A lovaglás pedagógiája

A magyarság történetében ősidőktől kezdve kulcsszerepet játszott a ló és a lovaglás. A nomád pásztorélet, a hosszú vándorlások és a honfoglalás megismertette népünkkel, hogy milyen sokoldalúan használhatjuk őket, s az évszázadok során lovas nemzetté váltunk.

alt


Magyarok és a lovasság

Magyarország természeti adottságai, domborzati, vízrajzi és időjárási viszonyai rendkívül kedvezőek a lótartás és a lovaglás hívei számára, a Kárpát-medence ugyanis mentes a szélsőséges, váratlan veszélyeket magában hordozó természeti körülményektől. 

Elődeink szerették, megbecsülték és tisztelték a lovaikat. Ezt bizonyítják a ránk maradt díszes és értékes lószerszámok is. Gyakori szokás volt, hogy őseinket nem csupán a földi életükben szolgálták ezek a kecses állatok, hanem a túlvilágra is elkísérték, hiszen a feltárt síremlékekben szép számmal lehetett találni az emberi maradványok mellett lókoponyát és az állat négy lábának alsó csontjait is. A lovas temetkezések során a sírokba lószerszámok is kerültek, amelyek nem egyszerű útravalóként szolgáltak, sokkal átfogóbb kultusz tartozott hozzá: a temető szent környezetében a temetéssel együtt a ló lelkét is a másvilágra juttatták. 

A lovak nem csak a vándorlásban segítették gazdáikat, hanem a táplálkozásban is fontos szerepet játszottak. A lóhús fogyasztását mind a történeti korokból származó lócsontok feldaraboltsága, mind a korabeli auktorok tanúsítják. A kereszténység felvételét követően nem tisztázott okok miatt „bűnös cselekedetnek” számított. A bűnösség egyik magyarázatául szolgál, hogy a lóhúsevés az ősi magyar „pogány” hitvilágban gyökerezett. Ismeretes volt emellett az erjesztett lótej, vagy más néven kumisz fogyasztása is. 

Lovas pedagógia – A lovaglás testi, lelki hatásai

A sport nevelő hatása vitathatatlan. A lovaglás tekintetében a sport egyes elemei mellett feltűnik maga az állat is, akivel megfelelő alázat és tisztelet nélkül nem lehet együtt dolgozni. A lovaglás nem erősportág, hanem technikai és szellemi. 

A sport személyiségfejlesztő, növekszik a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodó képesség, fontossá válik az eredményesség, a céltudatosság és az akaraterő. A rendszeres sport fokozza a harckészséget, a kitartást, a határozottságot, a jó kedélyt és az önbizalmat is. A túlzott önértékelés, érvényesülni akarás, agresszivitás, mint rossz tulajdonságok is magasabb fokúak, amiből a harci kedv, az önfejűség, a sikerkeresés és az ellenállási törekvés is kialakulhat. Mindezeken javíthat a fejlett önfegyelem, valamint az akaraton való uralkodási képesség. 

Éppen ezért nem mindegy, milyen életkorban vágunk bele a lovaglás elsajátításába. Legideálisabbnak a 10 éves kort határozzák meg a szakértők, ugyanis ekkor a mozgásszerv-rendszer már kellően fejlett. Egyes lovasoktatók viszont úgy vélik, hogy már óvodás korban is fontos, hogy a gyerekek elkezdjenek ismerkedni a lóval, az állatokkal, a természettel, és bizonyos mozgásformákkal. Ebben a korban nyilván nem lehet lovas oktatásról beszélni, de mozgáskoordinációt, fegyelmet, figyelmet követel a lovon eltöltött 10-15 perc. Ez a néhány perc éppen elegendő arra, hogy minden kis testrészt átmozgassanak, a koncentrációt növeljék, vagy mondókákkal, játékokkal fejlesszék a pszichés készségeket. Ugyanakkor nagyon fontos szem előtt tartanunk azt is, hogy mindez idő alatt a gyerekek a friss levegőn vannak, állatokkal találkoznak, ismerkednek. 

Sok olyan 4-5 éves gyermek van, aki valamilyen viselkedésproblémával küzd. Egyre gyakoribb, hogy az orvosok is javasolják számukra a lovaglást – nem véletlenül, hiszen a gyermek tiszteletet, megbecsülést, pozitív viselkedésformát lát, hall és tanul. 

Kisiskolás korban – 6-10 éves korig – már nem a játék, hanem a tanulás tölti ki a gyermekek mindennapjainak túlnyomó részét. Természetesen ebben a korban is nagy szükség van a játékra, a szabad kikapcsolódásra. Az új élethelyzet miatt viszont általában ez a korosztály jelenik meg legkisebb számban a lovardákban, lovas iskolákban. 

Lovasterápia – Mi is az a hippoterápia? 

A hippoterápia egy egyszerű szóösszetétel: a görög eredetű „hippo” szó jelentése ló, a terápia pedig napjainkban már nem szorul különösebben magyarázatra. A hippoterápia tehát egy olyan kezelési módot jelent, amelyben a ló egy „élő gyógyászati segédeszköz”. Az eljárás során a lovaglás fiziológiai és pszichikai hatásait hasznosítják. 

A terápiás lovagoltatás kezdetét pontosan nem lehet meghatározni, de egyes feljegyzések szerint már az ókori görögök is alkalmazták ezt a gyógymódot fogyatékossággal rendelkező személyek rehabilitálására, valamint egészségük és közérzetük javításának érdekében. 

A századforduló idején Angliában is felismerték a lovaglás jótékony hatását. Ezt követően az oxfordi kórház felajánlotta a lovasterápiás kezelések lehetőségét az első világháborúban megsebesült katonák számára. Az 1950-es évekre a brit fizikoterapeuták majdnem minden, a lovaglásban rejlő lehetőséget feltérképeztek, hogy minél hatékonyabban tudják alkalmazni a kezeléseket a sérült emberek körében. 1969-ben a királyi család támogatásával megalakult a Brit Lovasterápiás Szövetség (RDA). 

A lovasterápia mind a német, mind az angol nyelvterületen egyre nagyobb tudományos hátteret kapott, bár a század közepéig főleg egyfajta mozgásterápiának tekintették. A terápiás lovaglás gyógypedagógiai szemlélete csak a hatvanas években kezdett tért hódítani. Magyarországon az utóbbi években mind többen foglalkoznak a lovasterápiával.

Habár hazánkban is egyre jelentősebb a lovasterápiák különböző típusai iránti igény, a jelentős anyagi vonzat és a megfelelő lovas centrumok földrajzi elhelyezkedése sokszor sajnos mégsem teszi lehetővé, hogy a segítségre szorulók ezt a terápiát használhassák. Szerencsére ma már egyre több civil kezdeményezés dolgozik a probléma megoldásán. Az elért eredmények pedig remélhetőleg a magasabb hivatalok figyelmét is ráirányítják majd a lovasterápiára. 

Aki kedvet kapott, hogy kipróbálja őseink „közlekedési módját”, a Lovasok.hu oldalon található „lovarda-kereső” (http://lovarda.lovasok.hu/lovasoktatas/) segítségével megtalálhatja a számára megfelelő helyet.