Mi lesz a jövő nyelve?

A nyelvtanulást segítő alkalmazásoknak, online platformoknak is hála egyre több, korábban elérhetetlennek tűnő, vagy éppen kevesek által beszélt nyelvet kezdhetünk el tanulni, kényelmesen, akár a fotelünkből. Sokan épp az egzotikumot keresik, mások viszont a hasznosságot tartják szem előtt, és a jobb munkaerőpiaci kilátások reményében vágnak bele mondjuk a kínaiba vagy a japánba.

alt


Nicsak, ki beszél

Rosszul sült el Jean-Claude Juncker vicce. Az Európai Bizottság elnöke tavaly azt találta mondani, hogy az angol veszíteni fog jelentőségéből, miután az Egyesült Királyság végig viszi a Brexitet, és az átmeneti időszak letelte után, 2021-ben végleg elhagyja az Európai Uniót. Bár Juncker később azt mondta, hogy csak tréfált, érdekes egybeesés, hogy ebben az időben olyan pletykák is felreppentek, hogy a Brexit-tárgyalások kizárólag francia nyelven folynának a jövőben – éppen az angol kárára.

Az angol nyelv jelentőségének csökkenésével kapcsolatos vélekedéseket később maga az Európai Bizottság igyekezett cáfolni, kijelentve többek között, hogy „az angol nyelvű fordítási és tolmácsolási szolgáltatások változatlanok maradnak”. Mint ismert, az európai intézmények előtti eljárások elsődleges nyelve az angol, a német és a francia, továbbá az angol a hivatalos nyelv – Nagy-Britanniát immáron nem számítva – Írországban, illetve Máltán. Az angol nyelv jelentősége Svédország, Finnország és Ausztria 1995-ös uniós csatlakozása nyomán nőtt meg, majd a közép-kelet-európai országok belépésével vált dominánssá, mivel az új tagállamokban a diákok közül többen tanulnak angolul, mint franciául.

Bár az angol nyelv státusát a jelek szerint nem fenyegeti veszély, Juncker elszólása kiengedte a szellemet a palackból, és óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy a jövőben melyik nyelv lehet a legfontosabb lingua franca, amelyet a diákoknak meg kell tanulniuk, ha boldogulni akarnak az életben, és előnnyel szeretnének indulni a munkaerőpiacon. Franciaország szüntelen harcot folytat azért, hogy a francia nyelv visszanyerje felsőbbrendűségét, és hogy mennyire komolyan veendő ez a szándék, jól példázza, hogy az ország uniós nagykövete nemrégiben egyszerűen kisétált a teremből, amikor az unió költségvetési bizottsága egy olyan javaslatot terjesztett be, hogy csak angol nyelvű fordítást használjanak a következő költségvetési ciklusról folyó tárgyaláson. 

Nekünk ez kínai

Amikor egy új nyelvet szeretnénk elkezdeni, fontos szempont lehet a választásnál, hogy az adott nyelvet hányan beszélik a világon. Ha mindenki így gondolkodna, akkor minden sarkon kínai nyelviskola nyílhatna, ám ez messze nincs így, lévén a nyelv nehézsége sokakat elriaszt attól, hogy belevágjanak egy ilyen kurzusba. Ulrich Ammon német nyelvész becslése (2015) szerint 1,39 milliárd ember beszéli anyanyelvként a kínait, ezt követi a hindi és az urdu (588 millió), az angol (527 millió), az arab (467 millió), a spanyol (389 millió) és a bengáli (250 millió). 

A kínai nyelv helyzete azonban kicsit ellentmondásos. Egyes vélekedések szerint azokban az országokban, ahol a gazdasági ügyletek renminbiben köttetnek (Kína, Brazília stb.), a dollár pozíciója is meginog, s miközben rohamléptékben bővül a kínai gazdaság, úgy taszítja le trónjáról a mandarin az angolt. Más vélemények szerint azonban a kínai koránt sincs egy polcon az angollal, hiszen még a Kínában székelő, a külföldi terjeszkedést fontolgató cégek is olyan menedzsereket keresnek, akik mandarinul és angolul egyaránt beszélnek.  

Pekingnek ráadásul a saját „hátsó udvarában” is nehéz elfogadtatni a kínai nyelv domináns státusát. A Kína-ellenesség miatt Vietnamban az utcákat olyan tábornokokról és császárokról nevezték el, akik a kínai hódítás ellen harcoltak, a fiatal vietnamiak pedig inkább érzelmi kérdést csinálnak a nyelvtanulásból, és – hiába a vietnami háború nem múló fájó emléke – az angolt favorizálják. De Malajziában is sok szülő gondolkodik úgy, hogy ha biztos jövőt akar gyerekének, akkor vagy drága magániskolába íratja vagy Szingapúrba küldi, ahol az angolt szinte mindenki beszéli. 

Dönthetünk úgy is, hogy a fejlődő országok és azok gazdasági kilátásait tartjuk szem előtt nyelvválasztáskor. Ha így gondolkodunk, akkor valamelyik keleti nyelv lesz a befutó, hiszen 2050-re a hindi, a bengáli, az urdu és az indonéz fogja dominálni az üzleti világot – legalábbis a British Council szerint, amely azt állítja, hogy a spanyollal, a portugállal, az arabbal és az orosszal sem fogunk rossz lóra tenni, jóllehet a demográfiai tendenciákat nehéz előre látni. 

Vannak ennél merészebb jóslatok is. Például a Natixis befektetési bank 2014-ben azt prognosztizálta egyik tanulmányában, hogy 2050-re – az angolt és a mandarint megelőzve – a francia lesz a legszélesebb körben beszélt nyelv a világon, köszönhetően az afrikai népesedési boomnak. A francia továbbra is jó választás, és szintén mellette szól, hogy a nemzetközi diplomácia nyelve, elég csak az ENSZ intézményeit vagy az olimpiát említeni.  

Azt is érdemes megnézni, hogy mekkora eséllyel tudunk boldogulni, ha azért akarunk nyelv(ek)et tanulni, hogy megértessük magunkat külföldön akár nyaralás alkalmával. Amennyiben ezt a szempontot nézzük, akkor továbbra is az angol a biztos választás, amelyet 101 országban beszélnek, pozícióját pedig ebből a szempontból semmi sem fenyegeti – az angolt messze lemaradva követi az arab (60), a francia (51), a kínai (33), a spanyol (31) és a perzsa (29).