Maródva néma tulajdonneveken

Vörösmarty, Martos, Maros folyó. Ki ne ismerné ezeket a neveket? Vajon közös tőről fakadna mindegyik, a családnevek és a földrajzi név is? Az, hogy ezek a tulajdonnevek némán maradnak-e, vagy mégis beszédesek lesznek, mindjárt kiderül.

alt


A Vörösmarty és a Martos családnevekben ott lapul a mart szó. A mart a régi magyarban (és a mai tájnyelvben is) ’domborulat, meredek hely, ilyen fal, oldal, emelkedés’, illetve ’vízpart’ értelemmel bír. Az összefüggés viszont még ennél is mélyebb és meredekebb, ha belepillantunk kicsit.

Nem csíp, nem mar, nem harap

A „mar” igeként ezt jelentette eredetileg: ’tép, fölsért, szaggat, dörzsöl’. A martalék, mardos, maródi (marja vmi, beteg) is ebből az igéből származik, ez rögtön kihallik. 

A mar, főnévként indexre kerülve már látszólag teljesen más: a két mellső lapocka köze, a kidomborodó mellrész, mint a madaraknál a begy. 

Mi van? Egyedül maradtam. A szótárak, kedves olvasmányaim nem foglalnak állást, most éppen nem segítenek.

Élek mégis a gyanúpörrel, hogy a martot arra a folyópartra mondták-mondják, amelyhez a folyó nem partot rak, vagyis pakolja az iszapot, hordalékot, szóval pucol és tereget, hanem folyás-kanyargás közben éppenséggel elmos belőle: azt az oldalt, kanyart kimarja, ezáltal meredekké teszi. De bizonyítékom nincs rá. Csak ízlelgetem a szavakat, néhai megnevezéseket szómeditálva. 

Így hát tovább is gondolom. A Szózatot himnuszunkként megírt koszorús költőnk családnevében lehet, hogy pont ez a vörös színű agyag és meredek, „mart” partszakasz rejlik? Talán igen.

Folyók csobolyó meséjét kihallgatva

Vörösmart – így, származásos ipszilon és családi birtokos nélkül – egy mára már gáttal védett drávaszögi község a Duna mentén, a régi Baranya és a mai Horvátország területén, és a Deák-szurdok mellett egy Vörös Márta nevű (vörös hajú, Márta keresztnevű), nevében persze marciálisan harcias, de mégiscsak hajdani metoo-nak kitett hajadon leány középkorban költött legendájáról híres, aki kocsijával lovastul a szakadék tetejéről szándékosan a Dunába hajtott. Lehet, hogy marta Mártát valami, és csak ennyi lenne?

Aki akarja, a helynév eredetére ez utóbbi magyarázatot is elhiheti. Nekem persze ez is tetszetős, mint a saját, és nem csak a sejtéses, bár kissé délibábos, amolyan nem-tudom-de-érteni-akarom-féle névadás miatt. A népetimológia mindig a legszentebb nyugalom völgye, nincs mit vitázni rajta, úgy van, és kész. A szakadék, a meredek hely viszont ott van szófenyegetésként ma is a vörösmartban a folyóval együtt, Vörös Márta és legendás, szomorú, soha meg nem írt népballadája nélkül is.

Hát a Maros? Habár Kniezsa István nyelvtörténész szerint a Szegednél a Tiszába ömlő erdélyi folyó nevének eredete ismeretlen, az én nyelvi ösztönöm mégis azt súgja, hogy a Maros is innen kapta a nevét: olyan folyó, amely sok „martot”, vagyis meredélyt váj, mos el, mardos, dörzsöl, „mar” ki magának. Mar és mart ősi összefüggése, nem előírt szóházassága kizárt lenne? Nem tudom.

Egy kis körölős, kerülős, kanyargós kitérő még, ha meg is martok érte: a Körös folyók nevének eredete is megosztja a nyelvészeket, nem csupán a Maros, amelyben édesanyám fürdött még kacagó kisleányként Aradon, hol Marosnak, hol Muresnek nevezve a folyót, Hérodotoszról és vizsgálódásainak valós és mesés elemeiről mit sem sejtve. 

No akkor köröljünk, mint a Nap. Kiss Lajos nyelvész professzor úr szerint a szó, Körös ilyen-olyan okokból nem magyar eredetű, azonban Czuczor Gergely és Fogarasi János, 19. századi nyelvtudósok, akiknek a szótárát igen nagyra tartom, a Körösök elnevezésével kapcsolatban ezt közlik: „Folyóvizek nevei a Tiszántuli kerületben, melyek igen kanyargós folyásaiktól vették neveiket”. 

Megkergültem? Csípjetek meg. Vajon tényleg a mar ige vagy főnév kötné össze ezeket a maró hatású tulajdonneveket? A választ, amit én megkerültem, bár szerintem útközben nektek már megkerült, rátok bízom, bár egyszer már elkerült, de most is mardos még engem.