Mire tanít a színház?

Új sorozatunkban a Pesti Magyar Színház egyik komplex színházpedagógiai programjának alkalmain vettünk részt. Tartsanak velünk!

alt


Közönséget dorgáló Bánk, szöggel dobált Geréb

Idős színészek visszaemlékezéseiben olvashatjuk, hogy az 1950-es években a Pál utcai fiúk színházi változatának iskolás nézői időnként szögekkel dobálták meg az előadás negatív szereplőit (különösen az áruló Gerébet). A nézők tehát teljes mértékig azonosultak a darab tartalmával, mégsem mondhatjuk, hogy ez lenne a követendő magatartás a színházlátogatást illetően. Az 1970-es években az akkori Nemzeti Színház művésze, Sinkovits Imre a színpadról, Bánk bán szerepéből kilépve, a közönséghez fordult. A művész a következőképpen emlékezett a történtekre „a gyerekek először csak csipogó órával, majd közbeszólásokkal, meg beszélgetésekkel külön előadást rendeztek a karzaton. És ez megzavarta az előadást, egyszerűen nem lehetett folytatni. (…) Elnézést kértem a lent ülő felnőttektől és felszóltam, hogy gyerekek, ez a magyar nemzeti drámairodalom legszebb darabja. (…) Az első két mondatban igyekeztem fegyelmezni magamat, aztán végül azt mondtam, hogy akit nem érdekel a magyar történelem, az hagyja el a nézőteret.”

E két szélsőséges, ám megtörtént eset számos kérdést vet fel. Semmiképpen sem támogatható az előadást zavaró (sőt éppenséggel a jelenlévők testi épségét veszélyeztető) magatartás – de vajon hogyan lehet megelőzni a fentiekhez hasonló jeleneteket? Kinek kell felhívnia a figyelmet a színházban elvárható viselkedésre? A szülőnek? A szaktanárnak? Az osztályfőnöknek? Egyáltalán – mit jelent a kívánatos magatartás, hozzáállás ilyen esetekben? Nyilvánvalóan nem tartozik ide a zajongás és a szögdobálás, de vajon kifejezheti-e egy fiatal (ha igen, mikor, hogyan és milyen körülmények között), ha nem tetszik neki az előadás? Szükséges-e, hogy magáénak érezze a darab témáját? (Szélsőséges példával élve: csak szerelmesek nézzenek Rómeó és Júliát?) Kell-e tájékozódnia az előadásról annak megtekintése előtt? Ezekre a kérdésekre igen nehéz egyértelmű, szakszerű és életszerű választ adni – már csak azért sem, mert (szerencsére) egyetlen osztály sem áll egyforma diákokból: vannak, akiket megérint egy történet, másoknak a színészi alakítás tetszik – és természetesen olyanok is, akikről „leperegnek” a színpadon látottak.

Színház – új szerepkörben

Szerencsére ma már egyre elterjedtebb az a gyakorlat, hogy a színházak – átlátva a probléma természetét – számos programot kínálnak a színházlátogató osztályok számára a kulisszajárástól kezdve az átfogó színházpedagógiai foglalkozásokig. Ezek közé az intézmények közé tartozik a Pesti Magyar Színház is, ahol számos előadáshoz kínálnak kísérőprogramot.

Ezek legfőbb célja, hogy a nézők az előadásokhoz kapcsolódóan beszélgetve, sőt, akár játszva dolgozzák fel a látottakat. Ez utóbbi azért lehetséges, mert a színház szakértő munkatársai, Egervári György és Kálócz László a dráma- illetve színházpedagógia eszközeit használják fel az egyes kérdések feldolgozásához. Ezek során főként az egyes drámák, illetve előadások által felkínált problémákra és az ezekhez kapcsolódó döntési helyzetekre építve kínálnak szerepjátékot és közös gondolkodást a résztvevőknek – akiket ez természetszerűen még szorosabb közösséggé kovácsolhat. Fontos megjegyezni, hogy a projektekhez kapcsolódó vizsgálódási szempontok jól behatárolhatók és könnyen kapcsolhatók akár az iskolai tanmenethez is.

A Pesti Magyar Színház palettája igen széles a foglalkozások kínálatát illetően. Vannak olyan projektjeik (Dráma Futár gyűjtőnéven), amelyek során a színházpedagógiai program a megrendelő intézményben zajlik, azaz a színház munkatársai Budapest és Pest megye területére „kiszállítják” a foglalkozást. Arra is van lehetőség, hogy (természetesen előzetes egyeztetést követően) rögtön az előadást követően, a színházban – akár a darabban szereplő színészek közreműködésével vegyenek részt a színházlátogató csoportok ilyen típusú programon. Ennek során tehát lehetőség nyílik arra, hogy az előadás egyes problémaköreit a nézők első benyomásaik nyomán, helyben, akár szerepben lévő színészek közreműködésével gondolják újra. 

A kétféle forma más-más nézői magatartásra is ráirányítja a figyelmet. Fontos, hogy élményeinket, tapasztalatainkat tudatosan éljük meg (akár meg is osszuk másokkal). Ennek során annak is lehet jelentősége, hogy közvetlenül az élmény hatására, netán az eseményektől távolodva, más helyszínen dolgozzuk fel a témát. Ez utóbbi folyamat azt is elősegíti, hogy az élmény hosszabb távon a pillanatnyi benyomásoktól függetlenül is beépüljön a gondolkodásba. 

A két folyamat ötvözése a több lépcsőből álló, több alkalomra bontott foglalkozástípus a Pesti Magyar Színházban, ami ezen kívül a színházi alkotói folyamatba is betekintést kínál. E harmadik típusú foglalkozás ugyanis arra ad lehetőséget, hogy egy-egy középiskolai csoport hosszabb időn keresztül (körülbelül egy hónapot felölelő, általában heti egy alkalmat igénylő folyamat során) dolgozza fel az előadás problémakörét – és egyben bepillantást nyerjen a színházi munkába is. Ennek során a csoport bepillanthat a kulisszák mögé, jár a próbateremben, találkozik a színházi alkotókkal is. Ennek során megtapasztalhatja az alkotófolyamat légkörét és egyes állomásait is. A folyamat itt a bemutató utáni foglalkozással ér véget, amelynek során „összeér” a csoportfolyamat és a színházi produkció. (A foglalkozásokkal kapcsolatos tudnivalókról érdemes a színház honlapján tájékozódni: http://pestimagyarszinhaz.hu/szinhazpedagogia/)

Ez utóbbi, igen izgalmas kalandon a TanTrend újságírója is részt vett. Új sorozatunkban tehát egy komplex színházpedagógiai foglalkozást kísérünk végig, a budapesti Nagy László Általános Iskola és Gimnázium 10. osztályos tanulóival és osztályfőnökükkel, Gáll Ildikóval. Tartsanak velünk!