Márton naptól András napig – népszokások, hiedelmek, legendák

November az ősz búcsúztatásának és a tél előkészületének ideje, éppen ezért számos időjósló szokás kapcsolódik hozzá. A hónap eleje a csendes megemlékezés időszaka, de 11-től elkezdődnek a vidám ünnepek, a szerelmi jóslások, amelyek egészen az adventi időszakig tartanak.

alt


Márton nap – Lakomák, jóslások, felvonulás

November 11-hez, azaz a Márton naphoz számos népszokás, néphit kötődik, mégis a legtöbb ember a ludakat tudja ehhez a naphoz kötni. De hogyan is kapcsolódnak a ludak Tours-i Szent Márton ünnepnapjához? Egy legenda szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak gágogásukkal elárulták őt. 

A római időkben november 11. a téli negyedév kezdő napja volt, ekkor az új termésből és az újborból tartottak nagy lakomát. Általában ludat, vagyis a hadisten, Mars szent madarát fogyasztották, ami latinul „avis Martis” (Mars isten madara). Ebből alakulhatott ki népies szófejtéssel a „Márton madara” kifejezés. 

Márton napja a karácsonyi böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a nagy lakomák, vásárok, bálok. Az evés-ivás mögöttes jelentéssel is bírt, hiszen azért rendezték a lakomákat, hogy a következő esztendőben is bőségesen legyen mit elfogyasztani. Kedvezően hatott a lakoma előkészületére az is, hogy ezen a napon a hagyomány szerint tilos volt bármilyen házimunkát végezni, ugyanis az a jószágok pusztulását okozta. Novemberben már le lehetett vágni a tömött libát is, amiből legtöbbször levest, sültet készítettek. A népi rigmus szerint „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Az ünnepi lúdvacsora után „Márton poharával”, azaz a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. 

A sült liba mellcsontjából az időjárást is meg tudták jósolni: ha a csont barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, ha viszont hosszú és fehér, akkor havas. Az aznapi időjárásnak viszont az ellenkezője volt várható: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” 

A német nyelvterületről terjedt el a fáklyás felvonulás (Martinsumzug) szokása, amely szintén Szent Márton emlékét őrzi, és a jó cselekedetet szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez. Hazánkban többnyire a német nemzetiségű települések, iskolák, óvodák és egyházközösségek őrzik a hagyományt. A gyerekek, kisgyermekes családok róják az utcákat a saját maguk által készített lámpásokkal, s közben Márton-napi dalokat énekelnek. Egyes esetekben a felvonulást maga „Szent Márton” vezeti. A megemlékezés központi helyszínén a gyermekek műsort adnak, amelyben eljátsszák Szent Márton és a koldus történetét. A rendezvény a Márton-napi tűz meggyújtásával, liba vagy ember formájú sütemények és meleg italok fogyasztásával zárul. 

Katalin nap – Kopog vagy tocsog? 

November 25-én Alexandriai Szent Katalin napját ünnepeljük. A név mai napig nem veszített népszerűségéből, dacol a különféle névadási divathullámokkal. Katalin napjához számos hagyomány és népszokás kapcsolódik, amelyeket még ma is szívesen alkalmazunk. 

A Katalin nap a régi időszámítás szerint az első téli nap volt. A közismert időjóslás szerint: „Ha Katalin kopog, a karácsony tocsog” – ez annyit jelent, hogy ha ezen a napon beáll a fagy, akkor a karácsony esős, sáros, enyhe lesz, viszont ha Katalin napon enyhe, esős az idő, akkor szép fehér karácsonyra számíthatunk. 

Alexandriai Szent Katalin okossága révén a diákok, tudósok, egyetemek védője, kerékkel kapcsolatos vértanúsága miatt pedig a bognárok, kerékgyártók, ugyanakkor a molnárok, fazekasok és szövőlányok védőszentje. Eszessége a magyar folklórra is hatott, ugyanis róla mintázták a népmesei Okos Kata figuráját is. 

Katalin nap a népi hiedelem szerint házasságjósló és férjjósló nap is. Azok a lányok, akik mihamarabb szerettek volna férjhez menni, több ágat is vízbe tettek, s mindegyiknek legény nevet adtak. Amelyik ág kivirágzik karácsonyra, olyan nevű fiú lesz a lány jövendőbelije. Egyes területeken a lányos házaknál ezen a napon gyümölcsfáról vágtak le egy ágat, vízbe tették, s úgy tartották, ha karácsonyra kizöldül a „katalinág”, farsangra férjhez megy a lány (más vidékeken ez a Borbála napi hagyomány). A kivirágzott „katalinágat” – mintegy jegyajándékként – karácsony ünnepén a kedvesének adta a lány, tehát így kérte meg a vőlegény kezét. 

Katalin-napi férjjósló szokás szerint az eladósorban lévő lány hajnalban felállt a házuk udvarán található dombra (lehetett akár szemétdomb is), s megfigyelte merről hall kutyaugatást, ugyanis abból az irányból fog érkezni a jövendőbeli vőlegény. Csantavéren és Sárosfán ismert a legények feleségjóslási hagyománya is. A legények azért böjtöltek ezen a napon, hogy megálmodják, ki lesz a jövendőbelijük. 

Katalin nap női dologtiltó nap is volt. Nem volt szabad például kenyeret sütni. Doroszlón viszont férfi dologtiltó napként tartották számon, ott ugyanis nem volt szabad szántani, sem befogni a kocsit. Ez a szokás logikailag is kapcsolódik a legendához, a lényege az volt, hogy ne forogjanak a kerekek, hiszen Katalint kerékbe törték. Leálltak a malmok, a kendergyárak, és a kerekesek is, s munka helyett a templomba mentek, hogy védőszentjüknek megadják a tiszteletet. 

Katalin napján zárult a legtöbb helyen a báli, illetve a lakodalmi szezon is. Közeledett az adventi csendes-böjtös időszak, s november 25-én szervezték meg az ősz utolsó mulatságát, a Katalin-bált. Ez a határnap egyes helyeken András napjára tolódott el. 

András napi hiedelmek

November 30-ához, Szent András apostol napjához számos férjjósló, időjárásjósló szokás kötődik. Szent András apostol a keleti egyház védőszentje. A hagyomány szerint átlósan ácsolt kereszten halt mártírhalált, ezért is nevezik az ilyen keresztet „andráskeresztnek”. 

András napja a régebbi időkben ünnepnap volt több területen is. A naphoz legközelebb eső vasárnap volt az egyházi év, vagyis az advent kezdete. Az ehhez a naphoz kapcsolódó szokások általában minden vidéken hasonlók voltak. Közös céljuk, hogy a fiatalok megtudják, ki lesz házastársuk. András nap előestéjén a lányok férfinadrágot vagy gatyát, a legények női inget vagy szoknyát tettek a fejük alá, hogy megálmodják ki lesz jövendőbelijük. 

Szokás volt András-nap estéjén, hogy a lányok a zsúpfedeles házak ereszét megrázták, és a kötényükbe hulló magból jósoltak: ha a köténybe búza hull, jómódú legény veszi feleségül, ha rozsmag, akkor szegény legény lesz a férje, ha pondró hull bele a zsúpszalmából, még a következő évben teherbe esik.

A hallgatózásból való jóslásnak legismertebb formája az ól rugdosása, amely nemcsak András-napkor szokásos praktika. Úgy vélték, ahányat röffent a disznó, annyi év múlva mennek férjhez. Ha nem ébred fel a disznó, a lány még abban az évben férjhez megy. A Zempléni-hegység falvaiban azt is figyelték, hogy anyadisznó röffent-e először, mert az özvegyet jelzett, a malac pedig legényt.

Az András-pogácsa és az András napi derelyefőzés szintén párjósló szokás volt. András-pogácsából hármat sütöttek a lányok, s mindháromba egy-egy fiúnevet rejtettek el. A kisült pogácsákat a küszöbre dobták, és amelyiket legutoljára vitte el a kutya, abban rejtőzött a jövendőbeli férj neve. A derelyefőzés hasonló módon valósult meg, szintén legények nevét rejtették el a derelyében, de ebben az esetben 8-10 derelyét gyúrtak be. Főzés közben, amelyik derelye a leghamarabb jött fel a víz tetejére, az rejtette a szerencsés jövendőbeli nevét. 

A legények sem maradtak le kíváncsiságban a lányoktól. Ők 13 cédulára írták fel a lányneveket, ezeket a cédulákat Luca-napig egyenként eldobálták, az utolsónak maradt cédulán volt a menyasszonyjelölt neve. A lányok is gyakorolták a jóslásnak ezt a fajtáját.

András napjához számos időjóslás is kötődik. Egyes helyeken hagymakalendáriumot készítettek: egy jókora fej vöröshagymát négyfelé vágtak és ízekre szedték. Kiválasztottak 12 egészséges lemezt, mindegyikbe egy csipet sót tettek. A lemezeket sorba egy tányérba tették, miközben feljegyezték, melyik milyen hónapot jelöl. Feltették a kemence tetejére. Újév reggelén megnézték, hogy melyik hónap lemezén olvadt el a só, az esős lesz, amelyikben nem volt víz, az száraz lesz.

András-napkor kezdődtek a disznóvágások, disznótorok, ezért nevezik disznóölő napnak is.  András nappal befejeződnek a zajos mulatozások, „András zárja a hegedűt”. Legfeljebb az András utáni szerdán, kukaszerdán lehetett még otthon muzsikálni, de máshol nem.