Legyen Ön is donor a Véradók Világnapján!

Világszerte 2005 óta minden évben június 14-én emlékezünk meg mindazokról, akik véradásukkal megmenthetnek számos emberéletet. A világnap a WHO, a Nemzetközi Vöröskereszt, a Véradók Szervezeteinek Szövetsége, és a Nemzetközi Vértranszfúziós Társaság javaslatára jött létre. Hazánkban is készülnek erre a jeles napra: 44 helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.

alt


Miért éppen ma ünnepeljük ezt a nemes napot? 

Azért, mert 1868. június 14-én látta meg a napvilágot Karl Landsteiner Nobel-díjas orvos, aki felfedezte az AB0-vércsoportot. Nagy jelentőséggel bír a rendszere, hiszen ez az eljárás tette lehetővé a vérátömlesztés alkalmazását a mindennapos orvosi gyakorlatban. Landsteiner kimutatta, hogy az emberi vérnek legalább három alapvető típusa létezik attól függően, hogy a plazmamembránhoz (a vörös vértestek külső burkához) milyen cukortartalmú vegyületek, úgynevezett antigének kapcsolódnak. Landsteiner a típusokat A-, B- és 0-val jelölte. A negyedik ismert típus, az AB-típus is az ő nevéhez köthető. 

Landsteiner munkája fontos fejezettel járult hozzá az igazságügyi orvostan fejlődéséhez, mert elfogadható bizonyítékot szolgáltatott apasági keresetek és gyilkossági tárgyalások esetében. Annak bizonyítása, hogy a vércsoportok specifikus géneken keresztül öröklődnek, hasznos segítséget nyújtott az emberi genetika és antropológia tudományában. 

A világnap küldetése

A kezdeményezés fő célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét a véradás fontosságára, hiszen a világ lakosságának mintegy 82 százaléka nem lehet biztos abban, hogy szükség esetén jut számára elegendő, fertőzésmentes vér. A WHO rámutatott arra is, hogy az egészséges vérrel történő, megfelelő szintű ellátás elengedhetetlen feltétele a betegségek megelőzésének és fontos eleme a hatékony egészségügyi ellátórendszernek. 

Hazánkban a szervezett véradás egészen 1939-ig nyúlik vissza, ugyanis ettől kezdve szervez a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat térítésmentes rendezvényeket. Az önkéntes véradóknak köszönhetően a magyar egészségügyben körülbelül 500 ezer egységnyi (egy egység = egy véradáskor levett vérmennyiség, azaz 4,5 dl) vért tudnak felhasználni. 

Fontos tudni, hogy véradó – határainkon belül – abból lehet, aki egészséges, betöltötte a 18. életévét, de még nincs 65 éves, és a testsúlya meghaladja az 50 kilogrammot. A nők évente háromszor, a férfiak évente ötször adhatnak vért, és a két véradás között minimum 56 napnak kell eltelnie. 

A véradás remek szűrőprogram is lehet! 

Ha rendszeresen részt veszünk a véradásokon, azzal saját szervezetünk egészségügyi állapotát is folyamatosan ellenőrzés alatt tarthatjuk. Sokan leginkább a tűszúrástól és a fájdalomtól tartanak, azonban általában a látvány rosszabb, mint maga az érzés. Ha belegondolunk, hogy egyetlen véradással akár három emberen is segíthetünk (ugyanis a levett vérből vörösvérsejt-koncentrátum, plazmakészítmények és vérlemezke-koncentrátum készül), akkor érdemes átgondolnunk, hogy megéri-e számunkra ez a pillanatnyi kellemetlenség. 

Napjainkban már a diákok közül is egyre többen vesznek részt véradáson, átlagosan 30 diákból 10 megy el az eseményre, a tízből pedig két-három fő rendszeres donorrá válik, akik a következő generáció megsegítői lesznek. Sőt 2006 óta rendszeresen megrendezik az Országos Felsőoktatási Véradóversenyt is, amelyen a szeptembertől májusig tartó időszakot, azaz egy „tanév” teljesítményét mérlegelik. 

Hogyan zajlik maga a véradás? 

Első véradóként mindenki próbálja elképzelni, hogy vajon mi is történhet vele egy ilyen eseményen. Általában sokkal félelmetesebbnek gondoljuk, mint amilyen a valóság. 

A véradás első lépése egy kérdőív kitöltése. Ezt követően a véradót teával, üdítővel kínálják, hogy már előre biztosítsák számára a leadandó folyadék pótlását. Az orvosi vizsgálat során megmérik az önkéntes vérnyomását, és néhány apróbb laboratóriumi vizsgálaton esik át. 

A vizsgálatokat követően a véradót egy kényelmes ágyra fektetik, és megkezdődik a vérvétel. A vért egy steril egyszer használatos zsákba veszik le, amelyhez egy szintén steril, egyszer használatos vérvételi tű csatlakozik. Tehát afelől megnyugodhatunk, hogy fertőzést ebben a környezetben biztosan nem kaphatunk el. A vérvétel mindössze 5 percig tart, ennyi idő alatt csorog ki az egy egységnyi, 4,5 deciliter vér. 

A vérvételt követően kalóriapótlásként némi uzsonnával kínálják a résztvevőket. A vérvételi zsákban a vér alvadását gátló és a vérsejteket tápláló oldat van. Ez a vérellátó állomásokra kerül, ahol további vizsgálatokat végeznek (szifilisz, hepatitis, AIDS stb.). A vért ezt követően különböző formátumban (vörösvértest-koncentrátum, trombocita-koncentrátum, friss, fagyasztott plazma, stb.), hűtve tárolják. A kórházak a betegek paramétereit elküldve igényelhetnek vért az Országos Vérellátó Szolgálattól. 

Az országos programokról…

Országszerte 44 helyszínen várják a véradókat a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat dolgozói. A világnapon a szervezetek nem csak a lakosság figyelmét szeretnék felhívni a véradás fontosságára, hanem köszönetet mondanak a rendszeres véradóknak is, valamint minden embert arra próbálnak biztatni, hogy időről időre látogassák meg a kitelepüléseket. 

A pontos helyszíneket és időpontokat a www.veradas.hu és a www.ovsz.hu oldalon, valamint a Véradás – Vöröskereszt ingyenes mobilapplikáción keresztül érhetik el az érdeklődők. 

Tavaly 13.893 véradóeseményt szervezett a Magyar Vöröskereszt, ahol 372.378 véradó vett részt, és ebből több mint 40 ezren elsőként csatlakoztak a nemes ügyhöz. 

Általában a tavaszi és a tél időszakban a legaktívabbak az önkéntesek, éppen ezért a nyári hónapokban a hazai vérellátás minden évben kiemelt feladatot jelent a nagy meleg, a szabadságok és a nyaralások miatt. A Magyar Vöröskereszt ezért döntött úgy, hogy idén is követi a véradókat, és részt vesz a nagyobb fesztiválokon – mint az EFOTT, a VOLT, vagy a Művészetek Völgye – valamint a kedvelt nyaraló – és üdülőhelyeket is meglátogatják, ezzel is jelezve, hogy nyáron is nagy szükség van a vérre.  

Forrás:
http://voroskereszt.hu/
http://www.veradas.hu/
http://www.ovsz.hu/