„Minden egyes történet lehet egy boldogságcsepp!” – Interjú Illés Márta festőművésszel és Hajdú Kati meseíróval

2018. május 17-én jelent meg a Boldogságcseppek című mesekönyv. Hajdú Kati írónő a gyermekkönyv megírásakor két fő gondolatot tartott a szeme előtt: mitől lehet boldog egy kisiskolás gyermek, és melyek azok az emberi értékek, amelyekkel azonosulva felnőttként is kiegyensúlyozottak és magabiztosak lehetnek. Az izgalmas és tanulságos történeteket Illés Márta festőművész illusztrációi teszik teljessé.

alt


Korábban a „Sárkányhegedű” címet viselő mesekönyvön már dolgoztatok együtt. Honnan származik az ismeretség? Hogyan kezdődött el a közös munka?  

Illés Márta: Amikor megszületett a kisfiam még Angliában éltem. Korábban nagyméretű festészettel foglalkoztam, amit a kisfiam megszületését követően már nem tudtam gyakorolni, és egy új irányzat felé kezdtem közeledni: a gyermekrajzokhoz. Amikor a kisfiam már tudott beszélni, gyakran kérte, hogy rajzoljak neki különböző témában képeket, majd ő maga is csatlakozott hozzám az alkotásban, és ebből a közös munkából lett egy kiállítási anyag. Angliában hamarosan el is kezdtem bemutatni ezeket a képeket, de úgy gondoltam, hogy Magyarországon is érdemes lenne prezentálni ezeket az alkotásokat. Az Életszépítők magazinban futott egy sorozat, ahol ezeknek a rajzoknak egy jórészét sikerült megjelentetni. Az interjút azzal a mondattal zártam, hogy: „Minden vágyam, hogy egyszer egy mesekönyvet illusztrálhassak.” A cikk végén fel volt tüntetve az e-mailes elérhetőségem. Az interjú megjelenését követően néhány napon belül érkezett egy üzenet Katitól, amit azzal a mondattal fejezett be, hogy: „Neki pedig az minden vágya, hogy egy mesekönyvet írjon.” A levélváltást követően folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, és amikor legközelebb hazajöttem Magyarországra, személyesen is találkoztunk. Kati erre a találkozóra hozott magával három CD-t, amin a lánya szólaltatta meg a meséket. A kisfiammal, Petikével, aki akkor volt 4 éves, közösen meghallgattuk a történeteket, és akkor tudatosult bennem, hogy a közös munka biztosan gyümölcsöző lesz. 

Hajdú Kati: Én még talán annyival egészíteném ki, hogy először személyesen itt Tápióbicskén találkoztunk Mártival, 2016 nyarán. Megmutatta az addig elkészített munkáit, amik nekem is nagyon tetszettek. Korábban már az interneten keresztül elkezdődött egy közös munkafolyamat, aminek eredményeképpen decemberre el is készült első közös alkotásunk a „Sárkányhegedű”.  

Mindent összevetve mennyi idő alatt készült el a mesekönyv? 

Hajdú Kati: Már a kapcsolatfelvétel előtt elkezdtem meséket írni, de összesen az elejétől a végéig egy két éves munkát ölel fel, mind a „Sárkányhegedű”, mind a „Boldogságcseppek” elkészítésének ideje. 

Illés Márta: Mindig el szoktam mondani érdekességként, hogy a „Sárkányhegedű” is „Boldogságcseppeknek” készült, de akkor még Katiban nem érlelődött meg a „Boldogságcseppek” című mese. 

Mi alapján esett végül a „Sárkányhegedű” című mesére a választás? 

Hajdú Kati: Az első könyv címadó meséje – a „Sárkányhegedű” – már egészen korán elkészült, de szerettem volna megírni a „Boldogságcseppek” című mesét, viszont akkor még nem állt teljesen össze ez a történet. Azért választottam végül a „Sárkányhegedű” című mesét címadónak, mert az egész könyvön végighúzódik az, hogy olyan célzattal írtam 6-10 éves gyerekeknek, hogy az ők etikai, erkölcsi nézeteit, szemléletét egyengessem, természetesen játékos és humoros formában, hiszen az életkori sajátosságainak megfelelően illik szólni a gyerekekhez. 

Illés Márta: A rajzok is tudatosan gyerekeknek készültek, hiszen nem mindegy, hogy mit adunk a kezükbe, és mit nyújt számukra az adott kép esztétikailag. Az egyik könyvbemutatónkon, Szolnokon esett szó arról, hogy milyen nagy hangsúlyt fektetünk az IQ-nevelésre, és mennyire elhanyagoljuk az EQ-nevelést. Véleményünk szerint az érzelmi intelligencia egy kulcsfontosságú terület, ami a képzőművészetben is megjelenik, hiszen ezáltal tudjuk felismerni a vizuális jeleket, és értelmezni azok jelentőségét. Ezért is törekedtem arra, hogy a rajzok kidolgozattak, beszédesek legyenek, és ha egy kisgyermek, aki még nem tud olvasni, akkor is motiválni tudja a szüleit, nagyszüleit arra, hogy a képhez tartozó történetet olvassák fel neki. Minden egyes rajzon több dolog is el van rejtve, hogy a gyerekeknek – és a felnőtteknek is – elég tartalmas legyen. 

Hajdú Kati: A mesék empatikussá nevelik a gyerekeket, arra, hogy fogékonyak legyenek egymás iránt, és a gyengébbekkel szemben is, illetve tiszteljék és szeressék a környezetüket, a természetet, az állatokat. Tehát több olyan funkciója is van ennek a könyvnek, ami a mai világban nagyon fontos a társas kapcsolatok révén, hogy ne csak elmenjünk egymás mellett, hanem odafigyeljünk, és érző lélekként forduljunk egymás felé. Egy szolnoki illetőségű novellaíró barátom a meséket a születéshez hasonlította. Úgy fogalmazott, hogy a gyermek születése olyan, mint egy hegedű elkészítése, hiszen a gyermek lelkét is éppen úgy kell felhangolnunk az életre, mint a hegedű húrjait a megszólalásra. És mi lehetne méltóbb erre, mint a mesék? Ennyire fontos a mi munkánk, hogy a mesék által a gyerekek a mindennapi értékeket beépítik az életükbe, s ezáltal erősödik a lelkük. 

A mesék titokzatos világa még a felnőtteket is megérinti, és fontosnak tartják, hogy egy-egy történetet átadjanak a gyermekeiknek. Nálatok hogyan kezdődött a meseírás/illusztrálás? Mi inspirált erre titeket? 

Illés Márta: Nálam ez a folyamat a gyermekem születéséhez kötődik, hiszen ez egy újszerű élethelyzetet alakított ki. Anyaként nagyon sokat kell foglalkozni egy kisgyerekkel, és figyelni kell azt, hogy hogyan lehet rá hatni, mi az, ami érdekli, melyik az a terület, ahol szót lehet vele érteni. Ez a mi esetünkben a rajzolás volt. 

Hajdú Kati: Én is szülő vagyok, és egykor pedagógus is voltam. Éppen ezért úgy éreztem, hogy van mondanivalóm a gyermekek számára. Ma a szülők nagyon keveset beszélgetnek a gyerekeikkel, egy tanulmány szerint napi 10 perc az átlagos beszélgetési idő, ami arra korlátozódik, hogy: „Mi volt az iskolában?” vagy „Kész van-e már a házi feladat?” Tulajdonképpen ez a sablonszöveg. Azáltal, hogy elkezdjenek beszélgetni, és legyen értékes tartalma a beszélgetésnek, ahhoz kell egy indíttatás, és a gyerek részéről egyfajta kíváncsiság. A mese megnyitja ezt a kíváncsiságot, és az általunk fontos értékekre lehet felhívni a figyelmüket. A bátorság, az egymásért való kiállás, a családi és a testvéri szeretet számomra mind fontos értékek. Az önzetlenség sajnos a mai világban egy kihalófélben lévő emberi érzés, és szerettem volna a történetek révén ezt visszahozni. A lustasággal és henyeséggel szemben fontos a munka szeretete. Olyan tulajdonságok kipellengérezésére is sor kerül, mint a féltékenység, a hiúság, a kivagyiság, tehát egy kicsit önismeretre is nevel. A kitartásra és a küzdeni akarásra a „Bátorságpróba” című mese hívja fel a figyelmet, hogy már gyermekkorban tisztában legyenek ennek az értékével, hiszen később, felnőttként is hatalmas erénynek számít ez a tulajdonság. A természetvédelem és az állatok védelme szintén egy fontos terület, amit érdemes követendő mintaként a gyermekek elé állítani. Ha egy mesébe csomagolva, például két teknős beszélgetésén keresztül mutatjuk be az óceánok szennyezettségének helyzetét, mint „A páncél” című történetben, akkor sokkal inkább megérinthetjük a gyermekek lelkét. 

A „Boldogságcseppek” című mesekönyv borítóképét hogyan választottátok ki? Hogyan kapcsolódik ez a boldogságcseppekhez? 

Illés Márta: Bár az az illusztráció, ami a borítón található nem kifejezetten a „Boldogságcseppek” című meséhez készült, de úgy gondoltuk Katival, hogy minden történet jelképezhet egy-egy boldogságcseppet. Amikor először meghallottam, hogy Kati szeretne írni egy mesét „Boldogságcseppek” címmel, akkor én folyamatosan készültem rá, hogy mit fogok rajzolni. Amikor megkaptam a mesét – nagyon tetszett – de teljesen máshogy képzeltem el, és azok a rajzok, azok a vizuális gondolatok, amik bennem voltam, nem illettek a történethez. Utána állt bennem össze az, hogy tulajdonképpen bármelyik történet lehet boldogságcsepp, hiszen nem tudhatjuk, hogy melyik történet érinti meg éppen az olvasó lelkét. A borítón látható kép az a kisfiam keze, ugyanis éppen amikor megkaptam a címadó mesét, azon a napon fogott meg Peti egy kis vakondot. 

A mesék és a hozzájuk kapcsolódó rajzok mely korosztályt szólítják meg? 

Hajdú Kati: Fontos kiemelnem, hogy családok számára írtam ezt a mesekönyvet. Bár odaírtam, hogy 6-10 éves korú gyerekeknek, de úgy érzem, hogy kortalan, hiszen szülőként, nagyszülőként is végigélve ezt az időszakot, minden generáció számára új üzenettel bírnak, amelyek izgalmas témákat nyithatnak meg bárki előtt. Márti nagyon szépen kiemeli azokat a lényegi elemeket, - megvan benne az a művészi szabadság és alkotói véna - amivel rögtön a lényegre tud tapintani. Szerencsére az elképzelésünk nagyon sokszor találkozik. 

Illés Márta: A kisfiam nagyon sokat segít abban, hogy megtaláljam a kulcselemeket. Elraktározom azokat a motívumokat, amiket ő maga emel ki a történetből, mivel úgy gondolom, hogy ezek az elemek lehetnek azok, ami a gyermekek fantáziáját megragadja. De nem csak a gyermekeket szólítják meg a rajzok sem, hiszen ezek a történetek sok olyan fontos értéket közvetítenek, amelyek a felnőttek részéről is elfeledett dolgok. 

Hajdú Kati: A mesékben az érzelmek dominálnak, ami azért is mérföldkő, mert a felnőtteknek nincs idejük arra, hogy megtanítsák az érzelmeket kontrollálni, pedig ez is egy lényeges eleme a nevelésnek. 

Miért tartjátok fontosnak a művészetpedagógiát? 

Illés Márta: Úgy gondolom, hogy az ének-zene, a tánc, a rajz, a képzőművészet, és természetesen a mesék is önfegyelemre tanítják a gyerekeket. Nem hiszem, hogy szerencsés megoldás lehet az, ha lecsökkentik ezeknek a tantárgyaknak az óraszámát az iskolában, hiszen annyi különböző technika van, amit meg lehetne tanítani nekik, ami hasznos eszköz lehet számukra a későbbiekben, hiszen minél nagyobb a készségek tárháza, annál jobban ki tudjuk fejezni az érzéseinket, gondolatainkat. Mivel számomra a legnagyobb eszköz a képzőművészet, – és látom az előnyeit, még a gyermeknevelés területén is – fontosnak tartom, hogy a gyermekek is megtanulják a különböző technikákat, illetve ne csak a papír és a ceruza jusson eszükbe, ha valaki rajzolásra invitálja őket. 

Hajdú Kati: Nekem a rajzolásról rögtön az jut eszembe, hogy ez a gyermeki fantázia és az alkotókészség kibontakozása. Az iskola ezt a kreativitást nyomja el, ha ezeket a tantárgyakat mellőzi, pedig ezeket pont, hogy erősíteni kellene, hisz a kreativitás felnőttkorban is egy nagyon fontos képesség. 

Mindkét könyvet szinte teljesen önállóan hoztátok létre, sőt még a szponzorokat is ti magatok kerestétek fel. Milyen eszközökkel tudjátok az elkészült könyveket népszerűsíteni? 

Hajdú Kati: A mesék nagyon dinamikusak, és több történetben is utalunk a zeneiségre. Éppen ezért a könyvbemutatók alkalmával is szívesen alkalmazzuk a zenét, többnyire a hegedű és a zongora szólamokat, hisz a gyerekek és a felnőttek számára a befogadás képességét erősíti, ha minél több érzékszervet mozgatunk meg. Márti nagyon sokszor játszik is a gyerekekkel, amit nagyon jónéven vesznek, a meseolvasás révén pedig sokat beszélgetünk. Igyekszünk interaktívan foglalkozni a résztvevőkkel, aminek nagyon jó visszhangja van, mert ezáltal többletképességeket is tudunk fejleszteni a gyerekekben. 

Illés Márta: Volt már olyan könyvbemutató is, ahol a rajztechnikát is ki lehetett próbálni. Elő voltak készítve a zsírkrétával megfestett lapok, a gyerekeknek vittünk hurkapálcikát, és kipróbálhatták magukat. Nagyon élvezték, és sokan bekapcsolódtak a programba. 

A mesékkel kapcsolatban milyen visszajelzések érkeztek a gyerekektől? 

Hajdú Kati: A gyerekek körében – még a könyvek megjelenése előtt, néhány iskolában – teszteltem a meséket. A történtek végét már ekkorra megírtam, de szerettem volna tudni, hogy a gyerekek milyen zárást képzelnek el egy-egy mesének. A válaszok nagyon színesek voltak, jobbnál jobb megoldások születtek. Örültem neki, hogy a történetek célba értek, hiszen gondolkodásra sarkallta őket, és a beszélgetések során kiderült, hogy nagyon jól tudják értelmezni a megfogalmazott gondolatokat. 

Illés Márta: Úgy gondolom, hogy azért tudtuk megcsinálni a „Boldogságcseppeket” is, mert jó volt a „Sárkányhegedű” visszhangja. A rajzokon is lehet látni, hogy az első könyvben kicsit sötétebb árnyalatúak voltak a képek.  A technikáról annyit, hogy zsírkrétával van beszínezve, majd akrilfestékkel van lefestve a lap, és hurkapálcával, fogpiszkálóval vagy ollóval vannak visszakarcolva az alakok, így olyan hatást keltenek ezek a világos vonalak, mintha megelevenednének a meseszereplők. A második könyvben már tudatosan keverve voltak a technikák, ott már több a ceruza- és a pasztellrajz. Ez már egy kicsit világosabb lett, itt már többet süt a nap az első könyv jó tapasztalataiból táplálkozva.

Mik a tervek a közeljövőben? Lesz esetleg folytatása a sorozatnak? 

Hajdú Kati: Igen, készülünk a következő könyvvel, aminek a címe „Tündértánc” lesz. Szeretnénk, ha decemberre sikerülne megjelentetni a könyvet, de részleteket még egyelőre nem szeretnék elárulni róla. 

Illés Márta: A részleteket még én sem tudom, de már elképzeltem, hogy hogyan fognak táncolni a tündérek a papíron.