Még egyszer, de nem utoljára a bullyingról

„Mi a jó a bullyingban?” – tehetnénk fel ezt az elsőre talán félrevezető kérdést. Az első válasz, ami eszünkbe juthat, nyilvánvalóan az, hogy semmi. A kérdés persze összetettebb, mint a legtöbb esetben. Azonban biztosan a pozitív dolgokhoz sorolható, hogy egyre többet merünk beszélni róla.

alt


Bullying

Ha viszonylag pontos definíciót szeretnénk kapni a bullyingra, elég, ha felütjük a wikipédiát. „A megfélemlítés (angol szóval bullying, hasonló értelemben használatos még: terrorizálás, zsarnokoskodás, erőszakoskodás, kegyetlenkedés, megalázás, gyötrés, zaklatás, szekálás, szívatás, szadizás, kötekedés) a bántalmazás egy fajtája. Olyan ismétlődő viselkedést jelent, amellyel egy csoport vagy egy személy egy másik csoport vagy személy feletti hatalmát igyekszik kialakítani vagy megerősíteni, az „erőegyensúlyt” ezáltal megszüntetve. Ez a felborult erőegyensúly egyaránt jelenthet társas és/vagy fizikai befolyást. A megfélemlítés áldozatát gyakran célpontnak nevezik.” – olvasható az oldalon. És hogy ez mennyire gyakori? Sonia Sharp bullying szakértő kutatásai szerint az általános iskolában 4-ből 1 gyereket félemlítenek meg a társai legalább 1 alkalommal az adott évben, míg a középiskolában ez az arány 10-ből 1-re változik.

Minden tizedik általános iskolást pedig folyamatosan „szekálnak” a társai. Az Egyesült Államokban évente körülbelül 15-20 öngyilkosság kötődik a zaklatás ilyen formájához. 

De talán nem is kell az extrém eseteknél leragadni, mert a legtöbb ember pontosan tudja, miről szól a bullying, mert vagy vele, vagy közvetlen ismerősével történt ilyen eset. Inkább arról van szó, hogy a gyerekkori sérelmeket sokszor jó mélyre elássuk inkább, „elfelejtjük őket”, ahelyett, hogy kibeszélnénk, vagy felemelnénk a hangunkat ellene.

De miért nem szólt?

Hasonlóan, mint a tipikus rendőrségi beszámolókban megszokhattuk: „A szomszédok nem is sejtették, hogy a mellettük levő házban lakó, köztiszteletnek örvendő mintapolgár sorozatgyilkos lenne.” A többiek nem látnak, nem hallanak, ha úgy hozza a félelem, vagy a közöny. Néma gyereknek pedig anyja sem érti a szavát – idézhetnénk a jól ismert közmondást. Sok esetben azért nem tud megszűnni egy bullying helyzet, mert a célpont, azaz a bántalmazott nem szól pedagógusának, szüleinek az esetről. De miért nem szól?

Talán szégyenből. Vagy a bizalom hiánya miatt. Talán mind a kettő miatt. Vagy azt gondolta, hogy minek szóljon, úgysem lehet tenni semmit. Azzal, hogy minél többször beszélünk a bullyingról, valamint azzal, hogy egyre több iskolai program indul ellene, és igyekszünk ezeknek médiafelületet biztosítani, mi is tehetünk egy keveset az iskolai bántalmazások csökkentésért. Ha sokan, akár köztiszteletnek örvendő diákok vagy tanárok mernek beszélni róla és megosztják a személyes történetüket, akkor a többiek is bátorságot meríthetnek ebből. Láthatják, hogy nincsenek egyedül, hogy lehet és érdemes is tenni ellene. Érdemes szólni valakinek, akiben bízhatunk, aki tud majd segíteni.

Anti-bullying

Több program is létezik, amelyek a bullying ellen kívánnak fellépni, érzékenyíteni a diákokat, megelőzni a tragédiákat. Ezekből az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézethez köthető a KiVa, mely az iskolai tanrendbe beépíthető innovatív program. Célja a bántalmazás megelőzése, és a bántalmazási esetek hatékony kezelése. A program kidolgozása Finnországban a Turkui Egyetemen folyt, de jelenleg már több ország (Olaszország, Hollandia, Egyesült Királyság) sikeresen beillesztette iskolarendszerébe. 2016-ban Magyarországon is bevezetésre került kísérleti céllal. Itt olvashatnak egy interjút Fehérpataky Balázzsal, a magyarországi KiVa korábbi programfelelősével, trénerrel. 

A Békés Iskolák program is egy jó példa a bullying elleni küzdelemre, melyet tavaly két cikkben is bemutatunk.

Békés iskolák (1. rész)

Békés iskolák (2. rész)

És végül az elején feltett kérdéshez is eljutunk, történetesen ahhoz, hogy mi a jó a bullyingban? Ugyan nem teljesen igaz, hogy minden rosszban van valami jó, de talán mondhatjuk azt, hogy a bullying közvetetten megtaníthat arra, hogy tudjunk figyelni a társainkra, hogy felelősséget tudjunk vállalni a többiekért, hogy bátrabbak legyünk, ha a gyengék védelméről van szó, és hogy védelmező hozzáállással végül a bully-t, a megfélemlítőt, a zaklatót is megváltoztassuk.