A magyar Golgota – és a pillangó-effektus

Kossuth Lajos magyar Golgotának nevezte Aradot 1890-ben, fonográfon is fennmaradt beszédében. De mi köze lehet az aradi vértanúknak egy Pest megyei falu színjátszóihoz? Talán a pillangó-effektus érvényesül ilyenkor? Vagy a nemzeti ünnepek méltó megünneplésének vágya? Netán mindkettő?

alt


A pillangóhatásról elsőként Edward Lorenz írt tanulmányt 1963-ban a New York-i Tudományegyetem számára, melyben a következőket írta: „egy meteorológus megjegyezte, hogy ha az elmélet helyes, akkor egy sirály egyetlen szárnycsapása örökre megváltoztatná az időjárás folyamát”. A sirályból Lorenz későbbi beszédeiben és tanulmányaiban pillangó lett –ez alapozta meg később a pontatlanul és túlzóan megfogalmazott „szlogent”, mely szerint „egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán tornádót idézhet elő a másikon”.

Az aradi vértanúk emléknapjának méltó megünneplése nem változtatta meg az időjárás folyamát, de – a pillangó-effektusnak megfelelően – nagy szerepe volt abban, hogy létrejöjjön egy színjátszóközösség az 1980-as évek végén egy pest megyei faluban. Az itteni fiatalok számára ennek is volt akkora jelentősége, mint egy tornádónak…

Az aradi vértanúk és az emlékezet

Amint azt Magyarországon (remélhetőleg) mindenki tudja, az aradi vértanúkra október 6-án emlékezünk. Kiss Ernő altábornagyot, Dessewffy Arisztid és Schweidel József tábornokokat és Lázár Vilmos ezredest agyonlőtték, Aulich Lajos, Damjanich János, Knezić Károly, Láhner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Török Ignác és Vécsey Károly tábornokokat pedig kötél általi halállal büntették ezen a napon 1849-ben. Ők tehát az aradi tizenhármak, noha gyakorta közéjük sorolják az 1849. augusztus 22-én felakasztott Ormai Norbert ezredest, az 1849. október 25-én agyonlőtt Kazinczy Lajos ezredest, valamint a börtönben elmebetegként meghalt Lenkey János tábornokot is. Ugyancsak október 6-án végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost is, az ő emlékét is őrzi ez a nap.

De valóban őrzi-e? „Ami az aradi vértanúk emlékének megőrzését illeti, különösebb büszkélkednivalónk nincs” – fogalmazta meg Katona Tamás történész 2001-ben. Meglátását azzal indokolta, hogy hiányoznak az aradi vértanúkról szóló életrajzi monográfiák, számos téves adat kering róluk és hiányosak a velük kapcsolatos forráskiadások is. Ugyanakkor elismerte, hogy a néphagyomány híven őrizte az aradi vértanúk emlékét – példaként Lévay József először név nélkül, 1861-ben megjelent költeményét említette, amely népdalként, más megfogalmazás szerint históriás énekként terjedt országszerte. („Jaj, de búsan süt az őszi nap sugára / Az aradi vártömlöcnek ablakára. / Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt, / Ki a tömlöc fenekén a halálra kész.”)

Tündöklő negyvennyolc

Szerencsére nemcsak ezt az egy példát ismerjük az aradi vértanúkkal kapcsolatos, széles körben elterjedt megemlékezésekre. Kósa Ferenc filmrendező a következőket jegyezte fel tervezett (és részleteiben publikált) önéletrajzában: „Nagyanyó földes szobában lakott, szobáját nyaranta föltapasztotta és kimeszelte. Az ágya fölött egyik kampósszögön vásári festmény lógott. Krisztus volt rajta, amint éppen az Olajfák hegyén böjtöl és imádkozik. Minden év október hatodikán nagyanyám levette a képet a falról, megfordította, elzavarta róla a pókokat, szépen letörölgette; és elhelyezte a fiókos szekrényen. Gyertyákat gyújtott, letérdelt a rongypokrócra, és mint valami oltár előtt, imádkozni kezdett a festmény hátsó oldalához. A böjtölő Krisztus hátoldalán ugyanis egy ólomszürke nyomat volt, melyen fölül félkörben az aradi vértanúk mellképei sorakoztak, alul pedig Görgey rémületes álma elevenedett meg csörtető csontvázakkal, felhőbe nyúló koponyahegyekkel... Nagyanyám imádságára már nem tudok szó szerint visszaemlékezni, 
csupán a foszlányai élnek bennem: »Tündöklő negyvennyolc... amíg csak élünk... magyarok szent éve... amíg csak élünk szemünknek fénye... amíg csak élünk...«.” 

A visszaemlékezésben említett imádság valószínűleg több hasonló, többféle változatban is szájról szájra terjedő szövegből vagy szövegegyüttesből származik. Egyik forrása vélhetőleg a jelenleg nem ismert szerzőtől származó, 1848 című vers („Tündöklő negyvennyolc, csodáknak szent éve / Felcsillan a szemünk dicső emlékére!”) A Kósa Ferenc által megfogalmazott történet mindenesetre jól példázza, hogy még a múlt század 40-es éveiben is elevenen élt az emberekben az aradi vértanúk emlékezete – ami olykor (mint az idézett történet is igazolja) még a magánáhítat néhány vonását is magán viselte. 

Amíg csak élünk

A Kósa Ferenc által megörökített történet azonban sokak számára nem ért véget. Az idézett szövegrészt ugyanis a Magyar Ifjúság című lap egyik 1988-ban elolvasta egy fiatal tanár házaspár, Kovácsné Lapu Mária és Kovács Géza is. Későbbi nyilatkozatuk szerint ez az írás volt a „gyújtópontja” az általuk akkor alapított, immáron három évtizedes múltra visszatekintő inárcsi színjátszásnak. Kovácsné Lapu Mária így vallott erről egy interjúban, március 15. kapcsán: „ez a nap nekünk nemcsak ünnep, hanem – bármilyen patetikusan hangozzék is ez – küldetés és feladat is: valami, amiről mindenképpen beszélnünk kell és amiről számtalan mondandónk van. A mi korábban is meglévő elkötelezettségünköz társult egy számunkra igen fontos történet is. A Magyar Ifjúság című lap hasábjain megjelent egy interjú Kósa Ferenccel, amelyben ő (…) arra a nagyanyjától hallott, népi imádságra emlékezett, amelynek visszatérő része volt az a sor, hogy »amíg csak élünk«. Az imaszöveg sajátos vallomás volt az ünnepről és mélyen megérintett bennünket. Akkor határoztuk el, hogy mi mindig megemlékezünk róla, ha más nem is támogatja munkánkat.” 

A Kósa Ferenc által leírt történet nyomán az „amíg csak élünk” mondattöredék lett a címe annak az ünnepi műsornak, ami később az 1988-as, országos Ki mit tud?-on is sikert aratott. Amint a korabeli tudósításokból is kiderült, „az inárcsi irodalmi kör március 15-i műsora sablonokat kerülő, a mára vonatkozó tanulságokat közvetítő előadása mindenképpen megérdemelte a továbbjutást.” Ezt a produkciót a későbbiekben számos további – díjakkal elismert – színjáték és irodalmi összeállítás, versműsor követte a Kovács házaspár szerkesztésében, rendezésében. 

A Kósa Ferenc által leírt, az aradi vértanúk kultuszára vonatkozó történet a pillangó-effektusnak megfelelően tehát egy jelenleg három évtizedes múltra tekintő színjátszómozgalmat indított el, számos emberi kapcsolatot és életpályát befolyásolva a helyi fiatalok körében… (Különösen annak fényében érdekes ez, hogy a pillangó-hatás kulturális emlékezetre gyakorolt hatásával jelenleg is több kutató foglalkozik…)