Micimackó, karácsony ünnepén – Halász Judit ünnepi koncertjeiről

Az alábbiakban – kedvcsinálóként – néhány érdekes „kulisszatitkot” osztunk meg Halász Judit karácsonyi koncertjeiről.

alt


Ünnepi  „hagyományaink”

Szerencsére manapság számtalan olyan új keletű „hagyomány” és szokás él Magyarországon, amelyek a gyerekek karácsonyra hangolódását és ezáltal az ünnepi készülődést segítik. Ezek közé tartozik a Kaláka Együttes „betlehemezése”, Gryllus Vilmos kapcsolódó műsorai és Halász Judit Vígszínházban tartott karácsonyi koncertjei. Ezek az események – szerencsére – annyira beleivódtak a köztudatba (legalábbis az érintett gyerekek, szülők és pedagógusok gondolataiba), hogy el sem gondolkodunk azon, hogy egy ismert és elismert színművésznő miért énekel a gyerekeknek és hogy kerül egy koncert az ország egyik patinás színházépületébe…

A művésznőről szóló 2015-ben megjelent, Nem születtem varázslónak című kötetben a következőképpen emlékszik vissza a történetre: „a hagyományos karácsonyi vígszínházi koncertek nagy múltra tekintenek vissza. Horvai István [a Vígszínház egykori rendezője, igazgatója] ötlete volt, hogy a színészek önálló estjeit integráljuk a színházak műsorába. […] Engem arra biztatott, hogy adjak néhány koncertet a színházban.” 


Mitől lehet „karácsonyi” egy koncert?

„Egy koncerten fontos a jókedv, a nevetés és az együtt éneklés. A felszabadultságot és nyitottságot felébreszteni nem mindig könnyű. A hagyományos, karácsonyi vígszínházi koncerteket sokszor igyekeztem kicsit változatosabbá tenni.” Ez a változatosság sok mindent jelentett: beszélgetést, együtt éneklést és néhány más játékot is: „egyszer kitaláltuk, hogy matricákat rejtünk néhány szék aljára, és aki ilyet talált a székén, az feljöhetett a színpadra. Így az erkélyen ülők is le tudtak jönni időben. Máskor beletettünk egy csomó dalt egy kalapba, és abból lehetett húzni, hogy mit énekeljünk el közösen.”

A karácsonyi koncerteken természetesen sokszor kerülnek szóba az ünneppel, a készülődéssel kapcsolatos kérdéskörök: a különböző szokások, hagyományok is. Gyakran előfordult, hogy Halász Judit arra kérte a jelenlévőket, hogy aki valamilyen különleges karácsonyi éneket ismer, menjen fel a színpadra és adja elő a többieknek. Sokszor a művésznőt is meglepték az egyes produkciók: az egyik Szigetújfalun tartott koncerten a helyi iskola tanulói (szomszédos települések kisdiákjaival együtt), a Hufnágel Aladár tanár által vezetett zenei klub tagjai egy svéd népdalra írt, általuk kitalált szöveget adtak elő. Így kezdődött:

„Karácsony ünnepén
Mindenhol gyertya ég,
Békesség jelképe a gyertyaláng.

Mindennap gyújtsatok
Gyertyákat, emberek,
Égjen a békeláng mindenhol már…”

„Annyira megtetszett” – írta később Halász Judit –, hogy ott helyben megtanultuk és a következő lemezemre felvettem. Persze előzetesen engedélyt kértem a tanár úrtól, aki még jogdíjat sem kért, csak annyit, hogy tüntessük fel szövegíróként a szigetújfalusi gyerekeket, amit örömmel megtettünk…” Ez a dal lett az 1994-es, A fiam + a lányom című Halász Judit-albumnak az egyik dala. „A Karácsony ünnepén az első dal volt, amit a gyerekektől tanultam, és felvettem” – nyilatkozta az énekes-színésznő.

Hull a hó és hózik…

A koncertek tematikája természetesen változik, de a karácsonyi koncertek rendszeresen visszatérő „darabja” a két első Halász Judit-dal: Weöres Sándor Csiribirije és a Micimackó. Két különleges, egymástól is különböző és mégis jellegzetes Halász Judit-dal. 

A Micimackót először nem Halász Judit énekelte lemezre: 1971-ben, Koncz Zsuzsa és az Illés-együttes előadásában a Kis virág című albumon látott napvilágot. Zenéjét és szövegét Alan Alexander Milne Micimackó kuckója című meseregénye, illetve Karinthy Frigyes műfordítása alapján Bródy János írta. 

Az eredeti szöveg a következő:
„Egy napon, amikor Micimackónak semmi más dolga nem akadt, az jutott eszébe, hogy most tenni kellene valamit. Elment tehát Malackához, hogy meglesse, mit csinál Malacka. Még havazott, amikor Micimackó a zúzmarás erdei házat elérte. Arra gondolt, hogy Malackát a kandalló előtt találja, amint éppen csülköcskéit melegíti. De nagy meglepetésére tárva-nyitva találta az ajtót, és minél tüzetesebben pislogott befelé, annál kevésbé találta Malackát odabent.

- Elment hazulról - mondta Micimackó bánatosan. - Így van ez. Nincs itthon. Gyors gyalogsétára kell rászánnom magam. Gondolkodás okából. Borzasztó.

De hogy biztos legyen a dolgában, előbb még jó hangosan kopogott egyet... s miközben fülét hegyezve arra várt, hogy Malacka úgyse felel, ugrándozni kezdett, és a karját lóbálta, mert jó hideg volt, s egy kedves Zümmögő Versikét költött közben, ugyancsak a hidegre való tekintettel.

Minél inkább havazik 
       (Zik-zik!) 
annál inkább hull a hó. 
       (Halihó!) 
Minél inkább hull a hó, 
       (Halihó!) 
annál inkább havazik. 
       (Zik-zik!) 
Hull a hó és hózik, 
       (Zik-zik!) 
Micimackó fázik.”

Tulajdonképpen majdnem szó szerinti tömörítménye a fentieknek az első Bródy-szakasz:

„Egy napon, mikor Micimackónak
Semmi dolga nem akadt,
Eszébe jutott, hogy tenni kéne
Valami nagyon fontosat.
Elment tehát Malackához,
Hogy meglesse, mit csinál.
De Malackánál éppen akkor
Senkit nem talált.

Így hát elindult hazafelé,
Miközben sűrűn hullt a hó.
Arra gondolt, otthon talán
Akad egy kis ennivaló.
Hogy kimelegedjék ugrándozott
S jó nagyokat lépett
S a hidegre való tekintettel
Énekelni kezdett:”

(A vacogást utánzó zik-zik közös éneklése különösen népszerűvé vált a gyerekközönség körében!) A Halász Judit-könyv tanúsága szerint a dal először az Évszakok című televíziós magazinműsor számára készült. (Tény, hogy ebben az időszakban általánosan jellemző volt az ilyen típusú „dalcsere”: az Amikor én még kislány voltam című Halász Judit-lemez címadó dala a legendás Illés-dal átvétele és „helyi alkalmazása” volt…)

Tény (tény, tény!), hogy Halász Judit koncertjei révén is egyre többen mondhatják el magukról:

„Micimackó a barátom és gyakran elbeszélgetünk
azokról a dolgokról,
mit mind a ketten ismerünk.
És tanultunk egy verset is
és mostmár kívülről tudom,
ha hideg van, és hull a hó,
én mindig ezt dúdolgatom.”

Halász Judit koncertjei idén is várják fiatal közönségüket!