Mire jók az online angol kurzusok?

Nem helyettesíthetik az iskolai nyelvórákat, se a magántanárokat, de nem árt tudni, hogy léteznek olyan – többnyire ingyenes –, pár kattintással elérhető nyelvi kurzusok, amelyek segítségével a már meglévő tudásunkat csiszolhatjuk tovább.

alt


Nem beszélni magyar

Eléggé lehangoló statisztikát közölt tavaly az Európai Bizottság tolmácsolási főigazgatósága. A grafikonon az látszik, hogy az Európai Unió egyes tagállamaiban a 25-64 év korosztályban hányan beszélnek legalább egy idegen nyelvet. Az EU-28-ak átlaga 66 százalék, de például a többnyelvű luxembourgiak 99 százaléka, a litvánok 97, a letteknek pedig a 95 százaléka tud az anyanyelvén kívül legalább egy másik nyelven megszólalni, sőt a svédek, a dánok és a szlovének is 90 százalék felett teljesítettek. Ami igazán szomorú, hogy hazánkban csak a népesség 37 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet, ezzel pedig az utolsó helyet foglaljuk el a rangsorban, Bulgáriával (39 százalék) együtt messze lemaradva a sorban következő spanyoloktól (51 százalék).

Pedig a magabiztos idegennyelv-tudás elengedhetetlen nemcsak a mindennapokban, hanem a munkaerőpiacon való boldoguláshoz is, és sok magyar cég panaszkodik arra, hogy az egyetemekről, főiskolákról frissen kikerültek közül rengetegen vannak, akiknek a nyelvtudása nem megfelelő. Itthon egyébként komoly szigorítás várható a felvételi rendszerében: a 423/2012. (XII. 29.) kormányrendelet értelmében 2020-tól csak az kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait, akinek – amellett, hogy legalább egy tárgyból emelt szintű érettségi vizsgát is tesz – legalább középfokú (B2) tudása van egy idegen nyelvből, és ezt nyelvvizsgával vagy emelt szintű nyelvi érettségivel bizonyítani is tudja.

Angolul, otthonról

Palkovics László oktatási államtitkár a Magyar Hírlapnak legutóbb azt nyilatkozta, hogy a nyelvvizsgát „jobb még a gimnáziumban megszerezni, ahol adott a nagy számú, ezerháromszáz kontaktóra, a nyelvtanárok, a különböző nyelvkönyvek és a módszertan is”, mivel „az egyetemnek nem feladata a nyelvoktatás, annál inkább a nyelvtudás alkalmazása az oktatás során”. 

A statisztikák azt mutatják, hogy az egyetemre vagy főiskolára bekerülő, frissen érettségizett diákok mintegy 60 százalékának volt nyelvvizsgája, ami jókora javulás az elmúlt tíz évhez viszonyítva. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy nyelvtanfolyam, vagy magántanár nélkül nehéz letenni a vizsgát a középiskola végére. A felkészülésben mindenesetre jó mankót jelenthetnek a nyelvtanulást színesítő különféle appok, de érdemes körülnézni az online nyelvkurzusok piacán is. 

Itt van mindjárt a coursera.org, amely rengeteg online képzést kínál a kriptográfiától kezdve a fotográfián át a robotikáig. Az oldalon számos nyelvtanfolyam közül válogathatunk, van angol, mandarin/kínai, orosz, francia, német, román, urdu, vietnami, portugál, hindi, héber, svéd, bolgár, görög, szerb, ukrán, koreai és spanyol, kezdőknek és haladóknak, egy, négy, illetve öt kurzus alatt teljesíthető modulokban. Léteznek olyan kurzusok is, amelyek kifejezetten a nyelvvizsgára való felkészítést segítik, mint például a Georgia Institute of Technology tréningje, ahol a levélírást lehet gyakorolni heti 3-4 órában.

Jelenleg több mint kétszáz angol kurzus van a platformon, nagyon sok az üzleti angol, az íráskészséget fejlesztő tanfolyam, vagy az olyan képzés, amelynek segítségével az angolul oktató előadók képezhetik magukat. A regisztrációt követően a próbaidőszak 7 napig tart, majd havonta 49 dollárba kerül a képzés, de szerencsére van lehetőség egyfajta ösztöndíj elnyerésére is. A kurzusokat különböző egyetemek hirdetik, az oldalon megnézhetjük a részletes tanmenetet, illetve az egyes tanfolyamokra adott felhasználói értékeléseket.

Hasonló logikára épül az edx.org, amely hat éve a Harvard és a Massachusetts Institute of Technology (MIT) közös projektjeként indult, s amelyhez azóta számos neves egyetem és nonprofit szervezet csatlakozott. Nagy előnye, hogy ingyenes, de a kurzusok elvégzését követően 49 dollárért kérhetünk elismert oklevelet az adott intézménytől. Nincs más dolgunk, mint regisztrálni, majd kiválasztani a nekünk megfelelő kurzust, legyen az üzlet és menedzsment, társadalomtudományok, közgazdaságtudomány vagy éppen műszaki tanulmány. A legtöbb kurzus angol nyelvű, de tanulhatunk oroszul, kínaiul/mandarinul, franciául, japánul és spanyolul is. Kezdő szint nincs, leginkább a már meglevő tudásunkat csiszolhatjuk tovább. Erre nagyon jó például a kaliforniai Berkeley Egyetem által kínált esszéírás, amely öt héten át tart, s a leírás szerint heti 5-6 órás elfoglaltságot kíván.    

A 2007-ben indult Alison a világ egyik legnagyobb online, ingyenes edukációs platformja. Az oldal kezelőfelületén nagyon jól lehet szűrni a különböző kurzusokra, jelenleg angol, spanyol, német, ír, francia, kínai, arab, svéd és japán nyelveken tanulhatunk. Az egyes képzések alatt részletes tanmenetet találunk, ahol azt is megtudhatjuk, mennyi időt vesz igénybe a tanulás. Bár a platform nyelve itt is az angol, szerencsére az alison.com-on van mód arra, hogy kezdő szintről induljunk, s szórakoztató, interaktív formában elsajátítsuk a legegyszerűbb kommunikációs gyakorlatokat. A kurzus elvégzéséhez legalább 80 százalékot kell elérni, amelyet – szintén különdíj fejében – hivatalos, végzettséget tanúsító diplomával ismernek el.