„A lényeg, hogy emberek legyenek” – interjú Bereczki Enikővel

A mai generáció életében kiemelt helyet foglal el az internet- és közösségimédia-használat, ezért a pedagógusok nem engedhetik meg, hogy ne kövessék a technológiai változásokat, ugyanakkor az is fontos, hogy a szülők tudjanak róla, mi történik gyermekükkel a virtuális térben – mondta a TanTrendnek adott interjújában Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő, a felnőtté válás kérdéseivel foglalkozó Pán Péter, STOP! nevű blog alapítója.

Bereczki Enikő


X, Y, Z, Alfa – nap mint nap használjuk a kifejezéseket az adott generációk jellemzésére, amelyek abban is különböznek, hogy hány évet, évtizedet ölelnek fel. Hol vannak a korszakhatárok?

Fontos az elején kiemelni, hogy a generációs elméletet sokan vitatják, mondván, érdemes-e egyáltalán ezzel foglalkozni, mivel nagyon sztereotipikus és kevésbé tudományos. Abból a szempontból jogos a felvetés, hogy kevés a nagy, reprezentatív mintás kutatás arra vonatkozóan, hogy ténylegesen lehessen szűrni olyan adatokat, amelyek érvényesek az adott generációra tudományos értelemben. Magyarországon nem nagyon vannak külön a generációs elméletet alapul vevő kutatások, főleg kismintás kutatások állnak rendelkezésünkre. Kérdés az is, hogy egy kalap alá lehet-e venni a fiatal, multinacionális vállalatnál dolgozó, jómódú New York-i hipsztert mondjuk az Anatóliában élő pásztorfiúval, vagy akár a budapesti tinédzserrel, akinek nincs annyi pénze, hogy a legújabb kütyüket megvegye. Szerintem fontos velük foglalkozni, mivel az Y és a Z az első két olyan generáció, amelynek az életében az internet napi szinten jelen van. Így nőttek fel, életük nagyon sok aspektusát meghatározza, számos olyan jelenséggel találkozunk velük kapcsolatban, amire a korábbi generációk esetén eddig nem volt példa.

Be lehet-e határolni kizárólag a technológiahasználat mértékével a generációkat?

Mindenképpen. Az Y és a Z teljesen az infokommunikációs eszközök hatása alatt van, használatuk az életük szerves részét képezi, társas kapcsolataik nagyrészt a virtuális térben zajlanak. Az előző generációra ez nem volt jellemző. A technológiai forradalomnak nagyon sok köze van ahhoz, hogy mi most ezekről a generációkról megkülönböztetett szinten, akár kategóriákban beszélünk. Korábban évszázadok kellettek ahhoz, hogy az emberek áttérjenek az agrártársadalomról az iparira, a mostani ipari forradalom ellenben robbanásszerűen történik, egyik pillanatról a másikra történnek nagy horderejű változások – amiket ezek a generációk követnek és alkalmazkodnak hozzájuk.

Érdekes adatokkal szolgált a British Telecommunications és a Medián legfrissebb felmérése, amelyből kiderült, hogy a Z-generáció életében mennyire fontos a pénz. A megkérdezettek negyede szerint munkahelyválasztásnál a fizetés és juttatások mértéke lesz a legelső szempont, ugyanakkor a társadalmi felelősségvállalást és a leendő munkaadó hírnevét csak 1 százalékuk jelölte meg fontosnak, s ez a generáció nagyjából 270 ezres bruttó kezdő fizetés alatt nem nagyon menne el dolgozni. Mennyire lepték meg az adatok?

Ez azért érdekes, mert az Y generációnál még nem a pénz volt a fontos, hanem a magánélet és az, hogy a karriertervüket meg tudják valósítani, továbbá az, hogy nagyon sokan szeretnének vezetők lenni, s hogy erre van-e ott lehetőség. Egy INSEAD Emerging Market Institute nevű amerikai intézet több mint 16 000 Y-generációssal végzett kutatásában feltárta, hogy a munka és magánélet egyensúlya elsőbbséget élvez a pénznél is az Y-generáció számára. A válaszadók 73%-a a magánélet és a munka egyensúlyát előbbre valónak tartotta a fizetésemelésnél is, és 82 százalékuk esetén ez még a vállalati hierarchiában betöltött szerepnél is elsőbbséget élvezett.  A társadalmi felelősségvállalás kérdése is sokkal fontosabb náluk. Az új felmérés eredményein nem lepődtem meg. Oktatói munkám során ugyanis fel szokott merülni a fizetési igény kérdése, olyan, az álom kategóriájába tartozó összegek szoktak repkedni, amin elcsodálkozok.

Még egy adatsort idéznék a Medián kutatásából: a megkérdezettek 22 százaléka informatikusnak, 21 százaléka pedig mérnöknek tanul vagy készül – ellenben orvosnak, gyógyszerésznek mindössze 6 százalék. Tudva azt, hogy mekkora munkaerőhiány van az előbbi két területen, azt gondolhatnánk, hogy a mostani generáció meghallotta az idők szavát és tudatosan választ szakmát. Valóban így lenne?

Abszolút, ők már sokkal tudatosabban választanak, mint az idősebbek. Amiatt is, mert hozzájuk könnyebben eljutnak a hírek az interneten keresztül. Nem az a probléma, hogy meg tudják-e szerezni az információkat, hanem hogy hogyan tudnak ezekből szelektálni. Másrészt mivel sokkal többet használják, sokkal komfortosabban érzik magukat a számítógéppel – talán ennek is köze lehet a pályaválasztáshoz. Ami pedig az orvosi szakmát illeti: az tény, hogy sok idő, mire egy orvostanhallgató elvégzi az egyetemet, a mostani generáció viszont rövid idő alatt akar eredményeket. Eléggé türelmetlenek, az állandó internethasználat azzal is jár, hogy ők azonnali visszacsatolást igényelnek, éppen emiatt nem nagyon szeretnek várni az eredményekre. Az őket körülvevő világ azt sugallja, hogy kevesebb időt adjanak önmaguknak bizonyos dolgok eléréséhez. Nem vagyok biztos benne, hogy az előző generációk máshogy reagáltak volna erre, ha ebbe a közegbe születnek bele. Mindazonáltal az orvosi szakma a jövőben fel fog értékelődni, mivel azt a robotok nem igazán tudják elvégezni, a fiataloknak ezeket a trendeket is érdemes lenne követniük.

Általános tendencia, hogy a fiatalok egy idő után menekülni kezdenek azokról a platformokról, amelyeken az idősebb generáció is megjelenik, mivel cikinek tartják, hogy egy közösségben kell lenniük. Miközben folyamatosan új közösségi tereket, eszközöket fedeznek fel, mennyire elvárás, hogy a tanár is ismerje a diákok „nyelvét”?

Nagyon fontos szerintem. A pedagógusoknak szembe kell nézniük azzal, hogy egy másik világban élünk. Megeshet, hogy a 90-es években lehetett boldogulni internet nélkül, mert nem érintette úgy az életünket, mint ma, de már nem lehet ezt figyelmen kívül hagyni, főleg hogy egy olyan generációval foglalkoznak, amelynek tagjai napi szinten használják a számítógépet. Persze nagyon nehéz követni a trendeket, mert nagyon gyorsan változnak. A marketingszakemberek is azt mondják, hogy a Z-generáción belül egészen más igényeknek kell megfelelni, például egy 21 éves más csatornákon elérhető, mint egy tinédzser. Nem elvárás, hogy a tanár ismerje az összes vloggert, de az sem megoldás, ha homokba dugják a fejüket és hárítanak. Az új pedagógusnemzedék mindenesetre figyel erre a területre, az ELTE-n például vannak olyan informatikakurzusok, ahol ezekre nagy hangsúlyt fektetnek. De a szülőknek is figyelniük kell a gyermekeire, akik életük nagy részét virtuális térben töltik, s egyfajta virtuális identitásuk alakult ki, saját életüket komolyan meghatározó történéseket online osztják meg, ennek ellenére ma 5 szülőből egy nem tudja, hogy mit csinál gyereke az interneten. Arra is energiát kell fordítaniuk, hogy nyomon kövessék, mi történik velük – nemcsak azt, amit látunk, hanem ami az online térben zajlik. 

Nem érzi úgy azt a gyerek, hogy nyomoznak utána?

Attól függ, hogy csinálja a szülő. Nem azt mondom, hogy be kell jelölni ismerősnek a Facebookon – bár szerintem ez nem rossz ötlet –, hanem hogy beszéljenek erről a gyerekkel. Arról, hogy mi történik ott, kikkel barátkozik, voltak-e beszólások, amelyek megbántották, bejelölték-e olyanok, akik teljesen új arcok számára, esetleg gyanúsak. Nem árt, ha tisztában vannak azzal, mit tölt le a gyerek az okoseszközre, milyen applikációkkal tölti az idejét. Ez pedig idő és fáradság, mert  rá kell száni az időt arra, hogy utánanézünk, pontosan mi is az az applikáció vagy weboldal, amit a gyerekek használni szeretnének, veszélyes lehet-e számukra, és keresni együtt olyat, ami a család értékrendjébe belefér.

Milyen veszélynek vannak kitéve fokozottan a mostani generáció tagjai?

Nagyon komoly veszélyek leselkednek a gyerekekre, a bullying az egyik leggyakoribb. A gyermekek „offline” is zaklatják, terrorizálják egymást, ezért nem kell meglepődni azon, hogy ez jelen van az online térben is. A gyerekek pedig a közösségi kapcsolataik nagy részét az interneten élik meg, emiatt a zaklatások ott (is) történnek. Ilyen még a szexting is, amikor erotikus tartalmú képeket, videókat küldözgetnek egymásnak, s a gyűlöletbeszédre is van példa. Ha a pedagógusok és a szülők az online történéseket nem figyelik, akkor a digitális életben ki óvja meg a gyerekeket szükség esetén? A témában melegen tudom ajánlani szülők és pedagógusok részére a Média Smart-Média Tudor kifejezetten nekik szóló ingyenes képzéseit, előadásait.

„Az ipszilonok: a leggyakrabban szapult generáció” – írja oldalán a húszas-harmincas éveiket taposó fiatalokról. Mennyire jellemző még mindig rájuk az illúziókergetés?

Mindegyik generációra jellemző, hogy nagy álmaik vannak. Szomorú is lenne, ha pont a fiataloknak ne lennének vágyaik és terveik. Ha ezek kicsit túl rózsaszínűek, az nem is nagy baj. Talán ennél a generációnál az jelenik meg erőteljesebben, hogy őket úgy nevelték fel: számukra minden elérhető. Bármi lehet belőlük, sztárok is, ezt sulykolja a média is. Aztán azzal szembesülnek a munkahelyükön, hogy ott ülnek húsz, ugyanolyan tehetséges és ambiciózus fiatallal. Van, aki ezt elfogadja, mást „elkap a gépszíj” és irreális elvárásokat támaszt a munkaadóval és önmagával szemben is. Sok olyan „ipszilonnal” találkoztam a fiatalabb korosztályból, akik nagyon korán kiégtek. Ez a közeg ugyanis hajszolja őket, mert bár bekerülnek a menő egyetemre, ott vannak a riválisok is és a rengeteg elvárás. Mondják rájuk, hogy apolitikus és csendes generáció, de szerintem jobban felvállalnak bizonyos ügyeket, mint akár az előttük levők. Lehet őket szapulni, ez a legkönnyebb, de inkább bele kellene abba gondolni, hogy mennyire nehezített pályán mozognak. 

Elkészült a kormány az új Nemzeti alaptanterv (NAT) koncepciójával. Jelenleg is folynak a NAT kidolgozásával kapcsolatos munkálatok, mit üzen az ifjúsági szakértő a döntéshozóknak, milyen generációs sajátosságokat vegyenek figyelembe ennek során?

Nagyon fontos, hogy a frontálistól az interaktív módszerek irányába kellene eltolni az oktatást. Továbbá az infokommunikációs eszközök használatát beépíteni, mivel úgyis napi szinten használják a gyerekek. Azt is érdemes megvizsgálni, hogy ezt korosztályonként milyen mértékig lehet bevinni, amíg még nem káros; kutatásokat kellene végezni, mivel a szülők sokszor nincsenek tisztában, hogy mennyi az a javallott idő, ami emocionálisan, szociálisan, vagy kognitívan nem építi le a gyerekeket. Ezeket ajánlás szintjén érdemes lenne a tantervbe írni. A jövőben a közösségi és érzelmi tanulás szerepe felértékelődik, hiszen fontos, hogy a virtuális világba besüppedő fiatalok a való életben is képesek legyenek helytállni. Az alapvető készségeken túl fontos olyan kompetenciák fejlesztése, amelyeket komplex kihívások megoldásánál alkalmazunk (kritikai gondolkodás, problémamegoldás, kreativitás, együttműködés) és azoknak a jellembéli kvalitásoknak a csiszolása, amelyeket a változó környezethez való boldogulásra használunk, mint például a kezdeményezőkészség, határozottság, kitartás, állhatatosság, az alkalmazkodó készség, a társadalmi és kulturális tudatosság. Ami még fontos, hogy a részképesség-zavaros gyerekek számára is olyan tantervet kell kidolgozni, amely megerősíti őket abban, hogy értékes emberek. Meg kellene nézni, hogy mik azok a jó gyakorlatok, amelyek ezeknek a gyereknek az esélyeit biztosítják. Sajnos a pedagógusok ma erre még az átlagos iskolákban nincsenek felkészítve.

Ha már felkészülés. Statisztikák szerint a mai óvodások 60 százaléka később olyan munkát fog végezni, ami ma még nem létezik. Hogyan tudja az iskola ennek fényében felkészíteni őket a jövő munkaerőpiacára?

Mivel nagyon sok bizonytalanság van a jövővel kapcsolatban, a főbb sarkalatos pontokra kellene helyezni a hangsúlyt. A legfontosabb ezen belül, hogy a gyerekek EMBEREK legyenek: ha a robotok mindent meg fognak helyettünk csinálni, az ember személye fel fog értékelődni. Kiemelném az érzelmi intelligencia fejlesztését, erre kellene fókuszálni, de nemcsak az oktatásügynek, hanem a szülőknek is. Olyan készségek fejlesztésére kellene továbbá összpontosítani, ami talán eddig nem volt előtérben. A szociális készségekre gondolok, amelyeket a virtuális világ eléggé elnyom – hogy tudjanak a való életben is jól kommunikálni, nemcsak a munkahelyen, hanem a családi életben, a baráti és párkapcsolatban.