszolgálaton fejlesztő pedagógusok, korai fejlesztők, gyógypedagógusok, pszichológusok dolgoznak, akik nagy szeretettel várják a gyerekeket, és egy állapotfelmérés, valamint a szülőkkel történő több alkalmas egyeztetés, beszélgetés után azonosítják a fejlesztendő területeket, majd ötleteket, tanácsokat, megoldási javaslatokat, terápiás lehetőséget javasolnak, ajánlanak. 

Nem kell elmondani a gyerekünknek, hogy most „pedagógiai fejlesztők fognak vizsgálni téged”, mert ez ijesztő lehet egy kisgyereknek. Elég, ha annyit tud, hogy elmegyünk egy jó helyre, ahol játszani fogunk. (Mert az első állapotfelmérő alkalmak során valóban játszanak és beszélgetnek a gyerekkel, és közben több szakember a háttérből figyeli és értékeli a látottakat.)

Hogy mire lehet számítani 3-4 éves korban? Lehet, hogy gyerekünknek elég lesz egy kis TSMT torna, vagy SZIT torna, vagy egy kis logopédiai fejlesztés, de előfordulhat, hogy pszichológiai megsegítés, együtt játszás, összetett képességfejlesztés, érzelem- és indulatkezelés lesz a dologból. A korai fejlesztés lényege éppen az, hogy minden gyerek azt kaphassa meg, ami még hiányzik neki a fejlődéséből ahhoz, hogy mire iskolaérett lesz, sikerrel vehesse az akadályokat. 

A szülői elfogultság legyőzése

Sok szülő hajlamos negligálni a problémákat, ha azok gyermekét érintik. „Nem is olyan nagy a baj”,  „majd úgyis kinövi”, „én is ilyen voltam ekkora koromban, és mégis ember lett belőlem” – gondolhatják sokan. Valamint tény, hogy nehéz elismerni, nehéz szembesülni vele, ha valami nem tökéletes a gyerekünkben, mert a szülők ezt saját kudarcuknak élhetik meg. Sokszor egyszerűbb nem foglalkozni a problémával, és a gyerek valósága helyett egy felépített, tökéletes képet őrizgetni. De vajon érdemes-e ezt tenni?

Ha a gyerekünkről van szó, le kell győzni a saját hiúságunkat, büszkeségünket. Ebben segíthetnek hasonló cipőben járó szülőtársak, óvodai csoporttársak szülei, jobb esetben az óvónők, de akár a pedagógiai szakszolgálat pszichológusai is, akik nem elszigetelt személyként tekintenek a gyerekre, hanem egy családban felnövő egyénre, akinek a fejlesztéséhez a környezetét is formálni kell.