Magyar tudós a világ legjobbjai között

A Budapesti Műszaki Egyetem (BME) hallgatója, Molnár Áron a Pennsylvania állambeli Pittsburghben májusban megrendezett Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyről (Intel ISEF) komoly elismeréssel térhetett haza. Az ifjú feltalálót a rangos verseny kulisszatitkairól és a közeljövő kihívásairól faggattuk.

alt


Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzorod az amerikai Intel ISEF nevű versenyen az Embedded Systems kategóriában a negyedik helyezést ért el. Mit jelent számodra ez az elismerés?

A találmányt másfél-két éve folyamatosan visszük különféle versenyekre; eleinte sajnos nem kaptunk pozitív visszajelzést, de ahogy a szenzor fejlődött és a prezentációs képességeim is javultak, úgy nyertünk később különböző díjakat. Ez a díj az eddigi legnagyobb és legrangosabb, ami nagy büszkeséggel tölt el. Örülök az elismerésnek, illetve annak, hogy a szenzort a kategóriának megfelelő, hozzáértő zsűri bírálta, amely tényleg látta a benne rejlő ötletnek az egyszerűségét és hatékonyságát – az ötletet díjazták, nem is a kivitelezést. Ezért nagyon hálás vagyok a zsűrinek és a versenynek is. A következő lépés az lesz, hogy termékként eladjuk, szabadalmaztatjuk a szenzort. 

Hogyan látod, mi az üzenetértéke a díjnak a hazai műszaki képzést illetően?

Nem annak van üzenete, hogy eredményt értem el, hanem hogy csupán kettő magyar volt az 1800 versenyző között. Ha Magyarország valahogyan el tudná érni, hogy még több versenyzőt juttassunk ki, akkor javulna a versenyképességünk, mert nagyon ötletes és magas színvonalú projekteket láttam TDK-munkák keretében, meg a középiskolások által végzett kutatások terén is. Itthon ezen a területen – az egyetemistákat és középiskolásokat is beleértve – az az 1 százalék, aki tényleg szenvedélyből csinálja azt, amit csinál, az tényleg nagyon-nagyon magas színvonalat képvisel. De hozzáteszem, azért csak 1 százalékról beszélünk, mert nincs elég tehetséggondozó szervezet, nagyon nehezen érik el az igazán tehetséges diákokat. Az üzenet – ahogy Csermely Péter mondta – az, hogy az ország jövője a tehetségben rejlik. Ha ezt felelősségként fogjuk fel, akkor igenis versenyképesek leszünk. Úgy vélem, a tudás megvan, csak a tudás megkeresésére irányuló módszerekben van hiba.

Már 2016-ban díjat nyertél a dőlésérzékelőddel. Mióta foglalkozol vele? Mik a felhasználásai területei?

Éppen a veszprémi Pannon Egyetem nyári táborában voltam, ahol későbbi mentorom, Medvegy Tibor tartott egy inspiráló előadást a kutatási területemmel kapcsolatban. A végén odamentem hozzá és megkérdeztem, lenne-e kedve egy közös kutatásba belevágni. Nem volt igazán célom vele, egyszerűen csak szerettem volna valamit csinálni a középiskola mellett. Medvegy Tiborral közösen fejlesztettük ki az eszközt. Alapkutatásnak indult, ami azt jelenti, hogy nem volt előre kitűzött alkalmazási terület, csak egy alapötlet, hogy megnézzük, működik-e. Az első pár hónapban úgy nézett ki, hogy nem lesz belőle semmi, de aztán továbbfejlesztettük, és kiderült, hogy nagyon pontosan lehet alkalmazni, például orvosi robotokban, vagy az építőiparban. Ez a dőlésérzékelő szenzor úgy működik, hogy ha letesszük egy asztalra és azt megdöntjük, megmutatja azt a fokot, hogy a vízszinthez képest relatív mennyivel döntöttük meg, egytízezred pontossággal. 

alt

 

Hogyan zajlott a pittsburghi esemény? Mennyire volt stresszes a verseny?

Rengetegen voltak, több mint 1800 versenyző, legalább ugyanennyi kísérő, illetve körülbelül 1000 zsűritag. Az atmoszféra nagyon kellemes volt, de inspiráló is egyben. Ami a stresszt illeti, ez személyiségfüggő, én mindenesetre megpróbáltam élvezni a kintlétet meg a társaságot. Egy nap alatt zajlott a zsűrizés reggeltől délutánig folyamatosan, 9-10 zsűri – valahol több, valahol kevesebb – beosztva odajött hozzánk és 15 percben prezentálni kellett a kutatásunkat, másnap pedig középiskolások érkeztek, nekik, illetve tanáraiknak kellett mesélnünk, például a motivációnkról. Maga a díjátadó két napig tartott. Emellett rengeteg szabadon választható program volt, Pittsburgh gyönyörű város.

Mennyire volt alkalmas a kapcsolati háló építésére ez az esemény?

Mindenképpen. Talán ez a legnagyobb pozitívuma ezeknek a versenyeknek, hogy ha nem is magas beosztású vezetőkkel, de a korosztályod tagjaival van alkalmad találkozni – akik később persze ugyanúgy magas beosztású vezetők lesznek. Ennek a korosztálynak a tagjai megismerik egymást és életre szóló kapcsolatot fognak ápolni.

A díjjal együtt pénzjutalom is járt. Mihez elég ez az összeg a további fejlesztéseket illetően?

500 dollárt kaptunk, amit megfeleztünk a mentorommal. Ez kevés pénz ahhoz, hogy a találmányba invesztáljuk. Viszont egy évvel ezelőtt nyertem 10 ezer dollárt egy online amerikai versenyen, amit aztán befektettünk a szenzorba.

Jelenleg is vannak a piacon MEMS (Mikro-elektromechanikai) dőlésszög szenzorok, a tiétek viszont a pontosságot tekintve felülmúlja ezeket. Korábban utaltál már rá, hogy szeretnétek piacra dobni a terméket. Mik a tervek még?

A piacra lépés egy hosszú távú terv. A találmányról készült egy tudományos publikáció, ez volt az első lépés, a szabadalom pedig még folyamatban van. Két szenzor készült, az első jelenti a fő csapásirányt, erre készítünk szabadalmat és van egy cég, a székesfehérvári Galaktika Kft., amely segít nekünk a gyártásban. Az egyetlen kihívás, hogy egy jól definiálható alkalmazási területet találjunk a szenzor számára.