Mire tanít a színház? 5.

Folytatódik színházpedagógiai sorozatunk: először ismét a Pesti Magyar Színházban találkozunk, „hagyományos” körülmények között – azaz megnézzük Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című darabjából készült előadást. Röviden szemelgetünk az előadáshoz kapcsolódó írásos dokumentumokból (interjúkból, ismertetőkből, kritikákból) – valamint ellátogattunk a programsorozatot lezáró foglalkozásra is.

alt


Előképzés a színház megszeretéséhez

Március 24-én, este hét órakor – röviddel a bemutató után – megnéztük az előadást. Ekkor (tekintettel a hétvégére és a kései időpontra), nem volt lehetőség arra, hogy közvetlenül az előadás után beszéljük meg a tapasztaltakat. Ez viszont azzal az előnnyel jár, hogy van időnk áttekinteni az előadásról megjelent véleményeket, kritikákat. (A produkciót – stílusosan – a http://www.boraszportal.hu-n is ajánlják!)

„A darab vidám és egyszerűen képtelenség nevetés nélkül végignézni – messze meghaladja a legtöbb vígjáték poénfaktorát is. Köze sincs a színházakról olykor gondolt távolságtartó és kimért attitűdjéhez –  Háy János darabja a szórakoztatásról és a szórakozásról szól” – írja Tegdes Péter a funzine.hu-n. „Mit utánképzés? Inkább diplomavédés! Az Utánképzés ittas vezetőknek nemcsak a színházrajongóknak kötelező darab, a színhától némileg idegenkedőek számára is alapdarab, ha úgy tetszik, előképzés a színház megszeretéséhez” – fűzi hozzá.

Érdemes újraolvasni a szerzővel készült interjút is, ami az olvasópróba után jelent meg a kozonseg.hu-n:

„ – Az Utánképzés karakterei mellettünk-velünk élnek. Súlyos anyaggyűjtés előzte meg a drámaírást, vagy csak hátradőltél és hagytad, hogy a figurák éljék az életüket? Akik az életben annyira hétköznapiak, hogy esetleg más észre sem veszi őket.

– Általában hátradőlök, amikor írok, mert a gerincproblémáim miatt fekve dolgozok. De hogy ne kerüljem meg a kérdést, az író bárhol kóborol, akár a jelen valamely tájékán, akár a messzi múltban, a szereplőit, a szereplői környezetét meg kell ismernie, anélkül nem megy a dolog. Anyagot gyűjteni jó, írni még jobb. Bár ebben különbözőek vagyunk. A lényeg, hogy egy paradoxonnal éljek az írói munka nem azért nem nehéz, mert könnyű.

– Olvasópróbán itt voltál. Láttad a színészeket, némelyeket biztosan ismered is. Beszélgettél a rendezővel, a tervezőkkel. Mennyire vagy nyugodt?

– Rendkívül jó minőségű a csapat. Nagyon jó volt látni, hogy Lengyel Feri rögvest fog mindent, s a színészek már az anyaggal való első találkozáskor egészen közel kerültek a karakterekhez. Ügyes és egyszerű a díszlet. Szeretem, ha nincs tárgyi túlburjánzás a színpadon. De hangsúlyozni kell, ebben a folyamatban én csak külső szemlélő vagyok. Más művészek felelőssége is izgalma építi a történetet. S én ebbe az épülésbe semmiképp nem akarnék belekotnyeleskedni.”

És mi lesz két hét (vagy két év) múlva?

Az előadás élményeivel gazdagodva, a színházlátogatáshoz képest csaknem két héttel később – immáron a Nagy László Általános Iskola és Gimnázium 10. osztályos tanulóival, Gáll Ildikó osztályával beszéljük meg a tapasztaltakat. Ennyi idő elteltével már – a szó jó értelmében –„lecsengett ” az előadás: látjuk, mi benne a maradandó – mi az, amit mindenképpen megőrzünk emlékezetünkben.

Hamar kiderül, hogy jobb, ha nem a hagyományosan elrendezett, „padsoros” formát választjuk, hanem körbe ülve beszélgetünk. A gyors osztályterem-átrendezést követően valóban kötetlenebb az eszmecsere.

Először az előadás „kritikája” hangzik el a program két „házigazdája”, színházpedagógusa, Egervári György és Kálócz László vezetésével: megbeszéljük, milyen élmények ragadtak meg bennünk a két héttel korábbi előadás nyomán. Felmerül, mennyire megdöbbentő színpadon, hús-vér szereplők szájából hallani a korábban olvasott szöveget. Szóba kerül az a groteszk és egyben döbbenetes élmény is, melynek során a derűs párbeszédeket tragikus fordulat követ. 

Felmerül az a kérdés is – természetesen a színházpedagógusok hathatós közreműködésével – hogy mennyire változhatott meg az előadás szereplőinek hozzáállása a darabbéli utánképzés (voltaképpen csoportterápia) hatására. Változnak? Vagy ugyanúgy élnek tovább – netán az ittas vezetést sem hagyják abba? Egervári György és Kálócz László érdekes játékot javasol: képzeljük el, sőt jelenítsük meg, mit csinálhatnak az egyes darabbéli figurák az utánképzést követően.

Az osztály 5-6 fős csoportokban dolgozik. Feladatuk: válasszanak ki egy tetszőleges szereplőt, általuk meghatározott idő után egy autóban, társakkal. Vajon hogyan viselkedik? Iszik? Vezet? Netán mindkettőt? Vagy éppenséggel egyiket sem? Netán be sem száll az autóba? … és vajon kik veszik körül? Segítik vagy megnehezítik a helyzetét? A bemutatott improvizációk nézőinek feladata pedig az, hogy ismerjék fel a kiválasztott darabbéli szereplőt. Végül közösen beszéljük meg a jelenetekről alkotott benyomásainkat. Az idő szűkössége ellenére is izgalmas és sokszínű jelenetek születnek – némelyikben sűrűsödnek  a konfliktusok, a másikban éppenséggel egy szerelmi szál bontakozik ki. Egy biztos: az osztály tanulóinak gondolkodása (a szereplők egy részéével ellentétben) láthatóan változott a látottak-tapasztaltak hatására: árnyaltan és sokrétűen ábrázolták azokat a figurákat, akiket Háy János műveiből (megtekintett drámájából és közösen feldolgozott verséből) megismerhettünk. Hogy ezt ők maguk is így látják-e, igyekszünk a következő találkozás során kideríteni. A foglalkozást követően a résztvevő színházpedagógusokkal folytatunk eszmecserét az iskola előtti padok mellett… (Rövid beszélgetésünket sorozatunk következő részében közöljük.)